Beszélgetésekben egyre gyakrabban kerül elő az a bizonyos „klímaváltozás” szó, amely a kétezres évek elején még a klímakutatókat is megosztotta. Az azóta eltelt két évtizedet követően már minden klímakutató véleménye megegyezik abban, hogy a klímaváltozás tartós és rendkívül gyors.
A Föld történetének hosszú ideje alatt sok éghajlatváltozás történt, de ezek mindegyike több ezer vagy több tízezer év alatt következett be. A klímakutatások szerint ma is zajlik egy természetes éghajlatváltozás a Földön, ami viszont az emberi tevékenység következtében rendkívüli mértékben felgyorsult.
A Föld hőmérsékletét és klímáját a Napból érkező és a Földről kisugárzódó energia különbsége határozza meg, amit sok egyéb befolyásoló körülmény alakít.
Többek között a napsugárzás ereje, a Föld pályájának változásai, a földfelszín és a kontinentális lemezek változásai, erdőirtások, az üvegházhatású gázok koncentrációja és így tovább. Ez utóbbi növekedéséhez az emberi tevékenység is hozzájárul, ami felgyorsítja a természetes változásokat, amelyek egyértelműen felmelegedést jelentenek. Ezek az egymást erősítő folyamatok gyors tempóban változtatják az éghajlati mechanizmusokat. Az üvegházhatású gázokkal kapcsolatban legtöbbször a szén-dioxid kerül szóba, pedig a metángáz több mint 20-szor erősebb hatású. A metán egyre növekvő jelenléte azért is aggasztó, mert a Föld körülbelül 20 százalékán található permafroszt – magyarul örökfagy – terület gyorsan olvad, és belőle nagy mennyiségű metángáz szabadul a légkörbe.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy az említett lehetséges okokra nekünk, méhészeknek semmilyen ráhatásunk sincsen, ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek. Amit közvetlenül érzékelünk, az időjárás időbeni és a térbeni egyenetlensége, vagyis a hőhullámok, a szárazságok, a gyors és erőteljes csapadéktevékenységek, árvizek, jégverések a különböző évszakokban. Keserű humorral vehetjük számba a jégverésekről adott beszámolókat, miszerint kezdődött a borsónyi mérettel, aztán jött a mogyoró, a cseresznye, a dió, a pingponglabda, a teniszlabda és jelenleg a mandarinnál tartunk. Aggódva gondolhatunk a következő esedékes labdaméretre vagy gyümölcsre.
Néhány évtizeddel ezelőtt az évszakok jól elkülönültek egymástól, télen hideg volt, nyáron meleg. Ma már az évszakok között gyakran nincs átmenet, az éghajlat egyre rendszertelenebbé válik. Bekövetkezhetnek nyáron hosszan tartó forró és száraz időszakok – mint ahogyan az idei évben is tapasztaltuk –, de lehetnek nagyobb lehűlések is. Jól megfigyelhetők már a gyakori téli felmelegedések is. Ez utóbbi miatt megszaporodott a méhészetekben a téli időszakban bekövetkező rablások száma. A hordástalan időkben kirepülő méhek nem találnak virágot, ezért a kaptárakból kiáramló illat csábítja őket rablásra. Hajlamosító tényezők ilyenkor a nagy kijárónyílások, a gyengébb családok és a szorosan egymás mellett álló kaptárak. Ami a tisztulás szempontjából jó, az kedvez a rablásnak.
Az OMSZ-ben végzett klímamodell-kísérletek eredményei alapján a XXI. században minden évszakban egyértelműen folytatódik az átlaghőmérséklet emelkedése a Kárpát-medencében.
El kell fogadnunk a változást, nem tehetünk mást. Méheinket nem kell féltenünk, alkalmazkodóképességük sokkal rugalmasabb, mint a miénk. Nekünk kell inkább idomulnunk a változásokhoz.
Már most tapasztalható, hogy a napon hagyott kaptárak kereteinek felső szélén megolvad a viasz, rosszabb esetben megcsúszik a lép. Az ilyen keretekről egyre lejjebb vonulnak a méhek, kisebb helyre szorul vissza a fiasítás, nehéz a kaptár klímájának fenntartása. Tartósak lesznek a nektár- és virágporhiányos időszakok, és ha ezek forrósággal párosulnak, az anyák jelentősen csökkentik a petézést. Napon lévő kaptárak esetén abba is hagyhatják, mivel a családok nem tudják lehűteni a felforrósodott fészket. A méhek nagy része kiül a kijáró elé, hogy testükkel se melegítsék a kaptárbelsőt, a bent maradt kevés méh pedig küzd a klíma beállításával. Ha ez a helyzet hosszan tartó, éppen abban az időszakban torpan meg a családok fejlődése, amely a következő év megalapozásához lenne elengedhetetlen.
Mindig is fontos a méhek itatása, nyáron különösen. Amikor másfél-két hónapon keresztül egy csepp eső sem esik, akkor a méhek csak a méhész segítségében bízhatnak. Megbízhatóan és folyamatosan működő itatóra van szükség. A víz elengedhetetlen a fiasítás táplálásához és a klíma szabályozásához. Ez év nyarán különösen szembeötlő volt a kaptárak és az itató között „sűrű sorokban” oda-vissza közlekedő méhek sokasága. Az itatást ma már nagyon komolyan kell venni, mert hiányában méhcsaládok gyengülhetnek meg.
