Fotógalériánkat itt tekintheti meg.
Drávai László villanyszerelőként végzett, de dolgozott mentőszakápolóként és nyomdai műszaki koordinátorként is. „Kedvenc felesége”, Zsuzsi közgazdász. Postavezető volt, amikor megismerkedtek, és éppen csak egy hajszál választotta el a tökéletes „plázacicaságtól”.
„Mondta a szomszéd, hogy kell-e kecske, 9000 forint. Gondoltam, annyim van. Nem is tudom megfejni, de majd megmutatja, azonban ő sem tudta, mivel gidák voltak alatta. Addig a macska volt nálunk az egyetlen háziállat, de akadt egy tehenes ember, aki – miután kikacagta magát – megmutatta az első mozdulatokat. Egy kecske azonban nem kecske, őrületbe kergetett a mekegésével. Kellett vennem egy másikat. Azután jött egy kisállatmentő, hogy napi két liter kecsketej kellene az őzgidájának. Megnéztem a Jófogáson, napokon belül vettem még egy kecskét. Így jött egyik lépés a másik után. A gazdaságunk minden évben fejlődik picit, akár covid van, akár aszály” – meséli a kezdeteket László.
A kapcsolatuk kezdetén ötszázforintos problémáik voltak, de a szerelem sok mindenen átsegítette őket. A jókedvet, a pozitív hozzáállást, a természetbe és az „égiekbe” vetett hitüket sosem veszítették el. Néhány éve úgy tűnt, fel kell számolniuk a gazdaságot, mert a tulajdonos eladásra kínálta a használatba kapott tanyájukat.
A mintegy kéthektáros tanyát, amihez egy távolabbi, közel két hektáros legelő is tartozik, a nagyon segítőkész csóri polgármestertől „lízingelik”. A legelőt a kisüzemek fejlesztésére kiírt ötmilliós pályázatból szeretnék bekeríteni. Terveik között szerepel, hogy húshasznú marhát vagy kecskét tartanának rajta.
A 22 anyából, 9 gidából és egy bakból álló tincses parlagi kecskenyáj kellemes benyomást tesz az udvaron. Igaz, elkezdődött a párzási időszak, Frufru, a tenyészbak meglehetősen zilált, a lányok pedig egymással is dörgölőznek, puszilkodnak, szóval, túláradnak az érzelmek. A csapatban mindenkinek saját neve és története van. Penge például nem a legélesebb kés a fiókban. Harminc perc alatt ötször ütötte meg a villanypásztor, mire rájött, hogy mire való. Kézifék, a vezéranya úgy került ide, hogy előző éjjel két gidáját megette a róka. Traumatizáltan, depressziósan érkezett az elkülönítőbe, sem enni, sem inni, sem fejni nem lehetett.
A vitákba nem szabad beleszólni, mert az állatok annál agresszívebben fognak viselkedni, ha nem lesz közöttük a gazda. Baba, a jersey „minitehén” egy elkerített részen kérődzik, de amikor megérkezünk, ő is feláll, és kíváncsian a kerítés széléig jön. A magas zsír- és szárazanyag-tartalom miatt a tejének nagyon jó a sajtkihozatala.
A kecskéket félintenzíven tartják. A legelés mellett fejés idején 80-80 deka szemestakarmányt (kukoricát), este pedig lucernaszénát kapnak. A tejhozam és a jó beltartalom érdekében a délelőtti legelés után estig nem ehetnek, hogy eléggé éhesek legyenek az állatok, és minden szükséges tápanyagot a kellő mennyiségben vigyenek be.
A tejhozam nagyon változó. Az átlagosan 8 hónapos laktációs időszakban általában kétszer fordul elő, hogy a fejős kecskék kedvetlenné válnak, megváltozik a viselkedésük, és a 2-3 literes hozamuk 1-1,5 literre csökken. Ha ezt egy-két héten belül nem sikerül megfordítani, arra az évre már el lehet felejteni a fejésüket. Ilyenkor több figyelmet szentelnek az anyának, több simogatást, más takarmányt kap.
Ha valamelyik állat megbetegszik, nem gyógyszereznek, de elkülönítik a többitől. Egyrészt, hogy ne bántsák a többiek, másrészt, hogy megelőzzék az állatok közötti esetleges fertőzést. Felfúvódásra még nem volt példa, de a hasmenés miatt sok volt az elhullás. Egy sümegi állatorvos tanácsára, aki parlagi kecskéket tart, szódabikarbónás vízzel kezelik a hasmenést, és kitapasztalták, hogy a megelőzésben a megfelelő takarmányváltásnak is fontos szerepe van. Első alkalommal csak egy marékkal adnak az új takarmányból, és a legelőre is figyelemmel hajtanak, hogy ne savasodjon el az állatok bendője.
