0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Idén is várja az érdeklődőket a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a Nemzeti Botanikus Kertben található Vigyázó-kastély egykori és mai épületét formázták meg a süteményből. A gyerekeknek a Mancs őrjárat szereplőivel kedveskednek.

A polgármester elmondta, hogy több mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat.

A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.

Spiegelhalter László felidézte, hogy előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus Kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású.

A kiállítás idén a plébánián kap helyet, pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható.

A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják

– tette hozzá.

A kiállításhoz kapcsolódva szombaton újra megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és más finomságokkal várják a látogatókat. A programok között gyerekkoncert és adventi gyertyagyújtás is szerepel.

Forrás: MTI