A méhészetek elhelyezkedése egyre fontosabb szempont. Új méhészetek létesítésekor lehetőleg olyan területet keressünk, ahol a kaptárak árnyékos vagy félárnyékos helyen lehetnek. Meglévő méhészetek esetében ültessünk gyorsan növekvő lombos fákat, amelyek a forró időszakokban árnyékot biztosíthatnak. Legjobb megoldás, ha féltető alá rakhatjuk a kaptárjainkat, mert így folyamatosan biztosított az árnyék a méhek és a kaptárak számára is. Hamarosan eljöhet az az idő, amikor a fészek hűtésével többet kell foglalkoznunk, mint a melegen tartásával. Aki teheti, telepítse műanyag kaptárba méhcsaládjait. Észak-Afrikában szinte kizárólag műanyag kaptárakkal méhészkednek, nemcsak azért, mert ott kevés a fa, hanem azért, mert a műanyag kiválóan szigetel hő ellen is.
A klímaváltozás fokozódásával szükség lehet tűzvédő sáv kialakítására a kaptársor előtt és mögött. Természetesen, ha van lehetőségünk rendszeres öntözésre, mutatós és hasznos a kaptárak környezetében a mindig zöld gyep.
Ha nem rendelkezünk ilyen lehetőséggel, ajánlatos inkább másfél-két méteres sávban eltávolítani a növényzetet a talajról. A forróság fokozódhat akár olyan mértékűre is, hogy a száraz füves területeken öngyulladás következhet be. Gondoljunk csak arra, hogy egy földön heverő üvegdarab alatt fölforrósodott száraz fűcsomó milyen gyorsan begyulladhat. A kaptárak környezetében használhatunk aprókavicsot vagy kőzúzalékot is.
Akác után kevés helyen van számottevő méhlegelő, ezért felbecsülhetetlen jelentősége van a facéliának. Hosszú ideig virágzik, bőséges virágpor- és nektárforrás. A teljes nyári időszakot nem fedi le, de aki ki tudja használni, óriási lépést tesz a méhcsaládjai erősségének szinten tartásáért. Tartózkodjunk a kopaszra pergetéstől, mert a fészekből elvett méz értéke nem pótolja a családzaklatás és az élelemhiány okozta zavarok kedvezőtlen hatásait. Fészekből csak akkor vegyünk el mézes kereteket, ha már gátolják az anya petézését.
Akiknek serkenteniük kell, nem hagyhatják augusztusra, mert a júliusban leállt anyákat akkor már nehéz jelentősebb petézésre bírni. Erős kutatáskor szirup helyett száraz cukros etetés a célszerű. Nincs illata, így nem ingerli a méheket rablásra. A száraz kristálycukrot helyezzük a keretek tetejére. Lehet tálcában adni, vagy fóliára öntve. Rakodóban célszerű a méztér keretsorára tenni azért, hogy utántöltéskor ne kelljen kaptárt bontani, ezzel is megelőzve a kutatást. Fekvőben tehetjük a fészekkeretekre. Akár tálcában, akár fóliára terítjük a cukrot, lehet 3-4 centiméter vastag rétegben, amit gyengén locsoljunk meg vízzel. A locsolás erősségével vigyázni kell, mert ha túl sok vizet adunk, a cukor megkérgesedik, és a méhek elhagyják. A száraz kristálycukor nem csábító a méhek számára, ezért oda kell csalogatni őket. Ennek módja az, hogy első alkalommal evőkanálnyi puha cukorlepényt vagy repcemézet teszünk a cukorra. Ha a cukor fogy, kaptárbontás nélkül rostaszöveten keresztül pótolhatjuk. Kétnaponta célszerű kevés vízzel meglocsolni. Tudnunk kell, hogy ettől a módszertől nem várhatjuk a petézés jelentősebb növekedést, de a családok túlélhetik a kritikus időszakot.
Egy telephelyen az ideális méhcsaládszám 40–60 közötti. Ez a viszonylag alacsony méhcsaládszám ajánlás, a tömegvirágzást adó méhlegelők közötti egyre hosszabb szegényes, sőt gyakran sivár méhlegelőviszonyok miatt alakul így.
Ma már gyakran a méhcsaládok egyik méhlegelőről a másikra való átmentéséről lehet beszélni. Ha ki szeretnénk használni a következő virágzást, egyhetes hordástalanság után már el kell kezdeni a serkentést. Ha a köztes időszak nagyon szegényesnek ígérkezik, virágporpótló kihelyezésével segíthetünk a családoknak.
Korábbi cikkeimben írtam már a méhcsaládok kezelésének egyéb fontos követelményeiről, de itt van egy régi-új fogalom, amely manapság sokkal fontosabb, mint bármikor korábban: a „túlhajtott méhészkedés”. Tapintatos megfogalmazásban intenzív méhészkedést is írhatnánk, de a méhészek egymás között egyszerűen a méhcsaládok „lezsarolása”-ként emlegetik. Lehetne részletezni, de álljon itt inkább ez az idézet egy méhésztől: „Méhész beszámolója szerint kétszáz családból készített ötszázat, elvett 8 mázsa virágport, 40 mázsa repcemézet, kétszáz pároztató betelepítése. Mászkáló méhek, sokkeresztes nozémát mutatott a labor júniusban”. Ha belegondolunk, ezeknek a méhcsaládoknak nem volt egy nyugodt napjuk sem.
Csonka Imre,
Kaposvár
