0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Az egyébként kétévente megrendezett kiállítás a Covid-járvány miatt 2020-ban elmaradt. Az idei rendezvény ezért négy év szakmai munkáját, fejlesztési irányát, innovációját mutatta be tizennégy teremben. A következő, 25. kiállításra a tervek szerint 2024 szeptemberében kerül majd sor. Amíg 2018-ban ezer cég vonultatta fel termékeit, a szervezők és látogatók nagy örömére idén több mint 1100 kiállító, köztük hat magyar cég volt jelen. Az idei kiállítás középpontjában a fenntarthatóság, az éghajlatváltozás hatásainak következménye, és az arra adott lehetséges kertészeti válaszok álltak.

A rendezvény megőrizte szerepét és hangsúlyát az európai zöld szakmában, emelte ki a német kertépítő szövetség ügyvezető igazgatója a magyar szakmai csapat számára tartott fogadáson.

A Pellenc cég is vendégül látta a magyar kertépítőket, akik ki is próbálhatták a cég legújabb fejlesztéseit. Az akkumulátoros kéziszerszámokat úgy tervezték meg, hogy ergonomikusak, energiatakarékosak és biztonságosak legyenek.

Európa vezető faiskolái is bemutatták növényeiket, jelen voltak többek között a Bruns, a Lorberg, a Lorenz von Echren, a Van den Berk, a Die Lappen, a Twenthe Plant, a Vanucci faiskolák. Kiadványaik többsége már nemcsak a fajták megismertetését szolgálja, hanem különböző szempontok szerinti csoportosításokat is ad. Például a Lorenz von Ehren faiskola kiadványban foglalta össze a méhlegelőként is telepíthető lombosfa- és cserjefajtáit, tulajdonságaik között kiemelve a virágzási időt, a virágok nektár- és pollentermelő képességét is. Egy másik kiadványukban a németországi városi telepítésre alkalmas lombosfa-fajtákat foglalták össze, megjelölve azt, hogy melyik fajta telepítése milyen éghajlati zónában biztonságos. A Bruns faiskola katalógusában is már évek óta van segédlet a tájépítészeti tervezéshez.

A Kordes cég az Urban Streetlight fajtaválogatását is elvitte a kiállításra. A fajtákat közterületek, köztük forgalmi szigetek és zöldsávok telepítésétől az exkluzív kertek növényesítéséig ajánlják nemcsak szabadföldbe, hanem konténeres kiültetésre is, mert hosszan virágoznak, könnyen gondozhatók, ellenállóak, egészséges lombozatúak. Néhány fajta a listából: Black Forest Rose, Cubana, Escimo, Fortuna, Larissa, Lupo, Sunny Rose, Topolina, Weg de Sinne.

Évelőújdonságok

Az 1960-ban alapított Stauden Panitz cég több mint 2500 évelő- és díszfűfajtát termeszt. Többféle évelőkeveréket állítottak össze, amelyek közül kiválaszthatók az adott telepítési körülményeknek, jellemzőknek megfelelők. A vegyes telepítések többségét több éven keresztül tesztelte a német évelőkertészek szövetsége.

Ennek eredményeként különböző adottságú területekre szánt keverékek születtek, amelyek változatos, életképes és esztétikus kiültetések megvalósítását teszik lehetővé. A kiállításon ebből láthattak ízelítőt az érdeklődők.

Virágmagkeverékek termesztésével, tesztelésével és forgalmazásával foglalkozik a francia Bertrand cég. Virágmagkeverékeik csak évekig tartó teljes körű tesztelés után kerülnek forgalomba. Nyolcvanféle magkeveréküket hét különböző szempont szerint állították össze. Van köztük tavaszi vetésű egynyári-magkeverék, őszi vagy tavaszi vetésű évelő-magkeverék, őszi vagy tavaszi vetésű, különleges talajokra alkalmas magkeverék, százszázalékban biogazdálkodásból nyert magkeverék, őszi vagy tavaszi vetésű vadvirágkeverék.

A Lageschaar Vaste Planten holland évelőtermesztő cég a Prairie Garden®, a Fleur Dansante® és a Fleur Robuste® növénykombinációit mutatta be. Egy négyzetméterre meghatározzák a szükséges darabszámokat, így kínálják a vevőknek a fajta-összeállításokat. Például a gyors talajlefedettséget adó, kevés gondozást igénylő Prairie Garden® keverék hosszú virágzási idejű évelők és díszfüvek keveréke, klímabarát kertbe javasolják.

A Rieger-Hoffmann GmbH német vállalkozás vadon élő növényeket szaporít több mint harmincöt éve.

Nagy projekteknél helyben gyűjtött vetőmagból bérszaporítást is végeznek. Mintegy hetven partnercéggel dolgoznak együtt Németország-szerte közel kétezer szaporítóterületen, 600 hektáron.

A vadon élő fajokat természetes állományokból gyűjtik a természetvédelmi hatóságok jóváhagyásával. A néhány megmaradt fajgazdag gyepállomány megőrzése és gondozása Németországban központi jelentőségű a ritka állat- és növényfajok génállományaként és élőhelyeként.

Zöldfalak

A Biolit Green Systems GmbH cég homlokzatok, hangszigetelő falak és egyéb elválasztó növényfalak olyan rendszerét hozta létre, amelynek elemei speciálisan kifejlesztett ásványi alapú anyagból állnak, képesek a víz tárolására. Az elemekből zöldfalak építhetők öntözőrendszerrel együtt. A beépített érzékelőknek köszönhetően szabályozható a talaj levegő- és nedvességtartalma. A felhasznált szub­szt­rátum és a növények sokféleképpen variálhatók és a kívánt zöldítési módhoz igazíthatók.

A rendszer meglévő homlokzatra, vagy külön zöld válaszfalként is megépíthető. A falak válaszfalként működhetnek sorházak között hangszigetelés és növénytermesztés céljából is.

A német Mobiga csapat mobil függőleges modellkerteket mutatott be, melyekkel zöldebbé és élhetőbbé szeretnék tenni a városokat. Elsősorban olyan helyszínekre kínálják padokkal ellátott függőleges kertjeiket, ahol nem telepíthetők fák vagy cserjék. A rendszer esővíztartályába gyűjtik a vizet, a szivattyú és a vezérlőegység energiaellátása napelemekkel történik, típustól függően 2-4 fő részére padokat helyeztek el a növényfal két oldalán. Akár ötven különböző növényfajta telepítése is lehetséges az árnyékos és a napos részek igényeinek megfelelő fajtakiválasztással. Tesztelték a rendszert ehető gyógynövények, vadméhlegelőnek alkalmas növények, vadon élő növények, gyógynövények, dísznövények beültetésével, de egyéni kívánság szerint is elkészítik a növényfalat.

Lazít és szellőztet

A Vogt Air Injector az erősen összetömörödött talajokat sűrített levegő segítségével lazítja, levegőzteti, tisztítja. A talajlazító készülék könnyű, jó ergonómiájú és egyszerűen használható, nem kell hozzá nagy fizikai erő. Használata után a csapadék és az öntözővíz sokkal jobban behatol a talajba, és ott egyenletesen eloszlik. A talaj fellazításával elkerülhető a vizesedés, ami az érzékeny növényekben gyökérrothadáshoz vezethet.

A Vogt Geo Injectors család legkisebb talajlevegőztető és -injektáló berendezése granulátumok, folyékony műtrágyák, víz és levegő befecskendezését teszi lehetővé. A tartályba 2 liter granulátum fér, legnagyobb szemcsemérete 4 milliméter, gyorsan és egyszerűen megtölthető.

A Geo Injector sorozat még három modellje volt látható a kiállításon.

A föld alatti gyökérlabda-rögzítő rendszer egyáltalán nem akadályozza a gyökérnövekedést. A horgonyok és a hevederek együtt erős tartást biztosítanak. A gyökérzet lehorgonyzása olyankor célszerű, amikor a földlabdás fák átültetésekor a felszín felett nem lehet megerősítő elemeket elhelyezni. Ilyenkor a stabilitást, a tartó szerepet a földlabdát lehorgonyzó kötelek, huzalok, hevederek veszik át a gyökérzet megerősödéséig.

A GaLaBau kiállítás idején zajlott a fiatal német kertépítő csapatok Skills-versenye. Az ország több pontjáról érkezett 13 ifjú csapat mérte össze a tudását, a győztes képviselte Németországot a szakmák tallinni világbajnokságán.

Fotók: Megyesi Éva, Tichy Balázs

Forrás: Kertészet és Szőlészet