A rendezvény résztvevői az üzleti élet egyik legjobb példájaként a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat által tartott TalentA programot ismerhették meg bővebben.

A nemek közötti megkülönböztetést azonban még mindig általánosnak tartják az ágazatban. Ugyan némi eltéréssel az egyes országok között, de mindenhol jelentős mértékben tapasztalható. A Corteva által vezetett Global Women in Agriculture tanulmány szerint a nők átlagosan 66%-a ért egyet világszerte azzal az állítással, hogy a megkülönböztetésük problémát jelent a mezőgazdaságban. A Corteva a nemek közötti egyenlőség elérésének egyik intézkedéseként, 2019-ben megalapította a TalentA oktatási ösztöndíjprogramot, amely mára már Spanyolországban, Portugáliában, Ukrajnában, Romániában, Magyarországon, Lengyelországban és Argentínában is fut, közel 800 résztvevőnek biztosítva fejlődési lehetőséget.
Azt látjuk, hogy az olyan programokban való részvétel, mint a TalentA, segíti a női gazdálkodókat abban, hogy magabiztosabbá váljanak munkájukban és termelési tevékenységükben. Emellett jobban megértik közösségeik igényeit és szorosan együttműködnek velük. Arra ösztönözzük az egész élelmiszer-ellátási láncot, hogy szélesebb körben tekintsenek a sokszínűség és befogadás témakörére, és közösen segítsék a női gazdálkodók fejlődését" - mondta Anna Babich, a Corteva Agriscience közép- és kelet-európai vállalati kommunikációs vezetője az eseményen.

Magyarországra 2021 őszén érkezett a TalentA program, melynek megvalósításához és koordináláshoz a Corteva felkérésére csatlakozott a Magyar Női Unió. A közel féléves, többlépcsős program keretén belül a résztvevők 17 alkalmas online képzésen, majd 2022 tavaszán egy mikroprojekt versenyen vehettek részt, mely során összesen bruttó 3.250.000 Forint díjazásban részesültek.
„Minden nehézség ellenére, a nők igyekeznek fejleszteni magukat és vállalkozásaikat, valamint támogatják a közösségeket. A gazdálkodó nők álmodozók és hívők, bátrak, és a társadalom pozitív átalakulásának előmozdítói" - tette hozzá Anna.