0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Szilvásvárad Masters

A Szilvásvárad Masters nemzetközi versenysorozat utolsó állomásához érkezett októberben: a négycsillagos nemzetközi díjlovaglóversennyel zárult az idén második alkalommal megrendezett versenysorozat.

A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters három lovassport-szakágat fog össze, a fogathajtás és a díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektetve a díjlovaglásra is. A sorozat célja, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovas­sport-vérkeringésébe. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad a világ második legnagyobb ménese, mely a lipicai fajta tenyésztéséért felelős. A tenyésztés mellett számos nemzetközi lovassportversenyt rendezett a múltban, melyet világszinten is nyomon követtek, köztük az 1984-es négyesfogathajtó-világbajnokságot is.

Története azonban sokkal korábbra nyúlik vissza, ugyanis a régészek a lovaspálya helyén 3000 esztendős bronzkori lovas szobrokat találtak.

A Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében teljes körűen felújított szilvásváradi Lipicai Lovasközpontot 2018-ban adták át. A komplexum minden aspektusában megfelel a nemzetközi versenyrendezési követelményeknek, így a tavalyi évben először három-, majd idén négycsillagos versenyt írtak ki.

A CDI4*-os verseny egyben világkupa-forduló is volt, ahol a lovasok pontokat szerezhettek a világranglista-helyezéseikhez. A gyermek, junior, fiatal lovas korosztályos versenyek mellett a fiatal díjló számoktól a nagydíjas versenyszámokig mérhették össze tudásukat a lovasok. Három nemzet
– Ausztria, Szlovákia és Magyarország – versenyzői lovagoltak a négyszögbe.

Az ötéves fiatal díjló kategóriában négy ló indult, a mezőnyből mindkét nap az Ausztriát képviselő Hofka’s Quantus és lovasa, Lisa Maria Pfuisi nyerte a versenyszámokat.

A kategória három másik lovát magyar versenyzők mutatták be: Szokola Csaba Fine Jazz és Verocchio nyergében második és harmadik helyezést ért el, Lipóczki Krisztina és Moha pedig a negyedik helyen végeztek.

A hatéves lovak versenyében Lady Gaga és lovasa, Diana Porsche lovagolt a négyszögbe. A korosztályos Európa-bajnokságon többszörös helyezett versenyző először indult Szilvásváradon, ahová három lóval érkezett. Második lovával, Kentuckyval a hétéves lovak kategóriájában állt rajthoz, Douglas nevű lovával pedig a négycsillagos nagydíj kategóriában indult, ahol második helyen végzett a páros.

A junior kategóriában Solymosi Sára és Grace, fiatal lovas kategóriában Lázár Zsófia és Balerina Royal, míg nehézosztályban Kovács Barbara és Flash képviselték Magyarországot.

A világkupa-fordulón három páros szállt versenybe: az idei évi osztrák bajnok Timna Valenta-Zach, a magyar válogatott Komjáthy-Losonczy Anikó, valamint a hosszú évek kihagyása után visszatérő Révész Pavlina.

A nagydíj versenyszámban osztrák győzelem született, második helyen végzett Komjáthy-Losonczy Anikó Dior S nyergében, és harmadik lett Révész Pavlina Decadance nevű lovával.

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad ménesmestere, Mikó Tamás, és az általa képzett, csupán tízéves Maestoso XXXIII-31 a CDI4* nagydíjas versenyszámaiban eredményesen versenyzett. A páros az idei szezonban kezdett nagydíj szinten versenyezni, a szezon végére pedig sikerült eljutniuk nemzetközi szintre is.

A négynapos nemzetközi verseny mellett egy kétnapos CDN-A is zajlott, ahol a lovasoknak lehetőségük nyílt nemzetközi négy- és ötcsillagos bírók előtt bemutatni programjaikat. Itt további két, a ménesgazdaság által tenyésztett fiatal mén versenyzett: Hetesy Nándor és Tulipan VIII-27 a gyermek előkészítő A feladatban első és harmadik helyet értek el, míg Szokola Csaba és Siglavy Capriola XVI-24 az FEI gyermek csapat- és egyéni feladatban mindkét nap kiemelkedő, 70% fölötti eredménnyel megnyerték a versenyszámokat.

Rácz Zsófia

versenyigazgató

Forrás: Pegazus