Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
A vad fellelésének első fázisa a rálövés helyének ellenőrzése. A vad helyzete, lövés utáni elrúgás következtében a talajban fellelhető mélyebb nyomok – ezek mind a menekülés kezdeti irányát vetítik előre, míg a lő- és csapajelek (szőr, vér, csont) a találat helyét valószínűsítik.
A véreb nyakán lévő nyakörv, más néven nyakló, általában bőrből készül (bár ma már egyre gyakoribbak a műanyag vérebnyaklók) rajta pedig egy forgó karabiner található, amire a hosszú, több méteres (1,5-2 méter, speciális munka során akár 6-10 méter) pórázt, vagyis a vezetéket rögzítjük. Innen ered a vezetékmunka kifejezés is, vagyis a kutyát a vérebvezető a vezetéken tartja, így indulnak el közösen a sebzett vad csapáján.
A rövid dermedtre keresés a vad fellelésének legkönnyebb formája: ilyenkor rövid vezetékmunkával a kutya a dermedt, kimúlt vadhoz vezeti gazdáját, ezt hívják dermedthez vezetéshez. Ennek másik ága a dermedtre csaholás, amikor a szabadon engedett kutya felkutatja az elpusztult vadat, és azt hevesen csaholja, ugatni kezdi, ezzel jelezve a vérebvezetőnek a vad helyzetét. (Azt azonban tudni kell, hogy nem minden kutya alkalmas a dermedtre csaholásra, ez öröklött genetikai tulajdonság függvénye.) A véreb nem csupán az orrával, az eszével is keresi a vadat, és főként nem a vér szagát követi, hanem a stresszes vad által kibocsájtott szagot, így vér nélküli csapán is eredményesen fellelheti a vadat.
Ezekben az esetekben a vad a sebzést követően valószínűleg rövid idő alatt elpusztul, azonban ennek árnyékosabb oldala, amikor a vad az utánkeresés során még él – ekkor fellelése, szenvedéstől való megváltása bonyodalmasabb, például ha gerinctüskelövés, horzslövés, üres húslövés, láblövés vagy éppen állkapocslövés érte a vadat.
Ilyen esetekben érdemes a több órás várakozás, mielőtt elkezdődik a vad felkutatása. Azonban minden a rálövés helyén található jelektől függ, az alapján tudja eldönteni a vérebvezető, hogy megvárja, míg a vad megbetegszik, vagy hosszabb vezetékmunka után, akár a vadat több sebágyból is felkeltve (a sebágy a beteg, lázas vad olyan helyét jelöli, ahol rövidebb-hosszabb ideig elfeküdt, lepihent) követi, míg végül – a helyzet elbírálásának függvényében – csatolással (a kutya nyakáról levéve a nyaklót) a vérebvezető hajszára engedi a kutyáját.
Ilyenkor a vérebvezetőnek halkan kell a vadat megközelítenie, nehogy iramodásra sarkallja az állatot – ezzel is megnehezítve a csaholó-állító kutya munkáját –, majd megfelelő lőpozíció megválasztásával, valamint a vad és a kutya helyzetviszonyának maradéktalan figyelembevételével lövést kísérel (kegyelemlövés) tenni a vadra, végleg megváltva ezzel fájdalmaitól, szenvedésétől.
Lényegében ekkor ér véget a vérebvezető munkája. De nem szabad elfeledni, a vezetékmunka hossza, a véreb csatolása, hajszára bocsátása sok mindentől, például a sebzés helyétől, a terepadottságoktól, a sebzett vad korától és méretétől és további számos tényezőtől függhet.
A sikeres kegyelemlövés után a terítékre került vad ugyanúgy megkapja a neki járó végtisztességet: utolsó falat, sebtöret, a sebzőnek kalaptöret, amit a hagyomány szerint meg kell osztania a vadat kézre kerítő vérebbel, amit a kutya nyaka és nyaklója közé tűz. Ezzel is elismerve a véreb munkáját, értékmentését és kitartását.