0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy hónappal tovább jó a friss tészta ezzel a módszerrel

A tészta az olasz gasztronómia meghatározó eleme: több, mint 300 félét különböztetnek meg, és nagyjából 1300 nevet használnak erre az ételre. Sőt, létezik egy 55 éves „tészta törvény” is, ami a tészta előállítását és gyártását szabályozza.

Nem meglepő tehát, hogy olasz kutatók álltak elő egy olyan módszerrel, ami 30 nappal képes meghosszabbítani a friss tészta eltarthatóságát. Ehhez egy probiotikum kultúrát kevertek a tésztába, mely biológiai védelmet jelentett a romlást okozó baktériumokkal és gombákkal szemben – számoltak be eredményeikről a Frontiers in Microbiology című szaklapban.

A legtöbb boltban kapható friss tésztakészítményt általában hőkezelik, ami gyakorlatilag megfelel a pasztörizálásnak.

Ezután pedig az oxigént védőgázokkal helyettesítik a műanyag csomagoláson belül. Ha a kész terméket bontatlan állapotban hűtőben tartják, akkor 30-90 napig maradhat a boltok polcain.

Azonban számtalan dolog sülhet el rosszul, ami rontja az élelmiszer minőségét – írja a Phys.org.

Emellett bizonyos tartósító kemikáliákat is be lehet vetni, azonban a legtöbb fogyasztó kerüli azokat a termékeket, melyek mesterséges adalékokat tartalmaznak.

A olaszországi Nemzeti Kutatási Tanács (CNR) – mely az ország legnagyobb nyilvános kutatóintézete – együttműködésben a Bari Aldo Moro Egyetemmel, valamint a magánkézben lévő kémiai laboratóriummal, a Food Safety Lab-bal, kidolgoztak egy olyan mesterséges adalékanyagok nélküli módszert, mely minimalizálja az élelmiszer romlást. Elsőként megváltoztatták a tartósításhoz használt gázok és a csomagoláshoz használt műanyag összetételét, hogy ezzel jobban kézben tarthassák a mikróbák szaporodását és a vízhatlanságot.

Utolsó lépésként pedig egy olyan több törzsből álló probiotikus keveréket adtak a tésztához, mely gátolja a baktériumok növekedését.

Mindennek hatékonyságát egy kísérletben is vizsgálták: háromféle módszerrel készítettek csomagolt tésztaételeket, majd ezeket megfigyelve várták az eredményt. Egy trofie nevű tésztafajtát választottak alanyként. az első adagot hagyományos módon gyártották és csomagolták. A másodikat hagyományos módon gyártották, ám a csomagolásnál már az újfajta összetételű védőgázokat és műanyagot használták. A harmadik adaghoz pedig hozzáadták a probiotikum keveréket is az innovatív csomagolás mellett.

A háromféle módon készült tésztacsomagokat génszekvenálásnak vetették alá, amivel megállapították a mikrobiális összetételüket, valamint tömegspektrométerrel is vizsgálták az illékony szerves vegyület profiljukat. Megállapították, hogy a három módszer közül a biológiai védelmet nyújtó probiotikumokkal kezelt, kísérleti csomagolóanyagban lévő trofie maradt a legtovább fogyasztható.

„A vásárlók szempontjából egyértelmű előnye ennek a terméknek a hosszú eltarthatóság”

– mondta Dr. Francesca De Leo, a CNR Biomembrán, Bioenergetika és Molekuláris Biotechnológiák Intézetének kutatója. „Ez azért is különösen fontos, mert a fogyasztók igyekeznek csökkenteni a bolti vásárlásaik számát, ebből következően igyekeznek a lehetőség szerint minél több élelmiszert eltárolni otthon.”

A kutatás értéke amellett, hogy a friss tészta jobb eltarthatóságát szolgálja, segíti az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentését is. Ez utóbbi jelentős probléma, a World Food Program becslései szerint az összes élelmiszer harmada kerül ugyanis kukába. Ez pedig komoly ökológiai és környezeti fenntarthatósági gond, ami megelőzhető lenne, ha cégek hajlandóak változtatni és alkalmazni az új kutatási eredményeket a gyakorlatban.

Forrás: phys.org