0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A téli madáretetés öt szabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, mindeközben segíthetünk a madaraknak a tél átvészelésében. Azonban ahhoz, hogy segíthessünk énekesmadarainkon, néhány egyszerű szabályt be kell tartanunk. Lássuk, mik ezek!

1. Ne etessük a madarakat a madáretetési időszakon kívül!

A téli madáretetési időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Ezért az etetőre látogató madarakat az első tartós fagyok beköszöntétől a fagyok megszűnéséig lássuk el élelemmel. Nagyon fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozza!

2. Csak a megfelelő eleséggel etessünk!

A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt. Ám a legtöbb kis testű madár nagyon kedveli a különböző magvakat. Hogy maradéktalanul kiszolgálhassuk igényeiket, vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. Az etetőre látogató madarak szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen. A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban, a fák, bokrok magasabb ágaira lógassuk. A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét a cserjék ágaira is szúrhatjuk.

 
Meg kell említenünk azonban, mi az, amivel tilos etetni énekesmadarainkat. Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és ez könnyen a pusztulásukhoz vezethet. A romlott, penészes vagy sózott eleségek szintén alkalmatlanok a madarak etetésére.

 

 

3. Tartsuk tisztán az etetőt!

Nem feledkezhetünk el az etető rendszeres takarításáról sem. A felhalmozódó maghéjak miatt gyakran úgy tűnik, hogy még elegendő eleség van az etetőben, ezért ellenőrizzük rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!

4. Ha tehetjük, alkalmazzunk többféle etetőtípust!

A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak. Többféle etetőtípus létezik, ezek közül a legegyszerűbb a talajetető, mely többnyire a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk a madáreleséget.

Ha a tálcás etető kihelyezése mellett döntünk, akkor sem kell jelentős költségekkel számolnunk, megfelel erre a célra egy sekély faláda, vagy műanyag virágalátét is. Fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről, oly módon, hogy néhány milliméter átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára.

Az ablak és ablakpárkány etetők jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Fontos, hogy megfelelően rögzítsük ezeket az etetőket!

Kerttulajdonosként gondolkodhatunk dúcetető kihelyezésében is, ennek az etető típusnak hatalmas előnye, hogy nagy mennyiségű eleséggel is feltölthetjük.

Népszerű etetőtípus a függő etető, melyből rengeteg változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük őket. Az interneten számos kreatív megoldást találunk, a legegyszerűbb etetőkhöz elég egy PET palack is.

5. Ne feledkezzünk el a madarak itatásáról!

A madarak számára egész évben fontos, hogy tudjanak inni és időnként fürdőzni a vízben. Sok esetben a kihelyezett víz nagyobb vonzerőt jelent számukra, mint a madáreleség! Az itatás elkezdése, az etetésnél is egyszerűbb, mivel lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel.

A madáritatóhoz nincs szükség másra, mint egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátétre, amit feltöltünk langyos vízzel. A jég eltávolításán, és az itató újra töltésén kívül más teendőnk nincs vele. Az itatót olyan helyre tegyük, ahol a madarak belátják a környezetüket és a közelben található cserjéken meg tudnak szárítkozni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/thinker