Laci a széna- és szalmaszárító szérű alatt bemutatja bácsit, a gazdaság nélkülözhetetlen munkaerejét. Az 1963-ban Ausztriában gyártott traktort a kisgazdaságok számára fejlesztették ki. Helyt áll az udvarban és a néhány hektár betakarításában is. Nagy előnye a kora, mert saját kezűleg is meg lehet javítani. Az ömlesztett szálastakarmányt a szintén használtan vett Hamster rendfelszedő pótkocsival takarítja be. „Ha tudok kisebb kerteket bérelni a környéken, nem kell bálázót rendelni – akkora mennyiségért nem is jönne –, össze lehet szedni vele, itthon pedig leteríti maga mögött.”
Használt hűtőkkel és sütőkkel rendezték be, amelyeket Laci filléres okos eszközzel, szabályzó elektronikával egészített ki, hogy a kellő időben és ideig a megfelelő hőfokú kezelést biztosítsák.
Mivel nem volt pénzük tanfolyamra, a termékeket maguk kísérletezték ki. Rettentő sok rossz recept után találtak rá Kiss Ferenc sajtkészítő videójára a neten, aki elmagyarázta a folyamat biológiai, kémiai hátterét is. Zsuzsi kockáról kockára nézte végig a filmet, így készült el az első sajt, amit már el lehetett adni.
Szerinte a kezdő sajtkészítő „ne akarja rögtön megváltani a világot!” Csináljon először egy kis gomolyát, aztán haladjon lépésről lépésre. Zsuzsi nem kultúrákkal, hanem a tej biológiája alapján, hagyományos módon, nagyon sok kézi munkával készíti a sajtokat és joghurtokat. Kitapasztalta, hogyan lehet a tejet jó minőségben tartani és az élettartamát meghosszabbítani. „Amikor átöntöm egyik edényből a másikba, már tudom, hogy mi lesz belőle, de ezzel a tudással nem lehet kétszer ugyanazt előállítani, legfeljebb csak hasonlót. Ugyanis mindennap nem lesz ugyanaz a páratartalom, nem süt ugyanúgy a nap, nem eszi ugyanazt a jószág.”
A szekszárdi merlotban érlelt „Drávai vörös” például számtalan sikertelen próbálkozás után született. „Egyik éjjel felriadtam: Ó, de hülye vagyok, hát az alvadékba kell betenni a bort!” – meséli a ráeszmélés pillanatát Zsuzsi.
A székesfehérvári termelői piacon vasárnapra mindig kiürül a pultjuk, és alig érik utol a vásárlói igényeket. Ez rengeteg kísérlet, türelem, sok-sok – kezdetben hajnaltól késő estig tartó – munkaóra eredménye. Zsuzsi mégis szerencsésnek érzi magát. A lánya azt mondta neki, most, hogy rátalált a hobbijára, már nem kell többé dolgoznia.
Sváb családban nőtt fel, megtanulta, hogy mindent hasznosítani kell, a lepotyogott gyümölcsnek is van értelme. A tanyán és a falusi házban termelt gyümölcsből és zöldségekből lekvárt, befőttet, leveket, szárított fűszereket készít, amiket szintén eladnak a piacon. Könyvelőként tudja, hogy „a számok nem hazudnak”, és nem bízza a véletlenre a termékfejlesztést.
„Egy-egy sajt annyi érintést és figyelmet kap, ahány napos” – mondja. Ennek ellenére nem szeretnék túlságosan drágán árulni a termékeiket. Zsuzsi szerint „valakinek az átlagembereket is ki kell szolgálni”.
Jelenleg már teljes egészében a kecskékből élnek, de másfél évbe telt, mire nem csak a tankolásra volt elég a bevétel. „Meg lehetett élni 22 ezer forintból – mondják nevetve –, de előfordult, hogy negyven percet gyalogoltunk be a faluba.”
A vevőkörük nagyon gyorsan nőtt, és egyre többször hallották tőlük: „Milyen jó, hogy vannak!” „Nem egy tartós betegségben szenvedő, daganatos, allergiás, bélbetegséggel, laktózintoleranciával élő lesz jobban a termékeinktől” – meséli Laci. „Egyszer egy idős agronómus – ahogy ő mondta, növénydoktor – jött el a fákat megmetszeni, és megkóstolta a kecskejoghurtot. Azután elkezdte rendszeresen enni, és az évek óta tartó gyomorfájása megszűnt. Ezek azok a fizetségek, amiket forintban nem lehet kifejezni. Mi nem profitot akarunk termelni, hanem teremteni valamit, amivel önmagunknak vagy másoknak segítünk.”
