0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Átlagon felüli mennyiség

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint idén 674 300 tonna szántóföldi és kertészeti zöldségfélét takarítottak be az országban.

Ez a termésmennyiség – szinte változatlan termőterületen – nagyjából megegyezik az előző évivel, azonban meghaladja az ötéves átlagot. Sokkal több hagymát és káposztát szedtek, de például spenótból rekordalacsony volt a termésmennyiség.

A zöldborsó mennyisége is csökkent, elsősorban a kisebb vetésterület miatt.

A közlemény szerint amíg a szántóföldi zöldségfélék, például a csemegekukorica, a tök és a cukkini termőterülete bővült, az üvegházi hajtatásból – a rövidebb kultúrák, a bezárások és technológiai változások következtében – kevesebb termés került a piacra. A paradicsom termésmennyisége 5%-kal maradt el az előző évitől, a hajtatott uborkából 8, paprikából pedig 16%-kal kevesebbet szedtek. A csemegekukorica vetésterülete ezzel szemben minden eddigit felülmúlt, csakúgy, mint a hektáronkénti termésmennyiség, így kiugróan sokat, közel 20 ezer tonnát takarítottak be, 27%-kal többet, mint tavaly. A sütőtök- és a sárgadinnye-termés is nőtt, 8, illetve 9%-kal.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/gabot.de