0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 18.

A fehér paprika misszionáriusa

Már gyerekként vonzódott a természettudományokhoz, ám a sors hozta úgy, hogy éppen paprikával kezdett el foglalkozni a Zöldségtermesztési Kutató Intézet elődjében. A szerelem majd hat évtizede tart, Moór Józsefné Andrea több mint ötven paprikafajta társnemesítője, és tevékenységében ma is aktív.

Ízig-vérig csapatjátékos, mert szerinte ez feltétele az eredményes munkának. Ha az idén 80 éves szakembert nem a paprikák közt éri a nap, nagymamaként segíti két lánya családját, önkénteskedik a Szépművészeti Múzeumban, vagy túrabakancsot húz, hogy bejárja hazánk és a környező országok gyönyörű tájait. A kerek évforduló alkalmából beszélgettünk a most is mosolygós ünnepelttel.

Budapesti, többgenerációs gyógyszerész családba született, ám nem folytatta édesapja hivatását. Mi vitte a kertész szakma irányába, és hogyan lett paprikanemesítő?

A gyógyszereknél jobban érdekeltek a gyógynövények, meg a természet, ezért kertészeti technikumba készültem, és mivel kollégiumra is szükségem volt, Kecskeméten, a kifejezetten gyümölcs- és szőlőtermesztési profilú mezőgazdasági technikumban tanultam. Pesti lányként sokszorosan kellett bizonyítanom, a tanulás azonban meghozta a gyümölcsét, érettségi után felvettek a budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára.

Édesanyám betegsége miatt aztán mégis dolgoznom kellett, a fővároshoz közel, a maglódi Micsurin Tsz-ben lettem gyakornok.

Elsőként spárgatelepítéssel bíztak meg, ennél is nehezebb volt azonban, hogy befogadjon a viszonylag zárt tót közösség. Egész gyorsan sikerült, és 1963-ban már a fél falu elkísért az esküvőmre. Máig tartó munkakapcsolatot és barátságot is köszönhetek a téeszbeli munkámnak, ott ismerkedtem meg az egyetemi gyakorlatát töltő Zatykó Lajossal, akivel később az intézetben és jelenleg is együtt nemesítünk.

Kezdődő mezőgazdasági karrierem három év után politikai okokból véget ért, gyümölcs- és szőlőtermesztési technikusként sehol nem kaptam állást. Elkeseredésemben Angeli Lamberthez, a főiskola docenséhez fordultam, aki akkoriban a tanítás mellett paprikát nemesített a budatétényi Kertészeti Kutató Intézetben (a ZKI jogelődjénél).

A tanár úr felvett az intézetbe, és azzal bízott meg, hogy irányításával dolgozzam ki a hibridpaprika-vetőmagelőállítás technológiáját.

Ez kellett ahhoz, hogy termesztésbe kerülhessenek a hazánkban először nemesített paprikahibridek.

Így került a paprika közelébe, és azóta sem távolodott el tőle.

Nem igazán tudtam, mire vállalkozom, de vállaltam a feladatot, és lelkesen dolgoztam. Akkoriban reggel 6-tól este 6-ig tartott a munkaidő. Később a szakdolgozatomat is a hibridmag-termesztésből írtam, Túri István témavezetésével. Az intézet ugyanis támogatta a továbbtanulásomat, levelezőn elvégeztem a főiskolát, 1969-ben diplomáztam. Megszületett a hibridvetőmag-termesztés technológiája, és a későbbiekben is én feleltem a paprikahibridek vetőmag-előállításáért, ebben a nyolcvanas évek elején megszerzett szakmérnöki képesítésem is segített. Emellett rengeteg fajtakísérletet végeztem, melyek kapcsán sok időt töltöttem a szentesi Árpád Szövetkezetnél. Az ottani korszerű üvegházakban beállított kísérletekből derült ki ugyanis, hogy a sok ígéretes fajtajelöltből melyek viselik el a fényszegény időszakot, és pontosan milyen technológiával termeszthetők eredményesen.

Ma is vallom, hogy az intézet igen sokat köszönhet a szövetkezetnek a fajták, hibridek terjesztésében.

A technológiai feladatok mellett a nemesítési munkában is részt vettem, és büszke vagyok az eredményeinkre. Azért beszélek többes számban, mert meggyőződésem, hogy a nemesítés igazi csapatmunka, amelyben a mérnök és a technikus szerepe egyaránt fontos.

Lehet kiemelni néhányat a nevéhez köthető 55 államilag elismert fajta közül?

A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben nemesített fehérpaprika-fajták közül a legsikeresebbek közt említhetem a majdnem 40 éves, ám a hobbikertészek körében még mindig keresett determinált Fehérözön, a csípmentes Javított Cecei, és a világon az első antocianinmentes fehér bloky Albaregia fajtát. Különösen büszkék lehetünk, hogy az intézetnek volt az első csípmentes almapaprikája már a hetvenes években, az Édesalma, nálunk születtek elsőként hímsteril alapú hegyes erős hibridek, a Novares F1 és a Rapires F1, valamint a fényhiányra kevésbé érzékeny, dohány mozaik vírusra ellenálló Ciklon F1, Cecil F1 fajták is nagy népszerűségnek örvendtek.

A kutatóintézeti 41 évi munkám után már a magyar tulajdonú Orosco Kft. megbízásából veszek részt a legkülönbözőbb típusú paprikák nemesítésében.

