Back to top

Ismeretterjesztés közérthető tudományossággal - Dr. Pepó Péter, Adorján János-díjas professzor

Az agrárszakma jeles képviselői körében meghitt ünnepségen vette át az idei Adorján János-díjat Dr. Pepó Péter, a Debreceni Egyetem tanára az MTA doktora, Dr. Gyuricza Csabától a MATE rektorától, Sári Enikőtől, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatójától, Bárdos B. Edittől, a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztőjétől, és Hájos László senior főszerkesztőtől a Gödöllői Királyi Kastélyban.

01.jpg

Fotó: Kiss Gergely

Az 1946 októberében megjelent Magyar Mezőgazdaság című lap első számának vezércikkében, Adorján János főszerkesztő meghatározta a lap máig érvényes irányát: „célunk a tudomány erejével segíteni a parasztságot”.

Dr. Pepó Péter, Adorján János-díjas professzor | MMG

 

adorjan_dij_2022_01.jpg

Fotó: Kiss Gergely
A Magyar Mezőgazdaság Kft. vezetése 5 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hazánk egyetlen agrárgazdasági hetilapjának első főszerkesztőjéről elnevezett díjat alapít. A kitüntetést a hetilap külső szerzői közül azok kaphatják meg, akinek írását, szakmai tanácsait az olvasók hasznosnak, gazdálkodásukban hasznosíthatónak, informatívnak és közérthetően megfogalmazottnak ítélnek. A díjat első alkalommal Birkás Márta professzor asszony vehette át, majd Szabó Jenő agrárközgazdász és a tavalyi évben Orosz Szilvia mérnöktanár.

Az Adorján János által megfogalmazott gondolatok máig érvényesek és mi ezen az úton megyünk tovább és mindig ezt tekintjük magunk előtt célnak

– mondta köszöntő beszédében Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója. Mint fogalmazott a világ felgyorsulása és a digitalizáció új kihívások elé állítja a nyomtatott lapok kiadóit. Ezért is büszke arra, hogy önálló kiadóként immár 30 éve, tizenegy agrárszaklappal segíti a kiadó az ágazat szereplőinek informálását. A kor követelményeinek megfelelve a kiadó sikeresen működteti az online felületét a magyarmezogazdasag.hu oldalt, de a nyomtatott lapoknak, melyek minden hónapban több százezer olvasóhoz eljutnak, más ereje van.

02.jpg

Fotó: Kiss Gergely

A díjak értékét az határozza meg, hogy ki adja, és ki az, aki kapja. Jelen esetben a díjat, a magyar agrár szakirodalom több évtizede vezető ismeretterjesztő folyóirata adja.

A díjazottak kiválasztásánál pedig nagy hangsúlyt kap, a díjazottakkal szembeni elvárás, a minőség - mondta köszöntőjében Dr. Gyuricza Csaba a díj fővédnöke, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora. A digitális sajtótermékek térnyerése egy másfajta megjelenést eredményezett a nyomtatott lapok számára. Véleménye szerint

a kézbe fogható sajtótermékek reneszánsza sosem fog elmúlni, mert egy egészen más, kontrollált minőséget jelent az, hogy a folyóiratok mögött szakképzett szerkesztők állnak.

Kiemelte, hogy az egyetemek és a kutatóhelyek munkatársai sok esetben az impakt faktorok világában élnek a fenntartók elvárásainak megfelelve. Ugyanakkor a tudományos ismeretterjesztés a társadalmi felelősségvállalás része ezért sokan fontosnak tartják, hogy ne csak a tudományos, hanem a szélesebb szakmai körökben is megismertessék eredményeiket. A MATE rektora szerint a mezőgazdaság csúcstechnológiai ágazattá válik, ezért még inkább felértékelődik a szerepe annak, hogy hogyan lehet közérthető tudományossággal a legtöbb információt eljuttatni a gazdálkodók számára.

Bárdos B. Edit, a Magyar Mezőgazdaság hetilap főszerkesztője ismertette a díjazott, Prof. Dr. Pepó Péter életútját. 1955-ben született Gyulán. Alap és középfokú tanulmányait a városában végezte, agrármérnöki diplomáját a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte 1979-ben. Ennek elvégzését követően a termelésben töltött rövid idő után a DATE növénytermesztési tanszékre kerül, ahol bekapcsolódott az oktatásba és kutatásba. Az itt végzett munka eredményeként 1983-ban summa cum laude minősítéssel védte meg doktori disszertációját.

Kutatási területe a szántóföldi növények termesztéstechnológiájának komplex vizsgálata.

Termőhely- és fajtaspecifikus növénytermesztési modellek kidolgozása. Összes tudományos és felsőoktatási közleményeinek száma: 699, témavezetői tevékenysége során eddig vezetésére bízott doktoranduszok száma: 23 fő. A Magyar Mezőgazdaság hetilapban megjelent, közérthető tudományossággal megfogalmazott írásainak száma 81.

