Back to top

A farkas háziasítása

Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

Több elmélet is van, hogy az ember miért éppen a zsákmányszerzés szempontjából konkurenciának számító farkast választotta maga mellé partnerként. A legnépszerűbb teória szerint a farkasok saját magukat háziasították azzal, hogy az emberek által meghagyott állati maradványokon és emberi ürüléken lakmároztak, így természetes módon szelektálódtak közülük azok az egyedek, amelyek a legjobban tolerálták az ember közelségét.  Egy másik megközelítés szerint viszont pont fordítva, kvázi az ember választotta maga mellé a farkast, hogy segítő társa legyen a vadászatok során.

Kutatások alapján a vadászpartner-elméletet cáfolja az, hogy a szelídnek mondható farkasok sem vadásznak közösen az emberrel. A szemétevés-elméletet pedig azzal dől dugába, miszerint az állandóan helyet változtató, vándorló, vadászó-gyűjtögető közösségek nem halmoztak fel annyi hulladékot, ami megérte volna a farkasnak, hogy kövessék az embert.

Az biztos, hogy a kutya háziasítása a legutóbbi jégkorszakban történt Eurázsiában, körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt. Ezekben az időkben az ember gyűjtögető életmóddal tartotta fenn magát, és mindenevőként növényeket, rovarokat fogyasztott. Táplálékrendszere, mája máig nem alkalmazkodott megfelelően a húsevéshez, energia-bevitelének mindössze 20 százalékát képes fehérjéből fedezni, a többit szénhidrátból és zsírból kell pótolnia. Ezzel szemben a farkas mint ragadozó, hónapokig is képes húson élni.

A legfrissebb elmélet szerint a kemény telek rákényszerítették arra az embert, hogy felhalmozza élelmiszerkészletét, amiből szívesen osztozott a táborok körül ólálkodó farkasokkal. A befogadott farkasok aztán idővel az ember számára hasznosnak bizonyultak, segítettek a tábor őrzésében, melegítették az embert, és később, ahogy fejlődött a kommunikációs képesség, már a vadászat során is eredményesen alkalmazták őket.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.

Célkeresztben a vadászat – úri muri, vagy mérnöki munka?

Az Agrotime stábja őzsuta vadászatra kapott meghívást egy Nógrád megyei vadásztársaság területére. A meghívás elfogadásán nem gondolkodtak sokat Donátáék, de előtte be kellett szerezniük a vadászathoz illő és megfelelő ruházatot, amit az Inuit biztosított számukra.

Több mint száz dámlapátos esett Gúthon

A megszokotthoz képest később kezdődött és novemberre is áthúzódott idén a dámbikák barcogása, jó eséllyel október 10-e után lehetett barcogó bikára vadászni a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének területén. A szárazság miatt a tényleges trófea-súly jellemzően elmaradt a becsült súlytól, ezért a szakemberek úgy határoztak, hogy a visszarakás jeleit nem mutató, kapitális agancsú bikákat nem hozzák terítékre.

Tanulmány is alátámasztja: ha szereti a macskáját, tartsa bent!

A macskák számára a szabadtéri lét számos veszélyt rejt: sokféle betegséget elkaphatnak, elüthetik vagy megölhetik őket, de ők maguk is veszélyt jelentenek a vadonélő állatokra, különösen a kistestű állatokra.

Egy állatkórház, mely sosem zár be

Egy napos őszi délelőtt érkeztünk meg a Székesfehérvári Állatkórházba, ahol az ország legújabb, állatok vizsgálatára szolgáló, a szervezetről rétegfelvételeket készítő CT-berendezése működik. Ez az állatkórház az ország egyik legnagyobb ilyen intézménye, amely abban is különleges, hogy soha nem zár be.

A mamutcsontok okozhatják az elefántok vesztét

A növekvő mamutagyar kereskedelem tartja fent az elefántagyar iránti igényeket - tárta november elején a Gerinces Őslénytani Társaság (Society of Vertebrate Paleontology, SVP) elé Andy Huynh, aki az ázsiai illegális vadkereskedelmi hálózatok felgöngyölítésén dolgozik az ENSZ-el és az Interpollal.

Az erdészetnek és a vadászatnak szentelte életét

Az ezerarcú természetet úgy ismeri, akár a tenyerét. A kezdeti nehézségek után pályája egészen az Állami Gazdaságok Központjának erdészeti osztályáig vezetett, és számos technológiai újítást vezetett be a szakmába. Megingathatatlanul kiáll a gyenge minőségű talajokon való akácerdő-telepítés és -hasznosítás mellett, e véleményétől 97 éves korában sem lehet eltántorítani.

Ismét vörösnyakú ludak érkeztek hazánkba

Három vörösnyakú ludat figyeltek meg novemberben Hatvan térségében, amelyek az északról érkező, körülbelül 150 példány nagy lilikkel kerültek hazánkban. Ennek a rendkívül attraktív vadlúdfajnak a feltűnése a Zagyva-völgy felső szakaszán igazi különlegesség, ebben az esetben szántóföldi táplálkozásuk közben sikerült megfigyelni őket.