0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Bionikus pénisz: a szintetikus szövet helyreállítja az erekciót a sertéseknél

Kínai kutatók mesterséges szövetet használtak a merevedési funkció helyreállítására sertésekben, ami ígéretes fejlesztés az emberek péniszkárosodásának helyreállítására.

„Ez egy olyan terület, amely eddig kevés figyelmet kapott, pedig az ezzel kapcsolatos igény óriási” – mondta Xuetao Shi, a Matter című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.

A kutatók szerint a 40 és 70 év közötti férfiak mintegy 50 százaléka tapasztalja a merevedési zavarok valamilyen formáját, és körülbelül öt százalékuk szenved Peyronie-kórban.

A Peyronie-kórt, azaz a pénisz görbületét a hímvessző kötőszövetének megvastagodása okozza.

A pénisz burka, rostos tokja hegesedni kezd, emiatt eltorzulhat, elferdülhet. Eleinte csak merevedéskor vehető észre, amikor azonban súlyosodik a betegség, akkor már nyugalmi állapotban is látható.

A herék úgynevezett lebenyezett szervek, kívülről egy kollagénban gazdag tok (tunica albuginea) veszi őket körül, amiről pedig a lebenyeket elválasztó sövények (septula testis) erednek.

A kínai kutatók elmondták, hogy a test más szöveteit is használták már a sérült tunica albuginea pótlására szolgáló kötőszöveti tok készítésére, de ezeket az immunrendszer néha kilöki.

Ehelyett a kutatócsoport egy mesterséges tunica albugineát (ATA) hozott létre, amely egy hidrogél nevű anyaggal utánozza a természetes szövet rugalmasságát.

A hidrogélek lehetnek természetesek vagy szintetikusak, és egyre több biomedicinális alkalmazásban használják őket, többek között kontaktlencsék és szövetszerkezetek készítésére.

A tanulmányhoz a kutatók a tunica albuginea sérülését szenvedett Bama minisertéseken tesztelték a mesterséges szövetet.

Az ATA kötőszöveti tok és egy sóoldatos injekció helyreállította a merevedési funkciót, „hasonlóan a normál péniszszövethez” – mondták. Hozzátették, hogy „a pénisz erekciója a sérült részen az ATA összevarrása után normalizálódott, és a hosszú távú prognózis kielégítő volt.”

A sertés corpus spongiosumot normál sóoldattal injektálják a pénisz erekciójához, majd megfigyelik a pénisz alakját az erekció után, az eljárásról készült korhatáros videó a Youtube-on tekinthető meg

Shi, a Guangzhou-i Dél-kínai Technológiai Egyetem kutatója szerint „az eredmények egy hónappal az eljárás után azt mutatták, hogy az ATA-csoport jó, bár nem tökéletes javítási eredményeket ért el”.

A kutatók szerint az eredmények „ígéretesnek tűnnek a pénisz sérüléseinek helyreállítására emberekben”, és potenciálisan „kiterjeszthetők sok más teherbíró szövetre egyaránt”.

„Munkánk ebben a szakaszban a pénisz egyetlen szövetének helyreállítására összpontosult” – mondta Shi. A kutatók más szövetek, többek között a szív és a húgyhólyag helyreállításának technikáit is vizsgálni fogják, mondta Shi.

Forrás: https://phys.org/