Korábban a Censor F1, Cirus F1 hibridek, manapság az Estilla F1 és Altendos F1 keresettek, és vannak hibridjeink, amelyek a balkáni országokban is megállják a helyüket.

Igen termékeny éveket tudhat maga mögött. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó paprikanemesítő legyen?

Mindenekelőtt ismerni, szeretni kell a természetet, és persze a növények működését, a nemesítési vonalakat, kellenek az ötletek, éles szem az értékes tulajdonságok meglátásához, hogy jó keresztezési tervet tudjunk készíteni. Legalább ilyen fontos a nagyfokú türelem, mert a próbahibridek száma végtelen, amíg megszületik az elvárásoknak megfelelő paprikafajta. És persze előny, ha szót értünk a fajtakísérleteket befogadó termelőkkel, élvezzük a bizalmukat. A fajta csak akkor lehet sikeres és kerülhet a piacra, ha a termelőknél is jól vizsgázik. Én a termelőket egyenrangú partnernek tekintem, és értékelem, hogy segítik a tevékenységünket.

A nemesítés viszonylag helyhez kötött munka, tudtommal mégis a világ számos országában megfordult a pályája során. Mint egy misszionárius, vitte szerte a világban a magyar fehér paprika jó hírét.

Örömmel vállaltam, és nagy elismerésként éltem meg, hogy a magyar fehér paprikát számos országban megismertethettem, keleten és nyugaton egyaránt.

A kutatócserék alkalmával dolgoztam helyi kollégákkal együtt Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Bulgáriában, Moldovában, a verti­cillium-rezisz­tens Táltos VR 80 fajtát például tiraspoli intézettel közösen szelektáltuk.

Volt lehetőségem Hollandiában a Wageningeni Egyetem szervezésében többhónapos hajtatási kurzuson részt venni. Az ottani csoporttársaimnak köszönhetően tartottam előadást a magyar fehér paprikákról Norvégiában, amit a helyi televíziós csatorna is közvetített. Finnországban tanulmányútjaim alatt olyan kedvet kaptak a fehér paprika megismeréséhez, hogy két kiló (200 ezer szem!) Fehérözön-magot adtunk el. A Magyar Tudományos Akadémia együttműködésének keretében 1992-ben három hónapot töltöttöm Tajvanon, ahol a hibridpaprika vetőmagtermesztésére voltak kíváncsiak.

Egy újabb kihívásként, bő húsz évig Marokkóban szaktanácsoltam a Ciklon F1, majd a Cirus F1 termesztését egy zöldség-nagykereskedő megkeresésére. Az volt a cél, hogy a 25 hektáros felületről télen is olyan minőségű fehér paprika érkezzen a magyar piacra, mint amit nyáron itthon termesztünk.

A hazai termelők érdekeit is szem előtt tartva vállaltam a feladatot, de arra nagyon ügyeltem, hogy csak decembertől áprilisig hozzuk be a paprikát az észak-afrikai országból.

A fajtaválaszték azóta sokat változott, a korszerű növényházakban már tudunk hosszúkultúrában is kiváló minőségű paprikát hajtatni.

A nemesítés mellett jutott energiája a szakmai közéletből is részt vállalni, és a tudományos ismeretek terjesztésére szintén gondot fordított.

Nyughatatlanságomat a szakmában is igyekeztem kamatoztatni. Intézeti munkásságom alatt 1983-tól részt vettem az Eucarpia (növénynemesítők és kutatók európai együttműködése) paprika- és tojásgyümölcs-szekciójának kon­ferenciáin előadással vagy poszterrel. Az 1995-ös magyarországi konferencia szervezésében pedig szerénység nélkül mondhatom, hogy oroszlánrészt vállaltam. Utána még a szervezet folyóiratának a szerkesztőbizottságában is helyet kaptam.

Csaknem tíz évig voltam tagja a Kertgazdaság folyóirat szerkesztőbizottságának, és több cikkem megjelent a Kertészet és Szőlészetben is.

Emellett néhány paprikás könyv társszerzője vagyok. Mai napig tagja vagyok a Magyar Növénynemesítők Egyesületének, és örömmel tartok előadást kertbarát körökben.

Irigylésre méltó a munkabírása, lendülete, miből töltekezik?

Ott kezdem, hogy én sosem éreztem nyűgnek a munkámat. De ha az azon túli életemre vonatkozik a kérdés, régi hobbim a túrázás, és persze szerintem ez is csapatban az igazi. Ha a munkám engedi, minden hétfőn együtt túrázunk egy szakmai-baráti társasággal. Pár évig a Ferencvárosi Természetbarát Egyesület munkájában is tevékenyen részt vettem. Sokak szemében az igazi túrázó „kötelessége” az Országos Kéktúra bejárása. Engem a „pecsétszerzés” élménye nem vonz, sok szakaszát már bejártam, de szívesebben keresem fel a kevésbé forgalmas, szép, érdekes túraútvonalakat. Az itthoni tájak mellett néhány erdélyi, szlovéniai, olasz, osztrák vidékeken is túráztam.

A Covid előtt magamat kipróbálva még a túravezetői vizsgát is letettem.

Emellett, ahogy az időmből kitelik, a Szépművészeti Múzeumban az információs pultnál önkénteskedem, az is kihívás, de sok örömet okoz. Ezek után már nem igen marad unatkozásra időm, ha véletlenül mégis, meglátogatom a dédunokáimat, mert már azokkal is büszkélkedhetek.

Forrás: Kertészet és Szőlészet