0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 23.

Akár a szerencseszámuk is lehetne

Tizenkét állomásos európai roadshow keretében mutatja be új 700-as szériáját a Fendt. Magyar­országra november közepén érkezett a bemutató, Zsámbékon a német vállalat és az AXIÁL Kft. képviselői ismertették a gyártó legújabb, egyben legkelendőbb, a gazdák által legkedveltebb típusának, a hetedik generációs erőgépeknek az előnyeit.

Az új széria híre megelőzte a bemutatót, hiszen a közelmúltban Párizsban, a SIMA kiállításon megkapta a „Farm Machine 2023”-díjat a 180-280 LE traktorok kategóriájában; november elején pedig a bolognai EIMA kiállításon a Fendt 700 Vario Gen7 széria legnagyobb típusa, a 728 Vario nyerte el a „Tractor of the Year 2023”, Az Év Traktora címet. Úgy tűnik tehát, a 7-es szám minden tekintetben szerencsét hozónak bizonyul a gyártó szempontjából, a gépben rejlő tudást megismerve azonban mindez a legkevésbé sem a szerencsének vagy a véletlennek köszönhető.

Egy új széria bevezetésekor joggal merülhet fel a kérdés: vajon nem pusztán ráncfelvarrásról van-e szó?

Ebben az új szériában azonban teljesen új megoldások összeépítését találjuk, adta meg a választ azonnal Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője, aki a 700-as széria sikerét számokkal is alátámasztotta. Mint megtudtuk, a német traktorpiacon évente általában körülbelül 30 ezer erőgép talál gazdára. A ma ismert pontos adatok szerint 2020-ban 1100 Fendt 724-est adtak el, amivel megközelítik a 3,5 százalékos piaci részesedést ezzel az egyetlen típussal. „Amennyiben tehát a 724-es önálló márka lenne, az első tíz gyártó listájában szerepelne ez az egy traktortípus” – jelentette ki Pintér Zsolt.

Generációtörténelem

A Fendt mai napig legfontosabb és legsikeresebb szériájának első generációjával 1999-ben jött ki a gyártó, kezdte a 700-asok történetének bemutatását Nagy Róbert termékmenedzser. Akkor jelent meg a vario hajtómű és a színes terminál. Négy évvel később, 2003-ban, a második generációs gépekben már megtalálható volt a Variotronic TI, a forduló automatika, amit a mai napig használnak és szeretnek a gazdák. Ugyanekkor került be a gépekbe a Vario TMS, a Traktor Menedzsment System, ami a sebességváltó és a motor összhangjáért felel.

Később, amikor egyre fontosabbá váltak a környezetvédelmi szempontok, 2006-ban, a 3. generációs gépekben megoldották a külső kipufogógáz visszavezetését, és ekkor hozták ki a Cargo homlokrakodót. 2011-ben új, VisioPlus vezetőfülkét kapott a 4. generációs 720-as széria (Vario SCR), 10.4 collos terminállal és új kezelőrendszerrel.

A 2014-ben megjelenő 5. generációs gépek már ProfiPlus felszereltséggel is rendelhetők voltak, és megkapták az S4 jelölést, minden modell megfelelt a Tier IV-es normának. A következő mérföldkő 2020-ban jött el, amikor a 6. generációs gépekben megjelent a Fendt­ONE rendszer, ami a traktor megszokott működését ötvözte a klasszikus, irodában végzett munkával.

Napjainkban pedig elérkeztünk a 700 Vario 7. generációjához, amiről előljáróban annyit osztott meg a hallgatósággal Umenhoffer Péter, az AXIÁL marketing­igazgatója, hogy nagy nyomaték jellemzi, alacsony fordulatszám mellett.

