Back to top

Célkeresztben a vadászat – úri muri, vagy mérnöki munka?

Az Agrotime stábja őzsuta vadászatra kapott meghívást egy Nógrád megyei vadásztársaság területére. A meghívás elfogadásán nem gondolkodtak sokat Donátáék, de előtte be kellett szerezniük a vadászathoz illő és megfelelő ruházatot, amit az Inuit biztosított számukra.

Célkeresztben a vadászat – úri muri, vagy mérnöki munka? | MMG-AgroTime

A hajnali ébredés és autóút után Donátáék megérkeztek a Nógrád megyei településre, ahol Sipos Ádám, a társaság tagja várta őket. A vadászterületre való kimenetelkor jómagam is csatlakoztam a többiekhez, engem kértek fel a suta elejtésére.

Miután felgallyaztunk a lesre Donátával, hosszú várakozás következett, mert bár több őzet is észrevettünk, de addig-addig vártunk, hogy közelebb jöjjenek, míg végül megugrottak előlünk.

Fotó: Bokor Ádám
A sikertelen vadászatból felocsúdva és kompenzálásképpen, Donátát elvittem Galgamácsára a Bányavölgy Lőtérre, ahol Szabó Zoltán lőtérvezető fogadott minket. Itt egy sörétlövés-gyorstalpaló után ­– Donáta ekkor fogott életében először fegyvert a kezében – a hölgy kérte a nyúlkorongot, amit teketóriázás nélkül egyből porrá lőtt a stáb és Szabó Zoltán megdöbbenésére – szinte hallani lehetett, ahogy kopognak az állak a földre.

Donátának igaza volt, a csúcson kell abbahagyni, így hamar fel is hagyott sportlövő karrierével, de nem is tehetett másként, hiszen másnap újult erővel és reményekkel telve indultunk ki a területre.

A második alkalommal Diána kegyeibe fogadott minket. Nem túl messze leshelyünktől néhány őz jött ki a tisztásra, köztük az a suta is, amit nem túl nagy távolságból sikerült terítékre hoznom. Az elejtést követően természetesen megadtuk a vad számára a végtisztességet: az utolsó falatot, a sebtöretet, míg az elejtő megkapta a neki járó kalaptöretet.

Bár szerettük volna, de Donáta nem engedett el minket kérdések nélkül, tőlem megtudta, mit jelent számomra a vadászat, Sipos Ádám barátom pedig a vadgazdálkodás fontosságát foglalta össze dióhéjban.

A magam részéről engedjenek meg pár karaktert, hogy kifejtsem véleményemet a videóriportról: szerintem

ez a kisfilm egyedülálló a maga nemében, ama tekintetben, hogy egy laza, könnyed, néhol már-már bohókás, ugyanakkor a modern videótartalomnak maradéktalanul megfelelő, mégis szakmailag elfogadható vadászatot bemutató anyag született.

Fotó: Bokor Ádám
Külön köszönet Szabó Zoltánnak és Sipos Ádámnak, akik segítettek a film megvalósításában, a stábnak és természetesen Donátának, aki mint mindig, most is állta a sarat, még ha néha megrázó, esetenként felkavaró élményekben is volt része. Mindezek ellenére azt mondta, ha hívjuk, legközelebb is velünk tart. Várjuk szeretettel!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.

Ismét veszett rókát lőttek ki

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a rendszeres monitoring program keretében kilőtt rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisnamény község mellett ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.

Budapesten tartják éves találkozójukat a hazai állatkerti szakemberek

Csütörtöktől a Fővárosi Állat- és Növénykert ad otthont a magyarországi állatkerti szakemberek hagyományos éves találkozójának, a Zoo Disputának.

Több mint száz dámlapátos esett Gúthon

A megszokotthoz képest később kezdődött és novemberre is áthúzódott idén a dámbikák barcogása, jó eséllyel október 10-e után lehetett barcogó bikára vadászni a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének területén. A szárazság miatt a tényleges trófea-súly jellemzően elmaradt a becsült súlytól, ezért a szakemberek úgy határoztak, hogy a visszarakás jeleit nem mutató, kapitális agancsú bikákat nem hozzák terítékre.

Tanulmány is alátámasztja: ha szereti a macskáját, tartsa bent!

A macskák számára a szabadtéri lét számos veszélyt rejt: sokféle betegséget elkaphatnak, elüthetik vagy megölhetik őket, de ők maguk is veszélyt jelentenek a vadonélő állatokra, különösen a kistestű állatokra.

Szombaton lesz a Vadlúd Sokadalom Tatán

Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiváljára, a Vadlúd Sokadalomra várják az érdeklődőket szombaton Tatán.

A farkas háziasítása

Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

Majmokat küld az űrbe Kína - és űrpárzásukat fogják vizsgálni

A kínaiak most fejezték be saját orbitális űrállomásukat, és máris egy különleges kísérletre készülnek. Az állomás első lakóival majmok is utaznak, és a vizsgálat tárgya az állatok párzása lesz. Mindezt természetesen a tudomány nevében.