0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Hangsúlyozta: a hazai agrárgazdaságok jelentős részének szakmai érdekképviseletét ellátó szövetség viszonya sosem volt felhőtlen a szaktárcával, az utóbbi öt évben azonban, a Nagy István vezette minisztériummal

„nem volt olyan kérdés, amit ne lehetett volna kulturált formában megtárgyalni.”

Az elnök beszámolójában egyebek mellett kiemelte, hogy az élelmiszerek drasztikus drágulása „nem a parasztság bűne”. Az ágazat is elszenvedője és nem haszonélvezője a jelenlegi helyzetnek. A drágulás hátterében az áfa, a különadó, a forintárfolyam és az inputárak emelkedése áll. A megoldás a kormány hatáskörébe tartozik.

Mivel a KAP stratégiai tervben minden eddiginél jobban érvényesültek a javaslataik, teljes mellszélességgel vállalják a felelősséget a sikeres gyakorlati megvalósításért. Hozzátette: rendkívül ambiciózus terv, hogy 2050-re klímasemlegességet vállalt az EU közössége, de kérdés, hogy a „világ nagy pusztítói” is felzárkóznak-e ehhez.

„Óvatosan vállaljuk, ami ránk tartozik, de semmivel sem többet – fogalmazott. Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal, és semmi esetre sem fogjuk engedni, hogy mások előnyére szenvedjünk kárt.”

A rendezvényen megjelent és az elhangzottakhoz hozzá is szóló Nagy István agrárminiszter az összefogás jelentőségét hangsúlyozta hozzászólásában. Kiemelte, hogy a nemzeti stratégia jóváhagyásával „az agrárfinanszírozás 2027-ig rendben van”, amiért a MOSZ-nak és szakmai stábjának is köszönetet mondott. A jövőre induló uniós támogatási ciklust a „lehetőségek költségvetésének” nevezte, amely az eddigiekhez képest gyökeresen más elveken alapul.

A nemzeti társfinanszírozás maximális szintre emelésétől azt várják, hogy jelentősen nőni fog a hazai agrárium versenyképessége, és legalább hektáronként 862 euróra emelkedik a jövedelmezősége. Emellett az export 53 százalékos bővülését, valamint a rendelkezésre álló összes forrás hatására 52 százalékos gazdasági élénkülést várnak. A stratégia emellett garancia arra is, hogy fenntarthatóbb, zöldebb, karbonsemlegesebb lesz a magyar mezőgazdaság.

A miniszter háláját fejezte ki a MOSZ megjelent tagjainak azért a felelősségteljes hozzáállásért, amit az elmúlt, kihívásokkal teli időszakban tanúsítottak. „Lehetett volna hibást keresni, politikai hangulatot kelteni, de nem tették – mondta -, és ezzel erőt, esélyt, lehetőséget teremtettek, hogy a következő évtizedben a hazai agrárium elmozdulhasson az alapanyagtermelésből, a nyersanyagbázisból a sokkal magasabb hozzáadott érték felé.”

A rendezvényen több elismerést is átadtak. További részletek a Magyar Mezőgazdaság jövő heti számában!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu