0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A méhészruha

A Méhészet szaklap legújabb sorozatában a méhészethez kapcsolódó szakmákat szeretnénk bemutatni: azokat a szakmákat, amelyek nélkül sokkal nehezebben boldogulnánk a mindennapjainkban. Legelőször is a méhészruhákról és készítésükről lesz szó. Igen megosztó téma: van, akinek egyáltalán nincs rá szüksége, és van, aki nem is méhészkedne nélküle. Egy dolog biztos: méhészruhára szükség van, így azokra is, akik megvarrják. NYÁRI PIROSKA segített nekünk összefoglalni, mitől is lesz jó a munkaruhánk.

Piroska életében a varrás szeretete nagyon régre nyúlik vissza. Nevelőotthonban nevelkedett, itt ismerkedett meg a tűvel és cérnával, itt tanult meg hímezni, kötni, horgolni és subázni is. Az otthonban volt egy varrónő, aki az elszakadt ruhákat javította, az ő műhelyében volt alkalma kipróbálni a háztartási varrógépet – és itt történt meg a varázslat. Később, már kétgyermekes anyukaként, elvégzett egy varrótanfolyamot, majd gyermekeinek is sok ruhát tervezett és készített. Teltek-múltak az évek, és egyszer csak felmerült életében a méhészruhavarrás lehetősége. Ekkor még bedolgozóként, majd párja közreműködésével elkezdte megvalósítani élete nagy álmát: saját varrodát nyitott. Férje, NYÁRI JÓZSEF az első pillanattól kezdve mellette állt és támogatta mindenben.

Mint mondtuk, a méhészruha is munkaruha, ezen belül is a védőruhák csoportjába tartozik, hiszen nagy igénybevételnek van kitéve, és viselőjének biztonságát és védelmét hivatott szolgálni. Éppen ezért Piroska és József alaposan körüljárta a témát, mielőtt elkezdték üzemeltetni a varrodát. Kiemelt figyelmet fordítottak az alapanyagok kiválasztására, több nagyon fontos szempontot szem előtt tartva, például azt, hogy a méhészeknek nagyon sokszor a tűző napon kell dolgozniuk. Így esett a választás a fehér színű, 100%-os pamut munkaruhavászonra. Később többféle színben is megjelentek a ruhák, ma már hatféléből (fehér, drapp, szürke, kétféle terepmintás és piros) lehet választani náluk. A színes ruhavásznak is 100%-ban pamutból készülnek, ezek közepesen vastagok.

Fontos szempont volt még az alapanyag-keresés és -választás során, hogy az anyagok méret- és színtartók legyenek, valamint kiváló nedvszívó képességgel rendelkezzenek.

Mindezeken felül Piroska és férje a méhészekkel folytatott beszélgetések alapján bővítették a választékot, hogy valóban minden helyzetben megfelelőek lehessenek az általuk gyártott ruhák, így született meg a légáteresztő és a vízlepergető modelljük. Tehát rengetegféle overall, kabát, kalap és kesztyű készül kicsike házi varrodájukban. Kalapok üvegszálas és tüllös kivitelben is kaphatók. A kesztyűk kecskebőrből készültek, a varrodában hosszabbítják meg a szárát.

A varrás ipari varrógépekkel történik: sima gyorsvarró gép, kéttűs gép és ötszálas tisztázógép segítségével elégítenek ki mindenféle vásárlói igényt – sok esetben egyedi megrendeléseket is. A legkisebb méhészruha, amelyet kértek tőlük, 86-os méretű volt, a legnagyobb pedig sok-XL-es. Sikerüket rugalmasságuknak tudják be, ugyanis Piroska és József nagyon odafigyelnek arra, hogy mindenki pontosan azt kapja, amit szeretne, amire szüksége van. A legapróbb részletekre is nagy gondot fordítanak, ilyen például az úgynevezett „ujjagumi”, amelynek az a szerepe, hogy a gumit az ujjunkra akasztva, ne engedje felcsúszni a ruha ujját a kesztyű felvételekor.

A méhészruha-készítés tehát nem csupán a tényleges varrásban merül ki, hanem hosszas kutató- és tervezőmunka előzte meg, valamint részletes igényfelmérés, egyeztetés a megrendelővel.

Emellett folyamatos jelen kell lenniük méhészeti rendezvényeken, vásárokon és a közösségi médiában is. Piroska számára rendkívül fontosak ezek a személyes találkozások, amikor barátságok szövődnek, jó kapcsolatok alakulnak ki, kellemes beszélgetésekre adódik alkalom – mert a varrónő nem csak varrónő.

Forrás: Méhészet