A díjátadó ünnepélyen a szakembert pályatársai, kollégái, barátai is köszöntötték. Avar László, a Magyar Mezőgazdaság munkatársa személyes élményeit összefoglalva kiemelte, hogy Dr. Pepó Péter ismeretterjesztése,

a Magyar Mezőgazdaság szaklapban történő publikálás mellett, a gyakorlati szántóföldi bemutatók szervezése terén is példaértékű.

A kollégák méltató gondolatai között szerepelt az is, hogy már nagyon korán célként fogalmazódott meg benne, hogy egyetemei tanár és nagydoktor akar lenni. A korábban elhangzott minőség mellett Dr. Pepó Péter esetén a hitelességet is kiemelték pályatársai, ami jól jelzi, hogy a díj méltó helyre került.

A díj átvétele után Dr. Pepó Péter köszönetet mondott a díjat odaítélők mellett mindazoknak, akik nélkül a tudományos cikkek nem jöhettek volna létre. Az ágazat azon szereplőinek, akik inspirációt adtak a tudományos vizsgálódáshoz. Kiemelten köszönetet mondott családjának, akik elviselték a kutatói pálya olykor nem egyszerű mindennapjait.

Beszédében kitért arra is, hogy

a Debreceni Egyetem oktatói, kutatói számára kidolgozott értékelési rendszerben javaslatára sikerült elérni, hogy a tudományos publikációk mellett a szakmai folyóiratokban megjelenő cikkek nagyobb súllyal számítsanak.

Ezzel is azt kívánta kifejezni, hogy a nyomtatott szaksajtóban megjelenő közérthető tudományossággal megjelenő írások mennyire fontosak a gazdálkodók ismeretének bővítésében.

Az Adorján János-díj kitüntetettje honoráriumban is részesült, melyhez támogatóként hozzájárult:

az AGROTEC Magyarország Kft., az Axiál Kft., a Bóly Zrt., a Corteva Agriscience Hungary Zrt., az Enyingi Agrár Zrt., a Hód Mezőgazda ZRt., a Holstein Genetika Kft., az IKR Agrár Kft., a KITE Zrt., a Pannon Genetic Kft., a SAATEN-UNION HUNGÁRIA Kft., a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt., és a VITAFORT Zrt.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nőtt az orosz mezőgazdasági termelés

Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben 10,2 százalékkal nőtt - derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.

Csak az a vízmennyiség adható át, amely nem szükséges a magyar területen

Erről tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság, miután megkérdeztük, mi a véleményük a Duna Charta januárban nyilvánosságra hozott közleményéről, amiben az osztrák mezőgazdaság Szigetközből származó vízellátása ellen tiltakozik.

„A vetőmag köztulajdon”

Az élelmiszertermelés genetikai alapjainak köztulajdonként kezelését tűzte a zászlajára a La Via Campesina nevű globális gazdaszervezet a berlini Zöld Hét idején zajló nagy tüntetésen. Mint fogalmaztak, az élelmiszer-önrendelkezés alapja, hogy ne adjuk át másnak a vetőmagtermelés feletti kontrollt.

Reménykeltő ősziek, romló piacok

Mi lesz most a gabonával? Erre felelj, de őszintén, jön a további biztatás, mert elhangzott a tv-ben, hogy a liszt ára 5 százalékkal fog csökkenni. Az mit jelent a búza esetében, és azt is jó lenne tudni, hogy mennyivel lesz olcsóbb a kenyér? Érdemes az egésznek utánaszámolni, mielőtt az ember bármit mondana, vagy olyan szaktekintélyt megkérdezni, akinek a szavára eddig minden körülmények között adhattunk.

A szőlő gombaölő szeres kezelése Magyarországon

Lassú, de fokozatos csökkenés jellemzi a szőlő növényvédőszer-piacát. A szőlő-növényvédelmi piac elméleti értéke is csökken, de kevésbé, mint a felhasznált termékek hektárszáma.

Némileg csökkenhetnek egyes élelmiszerek árai

Ez év második negyedévében várhatóan megáll az élelmiszerárak drasztikus mértékű növekedése, egyes termékpályacsoportoknál akár még fogyasztóiár-csökkenés is előfordulhat a MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága elemzőinek prognosztizálása szerint.

Gombák vizsgálatához nyert pályázatot az SZBK kutatója

A gombák soksejtűségének és morfogenezisének genetikai szabályozását vizsgálja tovább Nagy László, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézetének tudományos főmunkatársa az Európai Kutatási Tanács (European Research Council - ERC) támogatásával - közölte honlapján az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó intézet kedden.

Érdemes hétvégén jelmezben menni az állatkertbe

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap.

Díjazták az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőit

Az Európai Unióban egyedül Magyarországon működik a kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó, mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, amely számos helyzetben képes segítséget nyújtani a gazdálkodóknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőinek járó díj átadó rendezvényén, kedden, Dunaharasztiban.

Fókuszban a globális mezőgazdaság

A Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche, IGW) az egyik legismertebb németországi rendezvény. Berlin már 1926 óta a helyszíne a világ egyik vezető nemzetközi élelmiszeripari, mezőgazdasági és kertészeti vásárának.