0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Lenn az alföld tengersík vidékin”

Magyarország egyik legszélsőségesebb éghajlati adottságokkal rendelkező térségében gazdálkodik a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. A Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye déli részét magába foglaló működési területén az erdőgazdálkodási, faipari és vadgazdálkodási feladatok mellett nagy hangsúlyt helyez a közjóléti tevékenységre.

Két városi parkerdő létrehozása, egy arborétum, több szálláshely, valamint a szolnoki vadaspark és erdei iskola működtetése is erről tanúskodik. Látnivalókban tehát az Alföldnek ebben a szegletében sincs hiány.

A NEFAG Zrt. Szolnoki Erdészete Magyarország legnagyobb területű erdészete, ám a kedvezőtlen klíma és a sajátos termőhely következtében erdősültsége szerény (5,9%). Az erdőterületek egymástól sok esetben nagy távolságokra helyezkednek el, amely megnehezíti a gazdaságos erdőkezelést. Mindezek ellenére évről évre létesülnek új erdőterületek, melyben nagy szerepe van az országos szintű programoknak.

Az újszülöttek erdeje kezdeményezés alapján a Jász-Nagykun-Szolnok megyében született gyermekek után legalább tíz fa elültetését vállalta magára az erdészeti részvénytársaság. Surjány határában már el is készült az első „babaerdő”, amely mintegy 48 ezer faegyedből áll a megszületett 3681 gyermek részére.

Emellett mintaerdősítések létrehozásával is igyekszünk növelni hazánk erdőterületét, mellyel a klimatikus viszontagságok kedvezőtlen hatásai csökkenthetők, valamint kialakítható az Alföldre egykor oly jellemző erdős puszta képe. Az Országfásítási Program keretében megkezdett településfásításokban régió szinten is vezető szerepet játszottunk az elmúlt időszakokban.

Földrajzi oltalom

A térség gasztronómiai különlegessége a jászsági szarvasgomba. A Jászság aranyaként is emlegetett értékes gombafaj elsődlegesen tölgyesekben fordul elő, számára kedvező körülmények esetén akár nagy tömegben is Ezen a vidéken javarészt a nyári szarvasgombával találkozhatunk, de kisebb egyedszámban megtalálható a téli és a homoki szarvasgomba is. Társaságunk több mint 20 éve foglalkozik a szarvasgomba gyűjtésével, felvásárlásával és értékesítésével.

A szarvasgombát a mai napig sokféle legenda és mítosz lengi körül, kezdve attól, hogy afrodiziákum jelleggel bír-e, gyűjtését milyen állattal végezték, illetve ízvilágáról, mivel korábban ez a csemege kizárólag az arisztokratákat illette meg.Szerencsére mára viszonylag könnyen beszerezhető gyűjtési idényben friss állapotában, késztermékként pedig egész évben. Hogy valóban afrodiziákum-e, arról megoszlanak a vélemények. Mi annyit tudunk mondani, hogy a „szarvasgomba próbája az evés”, ízlelje meg, kinek a fantáziáját izgatja e nemes gomba hatása. A szarvasgomba gyűjtése csak vizsgázott szarvasgomba-kereső kutyával történhet, gyűjtési engedély birtokában.

Ízének meghatározása nem egyszerű feladat, egyesek szerint dióra emlékeztet, illata évszakonként változó: nyár elején a főtt kukoricára, majd a főtt burgonyára, később az erjedt pörkölt malátára emlékeztet.

Társaságunk központjában 2020-ban adtuk át a kor igényeit messzemenőkig kielégítő szarvasgomba-feldolgozó üzemet, ahol a válogatott alapanyagból számos exkluzív terméket készítünk. A Jászsági nyári szarvasgomba elnevezés tavaly uniós földrajzi oltalomban részesült.

Lombkoronaösvény a parkerdőben

A szarvasgomba számos vadételhez illik, így az erdőgazdaság által üzemeltetett vadászházak szakácsai is előszeretettel felhasználják.

A Szolnoki Erdészet a nagy egybefüggő erdőterületek hiányából kifolyólag nem rendelkezik nagyvadas területekkel. A vadgazdálkodási tevékenység kifejezetten az apróvadra fókuszál.

Területeinken szép számban található őz, mezei nyúl, fácán, tőkés réce. Karcag-Apavárán kocsányos tölgyesek ölelésében áll a NEFAG Zrt. 2018-ban újjáépített vadászháza, közel a 4-es főúthoz és a Hortobágy-Berettyó-csatornához. A műútról nehezen észrevehető, de ez nem válik kárára, az ide látogatók csendes erdei környezetben készülhetnek a vadászatra vagy a családi kirándulásra. A ház ugyanis mindenki számára nyitott, kitűnő szakácsa pedig egyebek közt szarvasgombás ínyencségekkel kényezteti a vendégeket.

S ha már Karcag környéken járunk, érdemes megtekinteni a várost, és persze a település határában található parkerdőt és lombkorona-tanösvényt is. A Karcagi Parkerdő létrehozását a város lakossága igényelte, és mi boldogan teljesítettük a kérésüket. A kisgyermekek számára az erdei környezetbe tökéletesen illő játszóteret, a futás szerelmeseinek pedig erdei futópályát is kialakítottunk benne. A parkerdőt ösvények szelik keresztül-kasul, melyek bejárásával betekintést nyerhetünk az erdei életközösségek mindennapjaiba.

A lombkorona-tanösvényen végighaladva, ha nem is madár-, de legalább mókustávlatból figyelhetjük a körülöttünk élő erdőt. A 314 méter hosszú és átlagosan 5 méter magas, tölgyesbe épült faszerkezetű sétányon a gyermekeket készségfejlesztő játékok, illetve játékos fejtörők várják, míg a felnőttek a tájtörténetben merülhetnek el. Viszont a legfőbb látnivaló mindig is a folyamatosan változó erdő megfigyelése és tanulmányozása marad.

Az Alföld kincsesládája

A Tiszaigari Arborétum rászolgált az Alföld kincsesládája elnevezésre, 20 hektáros területén számos őshonos és egzóta fajjal találkozhatunk.

Hangulatos sétaútjait bejárva nemcsak a tölgy fajtagyűjtemény sokszínűségében és a cserjefajok színpompás kavalkádjában merülhetünk el, de a mocsárcipruserdő színei is – különösen ősszel – magukkal ragadják a fantáziánkat.

Az arborétum alapításának gondolata a régmúltban gyökerezik. Széky Péter tiszaigari földbirtokos 1867-ben sétakert építésébe kezdett a Habsburg kastélykertek mintájára. Az ültetés során azonban törekedett a természetközeliség látszatát megőrizni, ezért jobbára őshonos, az Alföldre jellemző fafajokból jött létre a gyűjtemény. Munkáját fia, ifj. Széky Péter folytatta 1874-ben, melyben barátja, Bolza Pál volt segítségére.

Abban az időszakban vette kezdetét a domb- és hegyvidéki fajok, illetve az idegenhonos fajok telepítése a sétakertben. Az egyre inkább virágzó kert dicsmenetét a II. világháború törte derékba. Azt követően általános jelenség volt a fák kivágása és a kert pusztítása. 1951-ben került a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság kezelésébe, majd az értékeket felismerve megkezdődött a kert helyreállítása.

Az arborétum 1976 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület. A területén található 2016-ban felújított kulcsosház 16 fő befogadására alkalmas.

Az arborétum egész évben látogatható, de a mocsárciprusok őszi lombszíneződése miatt a késő őszi bejárása felejthetetlen látnivalóval kecsegtet. További érdekessége a kertnek, hogy a 2021-ben Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus vörösfenyő-emlékkeresztje is itt kapott helyet.

Széchenyi Parkerdő

Szolnok szélén tölgyesek ölelésében fekszik a NEFAG Zrt. központi épülete, tőszomszédságában pedig a Széchenyi Parkerdő. Elsődleges szerepe, hogy a megyeszékhelyen és annak környékén lakók sportolására, kikapcsolódására adjon lehetőséget. Az erdőtömböt számos gyalogosösvény cifrázza, melyeken az egész erdő kényelmesen bejárható, kerékpárútján pedig időjárástól függetlenül kerekezhetünk.

Egy tanösvényt is kialakítottunk, melyet a felnőtt látogatók és a szervezett foglalkozások keretében érkező diákok egyaránt előszeretettel járnak végig. Az aktív kikapcsolódásra vágyók igényére tornaeszközöket helyeztünk ki az ösvény mentén. A parkerdő melletti, csaknem kéthektáros bekerített játszótér minősített eszközei fából készültek, ezzel is az erdei környezethez való harmónia elérése volt a célunk.

Bagolyvár Vadaspark

Ha a játszótér már nem elég izgalmas, akkor irány a Vadaspark! A Bagolyvár 2007-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s azóta is nagy népszerűségnek örvend. A közel kéthektáros erdős területen egész évben látogathatók állataink, még a perzselő nyári időszakban is árnyas tölgyfák alatt szemlélhetjük meg őket. A parkban 40 állatfaj mintegy 170 egyede él. Nagyobb részük őshonos vadfaj, de megtalálhatók itt távoli kontinensek szülöttjei is, az ázsiai kiskarmú vidrapárunk például vitathatatlanul a park legaranyosabb lakói. Évről évre növekszik vaddisznóink száma is, és a tél végének közeledtével megszülető kis csíkoshátúak méltó ellenfelei vidráinknak, már ami az aranyossági mutatót illeti. Láthatók nálunk még dámok, muflonok, őzek, különféle madárfajok, illetve háziállatok népes sereglete.

Az Erdei Művelődési Házunk kollégái rendszeresen szerveznek izgalmas programokat a parkban, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújthatnak. Erdei iskolánk a környezeti nevelés területén regionális oktatási központként működik, immár hosszú évtizedek óta.

Hisszük, hogy a fiatal generációk természet iránti szeretetének és megbecsülésének fellobbantása az egyik legnemesebb és legfontosabb feladatunk a természettől egyre inkább eltávolodó világunkban.

Az ember azt gondolná, hogy a szép erdőkért és az erdei környezetért el kell utazzunk valamelyik domb-hegyvidéki tájunkra. Ha azonban jobban szemügyre vesszük az Alföldet, itt is számos természeti csodát fedezhetünk fel.

Haszonits Győző
NEFAG Zrt.

Forrás: A Mi Erdőnk