A szövetkezetről készült galériát ide kattintva nézheti meg.
A termelőket tömörítő két szövetkezetnek új, nagyobb hűtőtárolóra és osztályozóra volt szüksége, ezért vágtak bele közösen a fejlesztésbe. Fontosnak tartják, hogy a szövetkezet vezetői a tagok közül kerülnek ki, mert így nincs érdekellentét köztük, és a fejlesztéseket amúgy is közösen határozzák meg. Tavaly a Roen szövetkezet tagjai több mint 54 ezer tonna gyümölcsöt takarítottak be és vittek piacra a VOG konzorciumon keresztül, amelynek tagja a szövetkezet. A 650 termelőjük a két meglévő hűtőházba szállítja az almát, és onnan kerül az új központi tárolóba. A korszerű hűtőházban 177 kamrát alakítottak ki, befogadóképességük 500-1300 tartályláda.
Több mint 200 ezer tartályládát használnak, amelyek az utóbbi években új „feladatot” is kaptak. Néhányból árnyékolófalat építenek a tároló bejáratai elé. Korábban nem volt akkora probléma a napsütés és a meleg, mint mostanában, és ezzel a módszerrel igyekeznek csökkenteni a fölmelegedést az épületben.
Bioalmát is átvesznek a tagjaiktól, de azt azonnal továbbszállítják a Biosüdtirolnak, amely a tartomány egyedüli bioalma-forgalmazója. Ugyancsak továbbadják a kieső ipari almát, ami a termés 10-15%-a szokott lenni. Az osztályozó-csomagoló üzemben a MAF Roda berendezései működnek, 68 kimenettel, teljesen automatizált módon. Képgalériánkat ide kattintva nézhetik meg a korszerű almaválogatásról.
A fölös napenergia értékesítéséből bevételük is származik, a nagy teljesítményű válogatóval pedig bérmunkát is tudnak végezni.
A gépi válogatás és osztályozás után még kézzel is kiválogatják a hibás és a másodosztályú almát, utóbbit közvetlenül abba a csomagolásba rakják, amiben a vevőhöz kerül. Nagyon aprólékos és jó szemet igénylő munka ez, az új dolgozóknak egy hónapig tart a betanulás.
Nagyon fontos, hogy kiváló minőségű és azonos technológiával termesztett alma kerüljön be a szövetkezethez, és nagyon kell figyelni a szermaradékokra. Mindössze négy készítményből származó szermaradék megengedett, amiről általában az év elején döntenek, a szaktanácsadókkal közösen. Év közben minden termelőnek szigorúan be kell tartania a növényvédelmi technológiát.