0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal

November utolsó szombatján a Balaton-felvidék ékszerdobozának, a Nivegy-völgynek a borait és borászait ismerhetik meg az érdeklődők a szentantalfai Dobosi Birtokközpontban. A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó –, valamint a szomszédos Zánka borászközössége nem a versengésben, inkább az egységben hisz. Az összefogás a hétköznapjaikra is jellemző.

„A rendezvény célja, hogy a Veszprémben és vonzáskörzetében élőknek is elérhetővé tegyük az itt tartott programokat. Sokan épp azért nem keresik fel a környezetükben megtartott, de az otthonuktól kicsit messzebb eső boros rendezvényeket, mert azokat tömegközlekedéssel megközelíteni körülményes, a borfogyasztás miatt az autót nem preferálják, szállást viszont mégsem foglalnak, hiszen nem laknak messze.

A mesterkurzussal és gasztronómiai programokkal tarkított, de a borokat a középpontba helyező napra Veszprémből ingyenes buszjáratot indítunk.

Sok jó ötlet felmerül a borászokban év közben, amiket önerőből nem tudnak megvalósítani. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program segítségével viszont lehetőség van ezek életre hívására. Ezek a rendezvények segítenek a régió identitásának a kialakításában, és ez üzenet a helyi lakosoknak és az ide látogató turistáknak is” – mondta Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője.

A 2020 őszén a szőlőültetvények ölelésében megnyitott Dobosi Birtokközpont borfeldolgozó, borkóstoló helyiség, vendéglátóegység és szálláshely is egyben. A tulajdonosok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem szállodaként és nem étteremként üzemelnek, hanem egy olyan borászatként, ahol meg lehet szállni és ahol jókat lehet enni, de a lényeg mégiscsak a bor.

Ez a hely ad otthont az egész napos boros rendezvénynek.

November 26-án a Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolójával és mesterkurzussal indul a program, amit délután sétáló borkóstoló követ.

A mesterkurzuson a Nivegy-völgyi, Olaszrizlingből készült, eredetvédett hegyborok és dűlőborok fognak nemzetközi viszonylatban megmérettetni. 5 helyi bort 5 nemzetközi példával hasonlítanak össze, hogy kiderüljön, mennyire állják meg a helyüket a külföldi összehasonlítás során. Ebben a kitekintésben Dr Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus lesz segítségre. A 10 boros kóstolóhoz egy kétfogásos gourmet ebéddel készülnek.

A délutáni sétáló kóstolónkon a vendégek a Nivegy-völgyi borok teljes spektrumát megismerhetik. Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár, Balatoncsicsó és Zánka tizenhárom borásza személyesen mutatja be a borait, így kóstolás közben beszélgetni is lehet velük. A borok mellé helyi sajtkészítők ingyenes sajtkóstolóval is készülnek, így lehetőség lesz a helyben készült termékek kóstolására.

Az est zárásaként egy hamisítatlan Dobosi borvacsorával várják vendégeinket.

A négy fogásos ételsort kifejezetten erre az alkalomra készíti Klaus Deutschmann, a Dobosi Birtokközpont séfje, aki korábban több Michelin csillagos étteremben is dolgozott, és a Balaton környéki gasztronómia egyik legfelkészültebb szakembere. A Dobosi borsor a régió zászlóshajó fajtájára, az Olaszrizlingre épül, ezekkel alkot a séf izgalmas ízkombinációkat. A borokat a házigazda borászat képviseletében Dobosi Győző mutatja be.

Az eseményen résztvevő borászatok:

  • Brazsil Cseppek Borház
  • Cseh Családi Pince
  • Dobosi Birtokközpont
  • Dombi Pince
  • Gergely Borház
  • Holló Pince
  • Horváth Pince
  • Kisspince Szentantalfán
  • Lídia Borház
  • Szabó és Fia Borpince
  • Tagyon Birtok
  • Tánczos Pince
  • Végh Pince

Az egész napos rendezvényen túl az évek óta megrendezésre kerülő Kóbor Bortúra sorozatot is bevonják a veszprémi transzferrel megközelíthető programok sorába.

Egy völgy – négy borászat – egy étterem – végtelen élmény.

Ez a Kóbor Bortúra a Nivegy-völgyben. A Balaton-felvidék ékszerdobozában 2013 óta hetente szerveznek az idelátogatóknak boros élménytúrát. A Dobosi Birtokközpont, a Holló Pince, a Kisspince és a Lídia Borház borai, valamint Zsóka fogadója házias ételei igazi kulináris kalandozásra várja az érdeklődőket, akik a helyszínek között közlekedő bortaxinak köszönhetően a magával ragadó panorámát is élvezhetik a borkóstoló programon. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében Veszprémből díjmentes transzferjárattal is lehet csatlakozni a Kóbor Bortúrához három alkalommal, 2022. november 4-én, november 18-án és december 2-án.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu