0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tisztelgés az alapító életműve előtt

A magyar mezőgazdaság meghatározó szereplői gyűltek össze Nádudvaron, hogy közösen emlékezzenek Szabó Istvánra, a KITE Zrt. örökös tiszteletbeli elnökére. November 4-én pénteken a KITE Zrt. központi épületében ünnepélyes keretek között leplezték le Szabó István mellszobrát, ezzel is ápolva a karizmatikus vezető szellemi örökségét, és hogy a vállalat dolgozóinak egyre újabb generációit mindig emlékeztesse a KITE stabil értékrendjére, amit Szabó István is megtestesített.

Az örökös tiszteletbeli elnök vezetői rátermettsége korán megmutatkozott, és mindössze 28 éves korában, 1952 szeptemberében választották meg a Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökévé. A tisztséget 38 éven keresztül viselte.

A magyar mezőgazdaság fejlesztéséért dolgozók között ő volt az egyik leginnovatívabb és legfáradhatatlanabb személyiség, munkásságát több magas állami kitüntetéssel ismerték el.

Szabó István meghatározó szerepet játszott a kilenc termelőszövetkezet részvételével létrehozott Kukorica- és Iparinövény-termesztési Együttműködés 1972-es megalakulásában. Az együttműködés újító szellemiségét jellemzi, hogy ez volt az első alulról szerveződő társulás az akkori társadalmi-gazdasági viszonyok között, amely a taggazdaságok KITE keretében való szakmai és fejlesztési együttműködését nonprofit szervezetként valósította meg. Az elképzelés helyességét a kooperációban részt vevő szövetkezetek számának gyors növekedése és a KITE 50 év alatt elért eredményei egyaránt bebizonyították.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében ismertette Szabó István egész életútját meghatározó életfilozófiáját, ami ilyen köztiszteletben álló személlyé tette. Azt vallotta: minden körülmények között maradjunk meg embernek – és elveinek a gyakorlatban is érvényt szerzett.

Ez vezette a példaértékű új technológiák bevezetésében és elterjesztésében is, aminek köszönhetően ugrásszerűen javult a magyar mezőgazdaság hatékonysága, és képessé vált példátlan nagyságú exportálható árualap megtermelésére.

Eszményei Nádudvar városi rangra emelése érdekében tett erőfeszítéseiben is megnyilvánultak; „mindenki Pista bácsijának” a KITE mellett ez volt a másik szívügye. Megvalósításával sokat javultak a település lakóinak életkörülményei.

A KITE kollektívája hálás Szabó István örökségéért, azért, hogy ma nemcsak a KITE Magyarország legnagyobb, leginnovatívabb és legkomplexebb horizontális integrációja, hanem az egyetlen olyan, amelyik a mai napig alapítói elveit vallja: megmaradt a szakmaiság és a mezőgazdaság fejlesztésének zászlaját hordozó termelései rendszernek.

Guba Sándor, a KITE igazgatóságának elnöke személyes hangvételű beszédben idézte fel Szabó Istvánhoz fűződő személyes és szakmai kapcsolatát, a közös munkával töltött évek során megismert segítőkész és karizmatikus vezetőt. Arra intette a hallgatóságot, hogy valahányszor elmennek

„Pista bácsi” szobra előtt, úgy gondoljanak rá, mint szakmáját és másokat egyszerre tisztelő, együttérző és önzetlen emberre.

„Az a szakértelem és elkötelezettség, amivel a gazdaságokat építette, és mindaz, amit letett a magyar mezőgazdaság asztalára, fantasztikus teljesítmény. Ő mindig előre nézett. Szabó István életműve két kardinális pont köré rendeződik: az egyik az ember, a gazda, aki műveli a földet, a másik a technológia, a tudás, a szemlélet, ami a műveléshez kell. A kettő együtt a siker kulcsa, a KITE Zrt. ezt a szemléletet viszi tovább” – mondta a szoboravatáson tartott beszédében Nagy István agrárminiszter.

Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a következő szavakkal emlékezett meg róla: „Szabó István egész élete a parasztság, a mezőgazdaság és a vidék szeretetét példázza. A legnehezebb helyzetben is megtalálta a legsikeresebb megoldásokat, és mindig tanult, tanított, nevelt. Kereste a fejlesztés lehetőségét, és a fejlett világ eredményeit tanulmányozva hazahozta a legkorszerűbb tudást és technológiát.”

Csányi Sándor, a KITE Zrt. tulajdonosa, az OTP elnök-vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy

Szabó István puszta megjelenése is tiszteletet parancsoló volt, filozófiája példamutató, tapasztalata pedig egyedülálló.

Színvonalas örökséget hagyott hátra, ami páratlan erőt képvisel a magyar mezőgazdaságban. Idő előtt felismerte a korszerű technológia jelentőségét, ezért lehet a KITE még ma is, ugyanúgy, mint a múltban, jövőbe mutató vállalat.

A megemlékezésen részt vettek Szabó István családtagjai és a KITE számos munkatársa. Az ünnepség záróakkordjaként elhangzott Szabó István kedvenc verse, Hegedűs D. Géza színművész előadásában.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu