0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Ötvenöt almafajta egymás mellett

Története során először rendez speciális fajtabemutatót a 2022. november 17-19. közt sorra kerülő Interpoma kiállítás. Az almafajták bemutatása mindig is hangsúlyos elem volt, most Variety Garden néven egy helyen lesz látható több mint 55 fajta.

A 12. Interpoma színpompás kiállítás lesz ebből a szempontból: a Fiera Bolzano vadonatúj, 2500 négyzetméteres H1 csarnokában a világ minden vezető almatermesztő országából mutatnak be almafajtákat. Ezt a bemutatót a dél-tiroli fajtainnovációs konzorcium és a Laimburg Kutatóközpont rendezi, és Új-Zélandon, az Egyesült Államokban, Francia- és Olaszországban létrehozott, illetve termesztett fajtákat vonultatnak fel.

Elsősorban klubfajták, illetve más fajtavédelemben részesülő újdonságok lesznek láthatók.

A bemutató a klubfajták 30 éves múltját is felvillantja, ugyanis az első ilyen alma, a KIKU® és a Pink Lady® éppen ennyi idősek. Mellettük felvonultatják a ma megvásárolható almafajtákat és az örökségfajtákat is. A rendezők különösen ez utóbbi, egy időben bemutatott gyűjteményre büszkék, mert eddig még sehol nem lehetett egyszerre megtekinteni a régi almafajták majdnem teljes választékát.

A színsor pedig a ragyogó aranysárgától, amit a yello® és az opal® képvisel, az élénkzöldön át (GreenStar®) a mélyvörös héjszínig terjed (Crimson Snow®), illetve vörös húsú almák is szerepelnek, mint a Red Moon®, a Kissabel® és a Lucy™Glo.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/fruitecom