0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 23.

Egyedülálló témákkal foglalkoznak

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének élén év közben történt változás, szeptember elsejétől Geösel András lett az igazgatója. Elődje, Helyes Lajos, akivel tavaly beszéltünk az intézetről, az egyetemi doktori iskolákat vezeti, szám szerint tizenkettőt, ezért nem vállalta tovább a feladatot.

Az eddig elért eredményekről Geösel András elmondta, hogy kezd megpezsdülni az élet az átalakulás után. A Kertészettudományi Intézethez három tanszék (Gyümölcster­mesztési, Gyógy- és Aromanövények, Zöldség- és Gombatermesztési) és két kutatóközpont (Gyümölcstermesztési és Zöldségtermesztési) tartozik, tevékenységük kiterjed az egyetem három campusára, illetve a kutatóközpontok állomásaira Budatétényben és Érden, Cegléden, Fertődön, Kalocsán és Szegeden. Saját kísérleteiket az egyetem soroksári tangazdaságában végzik, így az ország számos pontján rendszeresen megfordulnak.

Az intézet a kertészmérnöki alap- és mesterképzési szakok gesztora, amit nappali és levelező képzés keretében oktatnak Budapesten, Gödöllőn és Keszthelyen, valamint a határon túli tagozatokon Beregszászon, Zentán és Révkomáromban. Angolul Budapesten oktatnak, nappali tagozaton.

Ezenkívül van gyógy- és fűszernövények felsőfokú szakképzés (Keszthelyen és Gyöngyösön), amire idén több mint százhúsz hallgatót vettek fel. Az idén 290-en kezdték meg tanulmányaikat valamelyik kertészmérnök szakon, közülük 54-en a határon túli oktatásban. Így létszámát tekintve ez az egyik legerősebb intézet az egyetemen, a MATE idén felvett hallgatóinak 13%-át adják, hangsúlyozta Geösel András.

Az intézet munkatársai közül két doktoriiskola-vezető és négy szakfelelős került ki, és oktatnak más szakokon is, mint a növényorvos, a mezőgazdasági mérnök, a természetvédelmi mérnök, vagy a mérnöktanár. Oktatóik a jogszabályban előírt minimum óraszám több mint 200%-át teljesítik, ezért is vonják be az oktatásba a kutatóintézetekben dolgozó kollégákat. A kutatók is oktatnak tehát a különböző campusokon, illetve terepgyakorlatokon fogadják a magyar és a külföldi hallgatókat. Mindenütt azonos mintatanterv alapján, közösen oktatnak, egyfajta sztenderdet követnek. Az egyes képzési helyekre eljárnak a Budai Campus tanszékein dolgozó oktatók, hogy áthidalják a kapacitásbeli hiányosságokat.

A leterheltség ellenére új tananyagokat dolgoznak ki az igényeknek megfelelően: felnőttképzésben például szaporítóanyag-előállító szakmérnöki képzés indítása szerepel a terveik közt, ami vetőmagtermesztési, faiskolai és gombaszaporítási ismereteket adna.

A másik terv a kertészmérnök mesterképzést fejelné meg minőségirányítói továbbképzéssel.

Minden tanszék és kutatóállomás folytatja a megkezdett kutatásait. A zöldségtermesztés terén a tanszék marad az erősségét jelentő technológiai kutatásoknál, míg a fajtakutatás és nemesítés a kutatóállomásokon folytatódik, ahol fűszerpaprika-nemesítésben értek el kiemelkedő eredményeket. A Zöldség- és Gombatermesztési Tanszéken továbbviszik a lágyszárú zöldségfajok oltásával kapcsolatos kutatásokat, élettani vizsgálatokat. A gombatermesztés technológiájának fejlesztésével és a körforgásos gazdálkodás kidolgozásával kapcsolatos kutatásaikhoz is folyamatosan pályáznak forrásokra. Gödöllőn az étkezési és ipari paradicsom fitonutrienseinek vizsgálata a legfontosabb kutatási téma. A Gyümölcstermesztési Tanszéken fajta-összehasonlítással, a kajszifajták fagytűrésének vizsgálatával foglalkoznak, a gyógy- és aromanövény-termesztés pedig egyedülálló terület a hazai agrárképzésben.

Alapvetően fontos munkát végez a tanszék az illó komponensek meghatározásában és a „vadabb” növényfajok termesztéstechnológiájának kidolgozásában.

Kapcsolat a kertművelőkkel

Nemcsak a szakemberek továbbképzése fontos, hanem a kertészkedőkre is gondolnak. Soroksáron kétnapos palántanevelési tanfolyamot terveznek jövő év tavaszán, ahol a szükséges műszaki háttérrel, magukkal a növényekkel és azok igényeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Évek óta rendeznek metszési bemutatót Soroksáron, az idén Érden is volt már, de Geösel András szerint minden kutatóállomásra jó lenne kiterjeszteni ezt a tevékenységet. Az idén ünnepelte 75. születésnapját a Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék, amire szakmai konferenciával készültek a vendéglátás mellett. Jövőre a Gyümölcstermesztési Tanszék jubileumát fogják megünnepelni.

A technológiafejlesztés terepe a Budai Campus kötelékébe tartozó soroksári tangazdaság, amit Balázs Gábor, a Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék adjunktusa vezet, így könnyen sikerült közös témákat meghatározni és kiírni a hallgatók számára. A legutóbbi fejlesztés itt a fóliaházak felújítása volt, aminek a keretében kicserélték a fóliapalástot és összesen 2500 négyzetméter hajtatófelület született újjá. A tangazdaságban a gyümölcsös terméséből elkezdtek gyümölcslevet gyártani (alma, meggy, őszibarack), ezt a vonalat bővíteni lehetne az érdi ültetvényekből származó alapanyaggal, illetve ősszel megindult a faiskolai árusítás is. A közös tervek közt szerepel olyan mérőműszerek beszerzése, amiket a növényállományban lehet használni, és a gyümölcsfajták értékelésére vetnék be azokat.

Az ország különböző részein elhelyezkedő kutatóállomások és az ottani fajtagyűjtemények kitűnő lehetőséget adnak ennek a nagyon várt értékelésnek az elvégzésére.

A fajtáknál maradva, az is változás, hogy a kutatóintézetekben létrehozott vagy ott fenntartott fajták a MATE-hoz kerültek, így a Kertészettudományi Intézet jelenleg 430 növényfajta fenntartója és több mint 5000 génbanki tételt kezel. Ennek a költségeit nem fedezi teljes mértékben az államtól kapott génbanki támogatás. Ugyanakkor előremutató fejlemény a gazdálkodásban, hogy az intézetnek saját, nyomon követhető költségvetése van és felgyorsult a pénzügyi engedélyezések folyamata. A bevételek nagy részét a hallgatói normatíva teszi ki, három nagyobb és tucatnyi kisebb pályázatból érkezik forrás az intézethez, illetve a már említett génbanki támogatás, a fajtahasználati díjak, a szakirányú továbbképzés és a tanfolyamok díjai alkotják a bevételt.

Forrás: Kertészet és Szőlészet