0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

19 milliárd forint támogatás az őshonos állatfajták megőrzésére

Megszülettek a döntések a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című vidékfejlesztési felhívás idén benyújtott támogatási kérelmeinek 90 százalékáról, így 19,2 milliárd forint értékben részesülhetnek az állattartók segítségben az e fajták fenntartásában vállalt feladataikért cserébe - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A felhívás célja az alacsony létszámú, védett, őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között.

A támogatásra várakozáson felüli volt az érdeklődés. A korábbi hasonló segítséghez képest lényegesen több állattartó, jelentősen nagyobb állatlétszám után adott be támogatási kérelmet, így visszaigazolva azt, hogy a segítségre valódi igény és szükség van

– mondta az államtitkár. A napokban első körben mintegy 1720 gazdálkodónak bocsátottak ki támogatói okiratot, amellyel három éven keresztül válnak jogosulttá a támogatásra.

Az államtitkár kiemelte, hogy a pályázathoz még egy alkalommal lehet csatlakozni, újabb támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-31 között lesz lehetőség. A kötelezettségvállalási időszak minden kedvezményezett számára 2024. december 31-ig tart.

Forrás: Agrárminisztérium