0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 17.

Meddig tart a diótúlkínálat?

A különböző médiafelületek fogyasztókat célzó reklámjai már hetek óta azt hirdetik, hogy elérkezett a karácsonyi ünnepi készülődés hajrája, ám a piac egyelőre mérsékelten reagál az átfogó kampányra. Legalábbis Kárpátalján ezt tapasztaljuk.

Az itteni ünnepi asztalok kihagyhatatlan kellékének számító diós bejgli és más dióval készülő sütemények legfontosabb hozzávalója, a dióbél kilogrammját továbbra is nyomott áron, nagyjából 1000 forintnak megfelelő hrivnyáért vásárolják fel a viszonteladók, pedig most semmiféle kifogásuk nem lehet a minőségével szemben.

A dió azon kevés növény egyike, amelyek nem sínylették meg a több mint három hónapos nyári szárazságot. A diófák levelei végig egészségesek maradtak, és a termés nagysága sem maradt el az átlagostól.

És ami a legfontosabb: rekordmennyiséget takarítottunk be a gyümölcsből, magyarázza Horváth Béla borzsovai termelő.

Mindez annak tudható be, hogy a fa karógyökerei négy-öt méteres mélységbe is képesek lehatolni. A növény, érdekes módon, még a légköri aszályt sem szenvedte meg. Az idős, nyolcvankettedik életévét taposó, ám még mindig jó erőben levő gazda beszámolt róla, hogy az utóbbi években a Borzsa folyó egyik holtágában található, 40–50 éves diófáit rendre különböző gombás és baktériumos betegségek támadták meg, aminek következtében megbarnult és eladhatatlanná vált a dióbél. Emellett az utóbbi 2–3 esztendőben a dióburok-fúrólégy kártétele is jelentős volt, de most még ez a rovarkártevő sem jelentkezett.

A termőkorú diósok tulajdonosai megelégedéssel nyugtázták, hogy idén alig három-négy vegyszeres beavatkozással sikerült az ültetvényeket megvédeni, bár az 1–2 éves telepítések hatalmas aszálykárt szenvedtek.

– Az egyik hozzánk közeli gyümölcsösben a csemeték mintegy fele kipusztult – magyarázza Horváth Béla. – Pedig a gazda hetente járta lajtos kocsival a sorokat, hogy megöntözze a fiatal fákat. Akkor miért következett be mégis ekkora pusztulás? – kérdeztük a szomszédjaimmal egymástól. Aztán eszembe jutott, amit több mint fél évszázaddal ezelőtt tanultam a mezőgazdasági főiskolán: a diónak igazából nincsenek hajszál- és bojtosgyökerei, így valójában egyedül mélyre nyúló karógyökerére hagyatkozhat – amit ebben az esetben valószínűleg el sem ért az öntözővíz. A suhángokat amúgy is nagyon meggyötri a hosszan tartó 33–35 fokos hőség, amiből most nyáron bőven kijutott.

Novák András mezőgazdasági szaktanácsadó más problémákat is felvet az újonnan létesített dióültetvényekkel kapcsolatban.

– Érthető módon, a mezőgazdasági vállalkozók egy része ragaszkodott olyan mediterrán térségben már bizonyított fajtákhoz, amelyek már 6–7 éves korukban termőre fordulnak, bő hozamokkal hálálva meg a ráfordításokat – magyarázza a szakember. – Ám a mögöttünk hagyott egy évtizedben kiderült, hogy ezek a főként Olaszországból és Görögországból beszerzett csemeték egyszerűen nem bírják a mi teleinket, legyenek bármilyen enyhék is.

A fagykár eredményeként a 8-9 éves fák kétévesnek néznek ki, és esélyük sincs rá, hogy valaha is terebélyes fává nőjék ki magukat.

– Nem mi, felvásárlók tehetünk róla, hogy mostanság nyomott áron cserél gazdát a dióbél – tárja szét a karját egy régi, ismerős viszonteladó, Farkas Ágota. – A termelők most kevesebbet kapnak érte, mint a száraz paszuly kilójáért. Még a két pandémiás év alatt is 50 százalékkal többet adtunk a termékért, mint mostanság. A Kárpátaljáról származó dióbél sok helyen régóta keresett portéka, ám a háború mindent megváltoztatott.

Kézenfekvő, hogy Ukrajna belső vidékein most nem az a legfőbb gond, hogy a háztartásokat, a cukrászdákat és a cukrászüzemeket megfelelő mennyiségű dió­béllel lássuk el.

Jól tudjuk, hogy az itteni városi lakosság is jelentős mennyiségű diót fogyaszt, különösen így az év végén, aminek nagyobb részét tőlünk szerzik be. Most az ő részükről is visszafogott érdeklődést tapasztalunk. Ám ami engem igazán megdöbbent – folytatja a felvásárló –, hogy nem kell a dió az EU-s országokban sem. Márpedig a megyében megtermett termés mintegy fele többnyire ott talál vevőre.

Dísznövénytermesztők túlélési stratégiái

A kárpátaljai virágtermesztők két fontos dátumhoz kötődően járatják csúcsra a termelésüket. Az egyik a nemzetközi nőnap, amit minden évben március 8-án tartunk, és aminek a korábbi évtizedek szokásainak megfelelően továbbra is nagy a jelentősége, a másik pedig a halottak napja. A kárpátaljai magyarok ebből a szempontból is mélységesen hagyománytisztelők. Legyenek bármennyire is szűkösek az anyagi lehetőségeink, elhunyt szeretteink sírjára mindenképpen viszünk virágot.

