Back to top

Hubertus Turistaszálló

A Kab-hegy nyugati oldalán vadregényes völgyben, a Köleskepeárokban várja vendégeit a VERGA Zrt. romantikus erdei szálláshelye. Az Ajka központjától mindössze 7 kilométerre található Hubertus Turistaszállóhoz végig aszfaltozott út vezet.

Az erdővel körülölelt turistaszálló hat kényelmes szobájával egész évben várja a térségbe látogató kirándulókat, családi, baráti társaságokat. A 16 fő elhelyezésére szolgáló két-, illetve háromágyas szobák mindegyike saját vizesblokkal rendelkezik, és a vendégek ágyneműt és ágyneműhuzatot is kapnak. A szállás- helyet a vendégek önellátó étkezéssel vehetik igénybe, így a földszinten hűtővel, mikrohullámú sütővel, vízforralóval és étkészletekkel felszerelt teakonyhát alakított ki az erdőgazdaság. Az udvaron a legkisebbeket focipálya, erdei játszótér és élőállat-bemutató várja, a hangulatos estéket és az étkezéseket pedig a turistaház vendégei számára díjmentesen igénybe vehető kemence és bográcshely garantálja, melyhez a tűzifa is rendelkezésre áll.

A közelben olyan látnivalókat fedezhetnek fel a vendégek, mint a Sárcsi-kút- forrás, a Kinizsi Pál-kilátó, a Molnár Gábor-kilátó, vagy a Macska-lik víznyelő, így akár többnaposra tervezett aktív pihenések tökéletes kiindulópontja is lehet a Hubertus Turistaszálló.

A szálláshelyen kerékpárok bérelhetők, hogy a vendégek ne csak gyalogszerrel ismerkedhessenek a Kab-hegy térségével. Ezen kívül minden vendég díjmentesen tekintheti meg a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. ajkai Hubertus Erdei Iskolájában berendezett Fekete István Diorámát.

Bővebb információk:

https://www.verga.hu/index.php/szallasok-hubertus-turistaszallo/

Foglalás: E-mail: Turisztika@verga.hu, tel.: +36 88 591-527

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2022/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

50 éve alapították hazánk első nemzeti parkját

1973-ban alakult meg hazánk első nemzeti parkja, a terület egyedülálló természeti, illetve néprajzi értékeinek megőrzése és védelme céljából. A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott "Pro Natura" memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített.

Cápák kerültek elő Orfű mellett

Mélytengeri porcoshalak kövületeit tártak fel őslénykutatók a Baranya megyei Tekeres mellett. A középső-miocén időszak badeni emeletében képződött (15,2-12,6 millió éves) tengeri üledékből nyert leletanyag az egész Kárpát-medencében egyedülállónak számít. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élt mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez.

Káprázatos szépségű úszó erdő épült

Míg számunkra az utóbbi időben inkább az aszály jelentett fejtörést, a világ másik felén éppen az árvizek megszaporodása okoz nehézséget. Jellemzően mindig az aktuális problémánkat érezzük a legkomolyabbnak, mivel a megoldása meghaladja a meglevő képességeinket.

Oktatás a soproni erdőkben

Már több mint hetven éve támogatja a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság az egyetemi oktatást és kutatást. Tavaly újabb mérföldkőhöz érkezett a TAEG Zrt., a Soproni Egyetemért Alapítványhoz való csatlakozással még szorosabbá vált az elméleti és gyakorlati oktatás kapcsolata. Az egyetem hallgatói így tanulmányaik során bekapcsolódhatnak a gazdálkodás napi feladataiba.

A gyepre alapozott állattenyésztés újraértékelése

A gyepre alapozott állattartást az elmúlt évtizedekben számos tényező nehezítette annak ellenére, hogy több ezt ösztönző támogatás volt, illetve van napjainkban is Magyarországon, továbbá a marha- és bárányhús iránti kereslet folyamatosan növekszik.

Új ökoturisztikai központot adtak át Vas megyében

Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja - emelte ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Káld-Hidegkúti ökoturisztikai központjának ünnepélyes átadóján Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára., az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

Hétvégén számolják a sasokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 20. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.

Ehető, mérgező, netán védett?

Ősszel általában a szokásosnál több autó parkol az erdei utak mentén Vas megye egyik legnagyobb erdőtömbjében, a Sárvár szomszédságában elterülő több mint hétezer hektáros Farkas-erdőben. A látogatókat nem csak a gyönyörű környezet vonzza, a gyertyános-tölgyes erdőkbe betérve többségük földre szegezett tekintettel tapossa a csalitot, gombát keres.

Folyamatosan zajlik a szociális tűzifa osztása a kistelepülésen élő rászorulóknak

A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

NYÍRERDŐ Zrt. – személyi változások

2023. január 1-től Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet korábbi igazgatója lett a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.