Nagy vonóerő, gazdaságos üzemanyag-fogyasztás

A hetedik generációs új széria öt típusa (Fendt 720 Vario, 722 Vario, 724 Vario, 726 Vario és Fendt 728 Vario) az ECE R120 szabvány szerint 203-283 LE (147-206 kW) teljesítménytartományt ölel fel. Amennyiben szükséges, a Fendt DynamicPerformance (DP) 20 LE extra teljesítményt biztosít a Fendt 728 Varioban, egy nagy teljesítményű erőátviteli rendszeren keresztül, így a csúcsmodell maximálisan 303 LE teljesítményt képes nyújtani. A többletteljesítmény nem kötődik minimális sebességhez vagy speciális alkalmazási esetekhez, így például dinamikusan álló helyzetben végzett TLT munkák esetén is rendelkezésre áll.

A 7,5 liter lökettérfogatú 6 hengeres AGCO Power motort teljesen újratervezték ehhez a teljesítménytartományhoz. Ezenkívül karbantartásmentes hidraulikus szelepemelő tőkéket építettek a motorba. A motor és a hozzá illeszkedő Vario sebességváltó alkotja az egy menettartománnyal rendelkező Fendt VarioDrive hajtásláncot. A hajtáslánc kiküszöböli a kézi váltás szükségességét a terep és a közút közötti váltáskor. A VarioDrive egyik előnye az intelligens vezérlésű össz­kerékhajtás.

A Fendt iD innovatív, alacsony fordulatszámú hajtásmegoldás már ismert a nagy traktorokból. A fő működési fordulatszám-tartományban a motor fordulatszáma csendes 1400 és 1700 fordulat/perc között van. Az új Fendt 726 és 728 Vario már 1450 fordulat/percnél eléri a 60 km/h-s végsebességet.

A 15 tonnáig terjedő megengedett össztömeg lehetővé teszi a traktor nehéz vontatóként való használatát is.

Az exkluzív Concentric Air System (CAS) ventilátor és hűtőrendszer a Fendt 1000 Vario modellből ismert, és következetesen az alacsony fordulatszámra, a kompakt felépítésre és az üzemanyag-hatékonyságra tervezték.

A teljesen integrált Fendt VarioGrip abroncsnyomás-szabályozó rendszer növeli a talajjal érintkező felületet, és akár nyolc százalékkal növeli a vonóerőt.

A Fendt 700 Vario új generációjában a traktor és a munkagépek kezelése egyszerűen és egyénre szabottan történik a multifunkciós joystick és az opcionális 3L joystick segítségével a FendtONE fedélzeti rendszerben. Olyan egyéb intelligens funkciók találhatók a gépekben, mint a Fendt Contour Assistant, a Fendt szakaszvezérlés (SC), az automatizált fordulásmenedzsment (Fendt TI Headland), az automatikus fordulás a Fendt TI Turn Assistant segítségével és a csatlakoztathatóság a Fendt Connect telemetriai csomaggal.

A vezető kényelme és védelme

A vezetőfülke légszűrő rendszere most először opcionálisan, gyárilag is átalakítható az EN15695-ös uniós szabvány szerinti 4-es védelmi kategóriára. A 4. védelmi kategóriájú rendszer megvédi a járművezetőt a portól, a folyékony növényvédő szerektől és azok gőzeitől.

A vezetőülés új generációját is megálmodta a Fendt. A járművezetők személyre szabott ülésprofilokat hozhatnak létre a terminálban, és egy kattintással aktiválhatják azokat.

A Fendt 700 Vario nagy teljesítményű hidraulikájának megkülönböztető jegyei továbbá az akár 220 liter szállítási kapacitás, a moduláris felépítés (amely lehetővé teszi a szokásos vagy a hatékony, szivárgásmentes FFC hidraulikus csatlakozók használatát), valamint akár öt csatlakozó hátul, akár kettő elől és akár három középen.

A hátsó emelőmű új tehermentesítő vezérlése a munkagép súlyát arányosan a traktor hátsó tengelyére helyezi át, ezáltal növeli a vonóerőt és javítja a hatékonyságot.

A gépek már rendelhetők, a szállítást jövő év végére ígéri a gyártó.

Fotók: Kürti Ivett/AXIÁL

Forrás: Magyar Mezőgazdaság