Közülük jelentős kártételt a következő fajok tudnak okozni: a körte-gubacsatka, a dió szemölcsös- és nemezes gubacsatkája, a mogyorórügy-gubacsatka és a szilvakéreg-gubacsatka.
A gubacsatkák parányi állatok, mindössze két pár lábbal. Átlagos testnagyságuk 0,14 mm, testük hengeres, féregszerűen megnyúlt. Növényi nedvekkel táplálkozó kártevők, amelyek a fajra jellemző elváltozásokat okoznak gazdanövényeiken.
A gubacsatkák többsége évelő növényeken (főleg fák és bokrok levelein) él, de vannak olyan fajok is, amelyek fűfélékre vagy akár gyomnövényekre szakosodtak, néhány fajuk pedig páfrányokon, illetve zsurlókon él.
A körte-gubacsatka károsításakor a szívogatás hatására a leveleken 2-3 mm nagyságú, mindkét oldalon kidomborodó, kezdetben halványzöld, később pirosas vagy sárga gubacsok, úgynevezett himlők fejlődnek ki, amelyek fonáki részén egy igen kis kerek, besüppedő nyílás van.
A gubacsok egy idő múlva elfeketednek és ellaposodnak. A fakadó leveleken a himlők gyakran a főér mindkét oldalán szabályos sorban vagy sorokban helyezkednek el.
Erős fertőzés esetén különösen a fiatal fák maradnak vissza a növekedésben, és korai lombhullás is megfigyelhető rajtuk. Idősebb körtefákon a fertőzés inkább feltűnő, mint káros. Évente több (akár 5-6) nemzedéke fejlődik. A kifejlett egyedek telelnek a rügypikkelyek alatt. Az áttelelő egyedek a tél végi lemosó permetezéssel gyéríthetők, felszaporodásuk esetén a kártétel a tenyészidőszakban felszívódó rovarölő szerek vagy atkaölő szerek felhasználásával mérsékelhető. Fertőzött fákról nem szabad szemzőhajtást és oltóvesszőt szedni.
Dióban két gubacsatkafaj károsít. A dió nemezes gubacsatkája hazánkban általánosan elterjedt, de észrevehető károsodást még nagyobb mérvű elszaporodása esetén sem szokott okozni. A kifejlett atka 0,14-0,17 mm hosszú, teste hengeres, legnagyobb szélességét a potroh vége felé éri el. Az atkák szívogatása nyomán a levél fonákán az erek között fehéres, majd sárgás nemezes foltok keletkeznek. A gubacs helyén a levelek színe erősen kidomborodik, hólyagosodik. Bár a szembetűnő gubacsai általánosan ismertek, észrevehető károsodást még nagyobb mérvű elszaporodása esetén sem okoz.
Csak akkor kell védekezni ellene, ha nagyon elszaporodik. Akkor kihajtás közben és után 2-3 alkalommal, kéthetes időközönként kell permetezni. Kisebb mértékű károsítás esetén tavasszal távolítsuk el a hólyagos leveleket, mielőtt az atkák áttelepednének a szomszédos levelekre.
A szemölcsös gubacsatka is gyakori kártevője a diófáknak: elszaporodva kedvezőtlenül befolyásolja a termés mennyiségét és a fa erőnlétét.
A kifejlett atka teste megnyúlt, hengeres, mikroszkopikus méretű, hossza 0,14-0,16 mm. Szívogatása következtében a megtámadott levelek mindkét oldalán, néha a zöld terméshéjon is 1-2 mm-es, szemölcsre emlékeztető, vöröslő gubacs képződik. Tömeges előfordulásuk esetén a levelek széle begörbül, esetleg idő előtt lehullanak. Kártételük különösen a nyár végén szembetűnő, mivel az egész koronára kiterjedő levélbarnulást okoz. Évente 3-4 nemzedéke van.
A kártevő elleni rendszeres védekezésre csak évről évre erősödő károsítás esetén van szükség. Ekkor kéthetes időközönként, 2-3 alkalommal permetezzünk kihajtáskor és utána.
A szilvakéreg-gubacsatka egyedüli tápnövénye a szilva. A kifejlett atka teste hengeres, 0,12-0,14 mm hosszú. Szívogatásának következtében apró, gombostűfej nagyságú, gömbölyded gubacsok képződnek a rügyek, a hajtások, majd a vesszők tövében. Színük eleinte zöldes, majd barna, végül a kéreg színével megegyező. Erősebb fertőzés esetén a gubacsok csoportosan helyezkednek el és gyűrű alakban veszik körül a hajtás, illetve a vessző tövét. Életmódja nem teljesen tisztázott. A kifejlett atkák telelnek át a gubacsokban. Tavasszal az atkák elhagyják a gubacsokat, az új hajtásokra vándorolnak és azok tövén megkezdik károsításukat, aminek következtében új gubacsok képződnek.
A mogyorórügy-gubacsatka itthon általánosan elterjedt, veszélyessége az utóbbi években növekszik. Káros mértékű elszaporodása esetén a bokrok növekedése lelassul, és csökken a termés mennyisége. A fertőzött rügyek már ősszel megduzzadnak, az egészségeseknél nagyobbak lesznek. Tavaszig tovább duzzadnak, és kb. 1,5 cm nagyságot érnek el. Ezek a rügyek tavasszal nem hajtanak ki, és a rügypattanás időpontjában rózsaszerűen kinyílnak, ezt követően legkésőbb a nyár elejéig elszáradnak.
A hosszúkás alakú, fehéres színű, mintegy 0,2-0,3 mm nagyságú gubacsatka főleg a rügyekben telel át. Ott helyezi el tojásait is. Évente 5-6 nemzedéke van. Más fajokkal ellentétben télen is táplálkozik és szaporodik. A beteg, pusztuló rügyeket április végén tömegesen hagyják el az atkák, és a fiatal levelekre vándorolnak, majd a képződő rügyekbe húzódnak, amelyekben tovább szaporodnak. Egy-egy rügyben szélsőséges esetekben több ezer atka is megtalálható.
Amennyiben védekezni kell ellene, április végén, a tömeges vándorlásának időszakában 1-2 alkalommal, 10-14 napos időközzel permetezzünk. Gyenge kártétel esetén a károsított hajtásokat az egészséges részig célszerű visszavágni, valamint a nyesedéket a kertből azonnal eltávolítani.
A gubacsatkák elleni célzott védekezésre csak nagyon kevés atkaölő szer áll rendelkezésre, de az adott kultúrában a többi atkafaj (takácsatkák, levélatkák) ellen engedélyezett készítmények e kártevőcsoport egyedszámát is csökkentik.
