0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Várják a csapadékot az őszi kalászosok

Az esős szeptembert száraz október követte, így a felső talajréteg egyre jobban kiszárad hazánkban. Ezért elsősorban az őszi kalászosok számára egyre nagyobb szükség lenne a csapadékra. Érkezik is eső a folytatásban, nyugaton több, keleten kevesebb. A várható mennyiségnél többre lenne szükség, de ez is mindenképp segíti az őszi vetések fejlődését.

Az előző hét közepétől hazánk egyre nagyobb területét foglalta el a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet, ugyanis fölöttünk a magasabb légrétegekben igen enyhe levegő áramlott, így légmozgás hiányában a felszín közeli légréteg napközben sem tudott átkeveredni, kitisztulni.

Többnyire borult, párás, ködös idő volt a jellemző, a felhőréteg fölé csak magasabb hegyeink emelkedtek, ahol napos, szinte meleg volt az idő.

Keddtől a megélénkülő délnyugati szél egyre nagyobb területen szakította föl a felhőréteget és szerdán már nagy területen napos, enyhe időnk volt. Fagy ebben az egy hétben nem fordult elő, sőt a borús időben kicsi volt a napi hőingás, a minimumok is 10 fok körül alakultak, így az átlaghőmérséklet jóval meghaladta az átlagot.

Csapadék ebben az időszakban csak szitálásból fordult elő jelentéktelen mennyiség. Legutóbb múlt hét hétfő estétől kedd estig a Dunántúlon és az északi országrészben öntözte a földeket egy kevés eső, de 5 mm-t meghaladó mennyiség ekkor is csak kevés helyen hullott. Országos csapadék utoljára október 1-én esett, azóta az ország nagyobb része nem kapott számottevő esőt. A csapadékos szeptember után 30 napos távlatban ismét jócskán elmaradtunk az átlagos mennyiségtől.

A talaj felszín közeli része egyre szárazabb, bár a ködös időben elhanyagolható volt a párolgás is. A Dunántúl északkeleti részén és az Alföldön a kritikus 40%-alá csökkent a nedvességtartalom a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában. Az északi és a délnyugati országrészben még jó a talajok nedvességellátottsága, a Kisalföldön és az Alföldön azonban a felszín közeli és a mélyebb rétegek egyaránt szárazak.

A kukorica betakarítása még mindig tart, az elmúlt napok ködös, nyirkos időjárása nem volt kedvező az optimális szemnedvességhez.

Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, azóta azonban a felszín közeli talajréteg egyre szárazabb. A közelmúlt kisebb esői az Alföldön nem nyújtottak kellő nedvességet a szép, egyenletes keléshez, de a határban egyre többfelé zöldellnek a kalászosok táblái. Ezekre mindenképp esőre lenne szükség az optimális fejlődéshez.

A hét végére esősre fordul az idő, frontok érkeznek fölénk, így pénteken és szombaton sokfelé várható csapadék, mely vasárnap lassan megszűnik. Az eső mennyisége jellemzően 5 és 15 mm között valószínű, keleten lehet ennél kevesebb, északnyugaton pedig ettől akár több is. Hétfőtől megnyugszik az idő, visszatér a ködös időjárás, és a hét közepéig újabb csapadék már nem valószínű. Enyhe marad az idő, éjszakánként nem várható fagy, a déli órákban pedig a tartósan borult területeken 10-12, míg az átmenetileg napos tájakon 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu