Back to top

Új fajták mutatkoznak be a berlini Fruit Logistica kiállításon

A zöldség-gyümölcs ágazat egyik legnagyobb kiállítása a Fruit Logistica, ahol minden alkalommal számos újdonságot mutatnak be. 2023-ban február 8-10-én kerül sor a rendezvényre, amely 112 ezer négyzetméteren, csaknem 2000 kiállítóval várja a látogatókat. A kiállítás honlapján már tanulmányozhatók a Berlinben bemutatkozó új fajták.

Fotó: Fruit Logistica
Az olasz Agricola Lusia – Citrus Specialist különösen lédús narancsfajtákból álló márkát hozott létre, I Succosi néven. Ebben minden gyümölcs egyformán sok édes levet tartalmaz, függetlenül a fajtájától vagy eredetétől. A márka megalapozását az a hatéves kutatás tette lehetővé, amit a cég és a velencei Ca’ Foscari Egyetem közösen végzett.

Az volt a céljuk, hogy az új módszerrel nevelt narancs minden darabja egyformán lédús legyen, aminek több előnye is van.

A különleges termék termesztése jövedelmezőbb a gazdálkodóknak, és az egységes minőségű gyümölcshöz várhatóan a vásárlók is hűségesek lesznek. Egyedi csomagolásban kerül piacra az I Succosi márkájú narancs, amivel ráadásul 30%-kal kevesebb műanyagot használnak fel.

Az egyetemmel közösen kidolgozott módszert szabadalmaztatták és a 2010-ben Firenzében létrehozott treedom platformon keresztül a feltörekvő országok narancstermesztőinek is javasolják.

Fotó: Fruit Logistica

Fehér szamócát visz a Fruit Logistica kiállításra a kaliforniai Ekland Marketing Company. A Florida Pearl® márka számmal jelölt fajtája nemcsak megjelenésében, hanem ízében is teljesen új.

Szép kúp alakú, fehér gyümölcse enyhén ananászízű, és 50-60 nappal ültetés után már szedhető.

A Floridai Egyetemen nemesített szamóca hozama tövenként egy kilogramm. A Florida Pearl® sorozatba tartozó szamócafajták fehér vagy halvány rózsaszín színűek, élénkpiros magokkal a felszínükön, a gyümölcshús is fehér.

Fotó: Fruit Logistica
A TomaTech-Nirit paradicsomnemesítő cég új fajtasorral rukkolt elő, amelynek tagjai mind rezisztensek a rendkívül fertőző és nagy kárt okozó paradicsom barna termésráncosodás (ToBRFV) vírusra. A cég kutatói a vírus eredetét vizsgálva talált olyan genetikai markereket, amelyekkel könnyen azonosíthatók az ellenálló egyedek. Ezek segítségével születtek meg az új, ellenálló fajták, amelyek hamarosan piacra kerülnek. Az ellenálló paradicsomok termesztése olcsóbb lesz, mint a vírusra fogékonyaké.

Eddig 14 rezisztens fajtát nemesítettek, amelyek más betegségekkel szemben is ellenállók, színük a sárgától a narancssárgán át a pirosig és rózsaszínig, méretük a 10 grammtól 25 grammig terjed.

A Syngenta új kantalup típusú sárgadinnyéi azért különlegesek, mert színváltozással jelzik az érettséget.

Fotó: Syngenta
Amikor szedhetővé válnak, a zöld héjuk szép szalmasárgára színeződik. Ez a szemmel látható jellemző lehetővé teszi, hogy valóban minden dinnyét a kellő érettségben szedjenek le, és ritkábban is elég szedni. Az újdonságot az USA piacán vezették be, azután Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, Spanyolországban Olaszországban és Ausztráliában kezdték vizsgálni. Az IDEAL Melon márka két újdonsága a ColorFlavor és a ColorSweet kantalup típusú sárgadinnye-fajta.

A 2023. február 8-10. között Berlinben megrendezésre kerülő Fruit Logistica 2023 kiállításra több mint 130 országból legalább 40 ezer látogatót várnak a szervezők. 

Belépőjegyek csak elővételben, kizárólag online vásárolhatók 85 eurós áron, illetve napijegy is kapható 45 euróért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jóvoltából lehet kedvezményes árú jegyet vásárolni, ehhez a kiállítás magyar képviseleténél kell egy kódot igényelni a simon-lutring@ahkungarn.hu e-mail címen.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/fruitlogistica.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Káliumban gazdag gyümölcslevek

A szívbetegségek kockázata számottevően mérsékelhető bizonyos gyümölcslevek fogyasztásával, legalábbis ez derül ki a Harvard School of Public Health intézet egyik kutatásából.

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

A meztelencsigák rejtett világa

Kevés kutatás irányult a meztelencsigákra, holott a körülbelül harminc magyarországi fajuk közül öt-tíz lehetséges vagy aktuális kártevő. Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében 2018 óta tart a hazai meztelencsiga-fauna szisztematikus feltárása, és ez idő alatt hét, a magyar faunában új vagy bizonytalan adattal rendelkező faj került elő.