Back to top

Újratemették báró Ambrózy Bélát

A magyar agrárium méltán lehet büszke a nagy elődök munkájára, kitartására és szorgalmára, melyekből most is erőt meríthetünk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter báró Ambrózy Béla és báró Ambrózy Andor újratemetésén, Temesváron.

20221029_fek_temesvar-8.jpg

Fotó: Fekete István
A tárcavezető a kegyeleti megemlékezésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötelességtudat, a szorgalom és a becsület hármasa határozta meg Ambrózy Béla földbirtokos és katonatiszt, a magyar méhészet létrejöttének egyik kezdeményezőjének életét. Akit megragad a méhcsaládok gondos tevékenykedése, abban ott rejlik a szorgalom. A mézes báró életútja arról tanúskodik, hogy mindig a legjobbaktól igyekezett elsajátítani azt a tudást, amire alapozta további tevékenységét, hogy aztán maga is mesterré váljon - tett hozzá.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy Ambrózy Béla 1875-ben alapította meg a Dél-magyarországi Méhészegyletet, majd kezdeményezésére jött létre az Országos Méhészeti Egyesület.

Vezetője volt a később megalakult Magyar Méhészek Egyesületének, végül pedig 1892-ben, az összes magyar méhész szakmai és érdekképviselet részvételével hozták létre a ma is működő Országos Magyar Méhészeti Egyesületet.

Báró Ambrózy Bélát a temesgyarmati családi kriptában helyezték örök nyugalomra, a síremléket azonban megrongálták és kifosztották. A kriptán állagmegőrzést végeztek, a mézes bárónak és fiának a hamvait pedig a temesvári evangélikus templomban temették újra a szombati kegyeleti megemlékezéssel egybekötve.

20221029_fek_temesvar-4.jpg

Fotó: Fekete István

A tárcavezető szerint az ilyen életutakat látva méltán lehetünk büszkék a magyar agrárium évszázados hagyományaira, amelyek az iskolateremtő, az újdonságra fogékony, a nehézségektől meg nem rettenő személyiségeknek köszönhetően születtek meg, és gazdagítják nemzetünket a mai napig. Az Ambrózy család példája erőt adhat nekünk a mindennapi küzdelmeinkhez és reményt ahhoz, hogy közösségünk még sok ilyen férfiúval ajándékozza meg a világot - hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folyamatos a tűzifa szállítás a Szociális Tüzelőanyag Program keretében

Az energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.

Rendkívüli kutatások a mohácsi csata tömegsírjai területén a természetvédelem égisze alatt

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsírjának területén rendkívüli kutatások fejeződtek be a közelmúltban, amelyeknek bemutatása kiemelt célunk – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Mohács500 konferencián, előző hétvégén, Pécsen.

Méhészét: kapcsolat a Nosema ceranae és a csendes anyaváltás között?

Tekintettel arra, hogy a Nosema ceranae okozta fertőzés a dolgozóméhek egészségére halálos következményekkel is járhat, így hatással lehet az anya egészségére is. Egy kísérlet kimutatta, hogy a kórokozó az anya fiziológiai változásaira van hatással. Milyen kapcsolatban van ez a jelenség a csendes anyaváltással?

A méhészet művészet - „Elmondani a méheknek”

A méhekhez kapcsolódó legkülönösebb hiedelem és szokás az, amit úgy neveznek, hogy „elmondani a méheknek”, s elsősorban szláv, német és angol nyelvterületen maradt fenn. Az előző esszém végén említettem, hogy amikor meghalt egy méhész, a családtagok közül valaki kiment a méhesébe, és „elmondta a méheknek”, hogy gazdájuk eltávozott.

Az ügyfelekért és a dolgozókért

Több, mint 10 évvel ezelőtt döntötték el, 2012-ben pedig bele is vágott nagyszabású telephely-fejlesztési programjába az AXIÁL Kft. Azóta 10 új telephelyet adtak át és ötöt újítottak fel. A legújabbat a napokban avatták Felsőzsolcán.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

A krónikus rovarölőszer-hatás károsítja a méhek látását

Egy Rachel Parkinson és munkatársai által most közzétett tudományos cikk eddig nem alkalmazott, új vizsgálati módszerekkel gyarapítja a bizonyítékok sorát, hogy a neonikotinoidok hosszabb távon igenis káros hatással vannak a méhek látásán keresztül viselkedésükre, tájékozódásukra.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.