– A háború miatt az esküvők, a születésnapok és a vidám alkalmakhoz köthető rendezvények sorra elmaradnak, temetések vették át a helyüket – mondja szomorúan Kiss Tünde virágkertész. – Gondoljunk bele, hogy az idei nőnapon hány férfi nem tartózkodott idehaza, akik más években mind hatalmas csokrokkal köszöntötték szerelmüket. Elmondhatjuk, hogy egész évben pangás jellemezte a virágpiacot.

Számos helyről hallottam, hogy a pandémia, a vele járó bezártság, furcsa módon, jelentősen növelte a kertészkedési kedvet.

– Való igaz, a palántavásárlás terén mindkét világjárvánnyal terhelt évben érzékeltünk némi felfutást, ám az év elején, a fegyveres konfliktus kitörése után mindez gyökeresen megváltozott. Attól tartok, sokaknak minden tartaléka elfogyott. Nekik valóban a mindennapi megélhetésre, az ahhoz szükséges dolgok beszerzésére, tehát alapvető élelmiszerekre, gyógyszerekre, most pedig már a fűtőanyag beszerzésére kell koncentrálniuk.

Sokfelől halljuk, hogy a háborút megsínyli a dísznövénytermesztési ágazat. Vajon a termelők közül maradnak-e elegen ahhoz, hogy krizantémból elegendő választék legyen a megyében? – Ezt a kérdést már egy másik virágtermesztőnek, Balogh Évának tettük fel.

– Hiánytól nem kell tartani. Ugyan a virágkertészek közül is sokan itthagyták szülőföldjüket – remélhetően csak átmeneti a döntésük –, ám elegendően maradtunk ahhoz, hogy a temetők virágából bőséges kínálat legyen. Szomorú szívvel emlékeztetem rá, hogy a vásárlók közül sokan nem tartózkodnak idehaza, és az ismert okok miatt nem is tudnak hazajönni a gyertyagyújtásra. Így a virágok és koszorúk iránti kereslet jóval kisebb a szokásosnál.

Hol tart ma a kárpátaljai virágtermesztés, és azon belül a krizantémtermesztés? Milyen gyorsan jelennek meg nálunk az új fajták?

– Egyre több új fajta jön be hozzánk az öreg kontinensről. Ezek jelentős részét már teszteljük, hiszen tudnunk kell, hogy milyen kereslet mutatkozik irányukban. Amúgy felhívnám a figyelmet egy fontos fejleményre: nálunk is egyre erőteljesebb az a mozgalom, amelyiknek az a célja, hogy műkoszorúk és művirágok helyett csakis élő virágot, illetve természetes alapanyagból készített koszorúkat vigyenek a temetőkbe. Az a szlogenje, hogy tiszteletünk, megemlékezésünk ne legyen mű. Úgy tapasztalom, a gondolat komoly visszhangra talál fiataljaink körében.

Egyre több szó esik túlélési stratégiákról. Ha a piac kevesebb virágot igényel, akkor kézenfekvő, hogy a dísznövénytermesztőknek legalább részben át kell állniuk fóliás zöldségtermesztésre, ami szépen prosperál ezekben az időkben.

– Erre már elég sokan ráéreztek – mondja Nagy Csaba falugazdász, aki szaktanácsadás mellett szabadföldi és fóliás zöldségtermesztéssel is foglalkozik. – A palántanevelő sátorban az elsőként bekerülő uborka- vagy paradicsomtövek után sikerrel hajtatható a krizantém és több más virág is. Fontos, hogy az éves vetésforgóba sikeresen beilleszthetők. Ne feledjük, hogy a hajtatóközeg, a fűtési és az öntözési rendszer már adott, és a legtöbb esetben a zöldségfélék termesztését sem nulláról kell elkezdeni. A kárpátaljai mezőgazdászok rég felismerték a több lábon állás fontosságát. Itt a dísznövénytermesztők számára az újabb kihívás; tessék bátran szembenézni vele!

Az ottani kollégák érdeklődésemre azt válaszolták: olyan időket élünk, amikor mindenki spórol, a nagyáruházak által működtetett pékségek és cukrászdák pél­dául főképp a dión és a mogyorón.

Ugyanígy tesznek a nagy édességgyártó cégek, amelyek jól tudják, hogy a termékeik árában hol a lélektani határ, amit nem szabad átlépniük. Persze nem kizárt, hogy a későbbi hónapokban a jó minőségű kárpátaljai dióbél keresett termékké válik az öreg kontinensen.

Az idén termett kárpátaljai dió jelentős része tehát egyelőre zsákban marad, jobb időkre várva. A sok évtizedes tapasztalat szerint jó szellős helyen 8–10 hónapig minden károsodás nélkül eláll.

A betakarított terméssel nincs gond, de az ültetvényeket nem hagyhatjuk magukra, figyelmeztetnek az agrárszakemberek. Fontos, hogy eltávolítsuk a fákról a gyümölcsmúmiákat, összeszedjük a falevelet, és csak akkor reménykedhetünk bőséges jövő évi termésben, ha az ezekben a napokban esedékes lemosó permetezést sem hagyjuk ki.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság