Bizonyos mennyiségű, leginkább frissen ültetett koros fa kiszáradása nem tekinthető szokatlannak, ez a városi kertészet velejárója – írja a Főkert. Az átültetett fák minden esetben egy bizonyos mértékű sokkot kapnak, és ezt néhány egyed, a kiültetett állomány pár százaléka nem éli túl. Ebben az évben azonban a kiszáradó fák aránya jelentősen, nagyságrendileg 50%-kal megnövekedett, de ami ennél is aggasztóbb, hogy idősebb, akár 25-30 éves fák esetében is előfordul. Ez a folyamat azonban nem kizárólag az idei év szélsőséges csapadékhiányának tudható be, okai ennél összetettebbek.
Ennek oka nem a különböző mikroklímában, és nem is pesti kollégáik lustaságában, hanem a két oldal jelentősen különböző termőtalajában keresendő. A budai oldalon – leszámítva talán a Duna partját és annak közvetlen környezetét – a talaj leginkább agyagos márga, ami jó vízzáró és vízmegtartó képességgel rendelkezik, ezzel ellentétben a pesti oldalon a homok és a sóder a legjellemzőbb, amin viszont a víz szinte akadálytalanul átfolyik. Többek között ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 50 évben a pesti oldalon a talajvíz szintje átlagosan közel 4 méterrel került lejjebb, azaz az itt élő fák gyökereinek ennyivel mélyebbre kell (kéne) „lenyúlniuk” az éltető vízért. Azaz az itt élő fáknak lényegesen kedvezőtlenebb életkörülmények között kell túlélniük.
Míg a természetes növénytakaró a beérkező hő egy jelentős részét elnyeli, a szilárd burkolat – az aszfalt, a beton, a térkő – felmelegszik, a hőt visszaveri, aminek következtében a levelek fonákoldala is kiszárad, így jelentősen rontva a fa vitalitását, túlélési esélyeit.
Mindemellett a megnövekedett arányú, és az idősebb fákat is érintő kiszáradásokért a fő felelős egyértelműen a szélsőségesen száraz és meleg időjárás miatt kialakult légköri aszály, aminek következtében a levegő páratartalma 10-15%-kal tartósan alacsonyabb az ilyenkor szokásosnál. Ez azért kifejezetten problémás, mert míg a talaj kiszáradását ellensúlyozni lehet öntözéssel (egy bizonyos mértékig, mivel az öntözővíz egy része a felforrósodott talajra érve egyszerűen elpárolog), a páratartalom alapvetően a lehulló csapadék mennyiségétől függ. A fák a levegő szárazsága ellen fokozott párologtatással reagálnak, ennek következtében viszont leveleik nagyon hamar kiszáradnak, anélkül, hogy az ősszel megszokott elszíneződési folyamat végbemenne.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több fának adják meg a lehető legtöbb segítséget, hogy átvészelje ezt a kegyetlen időszakot. A FŐKERT kezelésében lévő 170.000 fasori és parkfának valamivel több, mit egyharmada, körülbelül 60.000 egyed kap rendszeres öntözést, ami meghatározott protokoll szerint, de az időjárási körülményekhez alkalmazkodva történik. A fákat a kiültetésük első három évben havonta háromszor, a március és augusztus közötti vegetációs időszakban négy alkalommal öntözik, alkalmanként egy fa – fajtájától és elhelyezkedésétől függően – 60-100 liter vizet kap. Jelentősen növelik a frissen ültetett egyedek túlélési esélyeit a tavalyi bevezetésük óta egyre intenzívebben használt öntözőzsákok. A fák gyökeréhez a 75 literes zsákokból csepegtetős módszerrel folyamatos vízellátáshoz jutnak, így kiszáradásuk esélye lényegesen lecsökken. Ebben az évben már 200 ilyen zsák segítette a nagy meleg elleni küzdelmet.
Bár az általuk kezelt természetvédelmi- és erdőterületeken jellemzően nem szoktak öntözni, az idei szárazság miatt az idén és tavaly ültettet, közel 10.000 ezer erdészeti csemete is rendszeres vízutánpótlásban részesül. Érdekes módon a szárazság a természetvédelmi területek esetében is jobban sújtja a főváros pesti oldalát, de ennek oka ezesetben nem a talaj különbözőségében, hanem az egyenetlen csapadékeloszlásban keresendő. Bár az erdészeti csemeték kifejezetten érzékenyen reagálnak a szélsőséges időjárásra, az öntözéssel az állomány jelentős részét sikerül megmenteni, szerencsére mindössze pár százalékos veszteséggel kell számolniuk.
Sok, a fákat rendszeresen öntöző, elkötelezett városi környezetvédőben merülhet fel a kérdés, hogy a fentiek okán van-e egyáltalán annak értelme locsolókannával, vödörrel locsolni a házuk előtt álló, szemmel láthatólag szomjazó fákat.
Ily módon a problémát felszámolni ugyan nem lehet, de a helyzeten sokat javíthat, és bizony egyes esetekben hosszútávon akár még életmentő is lehet egy-két vödör víz rendszeres kilocsolása a fák tövébe. Biztatnak tehát mindenkit, aki már eddig is időt, energiát nem kímélve „gondozásba vett” egy fát, hogy ne adja fel, és folytassa! És biztatnak mindenkit, aki aggódik a fák egészségéért, hogy ha lakóhelye, munkahelye közelében szomjazó fát lát, akkor lehetőségeihez képest segítse a vízutánpótlását. Mindehhez egy jótanács: a fákat minél később este vagy kora reggel érdemes öntözni, amikor a talaj valamivel hűvösebb. A forró talajra kilocsolt víz jelentős része elpárolog, így nem tud hasznosulni.