Back to top

A metszési sebek kezelése

A szőlő természetes viszonyok között sajátos, fejlődéstörténetileg kialakult életmódjának megfelelően kapaszkodva kúszó növény, lián. Ebből adódóan a természetes alakképződése célszerűtlen a termesztő ember szempontjából. Ezért alakult ki metszése, ami alatt a vesszők évenkénti visszavágását, illetve az idősebb fás részek ifjítását értjük.

A mostani írásunkban azonban nem a metszési módokról, nem a különböző metszést igénylő fajtákról, a metszés mértékéről, hanem a metszés során okozott nagyobb sebfelületek kezeléséről lesz szó. Először is vegyük sorra, miért vált szükségessé a sebfelületek kezelése.

A fás betegségek egyes patogénjeinek elsődleges fertőzési útvonala a metszési sebeken át halad a szőlőnövénybe, a nyílt sebfelület kiváló táptalaj sok kórokozó megtelepedéséhez, majd fejlődéséhez.

A szőlő fás részeinek megbetegedését, leromlását kiváltó kórokozók nagyon sokfélék, a legfontosabbak a Diplodia seriata, a Phaeomoniella chlamydospra, az Eutypa lata, a Phaeo­­a­cre­monium aleophilum, a Botryosphae­riaceae család fajai. A kertészkedő embert már régóta foglalkoztatja, hogy miként tudná megakadályozni a kórokozók behatolását a növénybe, a tőkék pusztulását. Gátolhatjuk a sebfelület- tel történő érintkezést, a gombáknak a szőlő fás szövetében való fejlődését különböző szintetikus és természetes anyagokkal.

A kutatások során sok olyan szintetikus gombaölő szert találtak, ami gátló hatással volt a kórokozókra, például a karbendazim, a benomil, a fluzilazol és a tiofanát-metil. Ezek permetezéssel kijuttathatók, azonban általában kórokozóspecifikusak, így csak a kombinációban történő alkalmazásuk lehetne megoldás. Ökológiai szemléletű gazdálkodásban nem használhatók, drágák, ráadásul a hatóanyagok évenkénti felülvizsgálata során egyre többet vonnak ki a forgalomból a humánegészségre és környezetre gyakorolt káros hatásuk miatt.

A hobbikertekben általánosan használt sebkezelő anyagok, mint például a méhviasz, a fagél, a biocera, az oltóviasz, a fémmentes olajfesték nem tartalmazzák az előbbi hatóanyagokat.

Hatásuk a sebfelület teljes lezárásán alapul, mechanikai akadályt képeznek a kórokozók megtelepedése előtt, miközben a legtöbbjük elősegíti a szövetek regenerálódását, a sebfelület gyógyulását. A készítményeket azonban fel kell kenni a sebfelületre, ami házikertben jól kivitelezhető, ám nagyobb szőlőskertekben rendkívül időigényes.

Az utóbbi időben számos kutatást végeztek a különböző növényekben megtalálható kórokozó gombák fejlődését gátló természetes hatóanyagok kivonatával. Ezek közé sorolható a fokhagyma, a zöld kávé, a citromhéj, a szőlővessző-kivonatok. Ezek a felületre juttatva a szövetekbe szívódnak és gátolják a gomba micéliumainak fejlődését. Hatékonyságuk jelentősen függ a kijuttatásuk idejétől, és a hatástartamuk általában rövid.

A természetben megtalálható szervezeteket, baktériumokat (Bacillus thuringiensis, Bacillus subtilis, Erwinia herbicola) és fonalas gombákat (Trichoderma atroviride, Trichoderma harzianum, Trichoderma asperellum, Trichoderma gamsii) is kutatnak, sőt termékeket is állítottak már elő belőlük a szőlőtőke fás részeit károsító kórokozók ellen. Ez utóbbiak alkalmazásának egyik gátja, hogy általában fagypont fölötti hőmérsékleten hatásosak, de a legtöbb Trichoderma-fajnak legalább 10 °C kell a védelmező tevékenységéhez.

Nagy mennyiségű csapadék hatására lemosódnak, és ha a metszés után több mint hat óra telik el az alkalmazásukig, a hatásfokuk gyengül. Előnyük azonban, hogy nem kell ecsetelni, permetezéssel kijuttathatók.

A szőlő metszése során sok sebfelületet ejtünk a tőkéken. Az éves vesszők visszavágásakor keletkezett felületeket biztosan nem kezeljük. Az idősebb fás részek levágásakor a 2 centiméter átmérőjű vagy annál nagyobb sebek kezelése lenne fontos. Ha ezeket a kezeléseket elvégeztük a nagyobb átmérőjű sebeken, akkor a kordonkarokon kialakított termőalapok hosszú időn keresztül egészségesek maradnak.

Mindezek után a következők szerint javasoljuk a szőlőtőkék sebfelületének kezelését. Kevés tőke esetében a könnyezési időszakot megelőző metszéskor gélszerű fasebkezelőt vigyünk fel a sebfelületre ecseteléssel, közvetlenül a metszést követően. A tőkék törzsének ifjítása során a visszavágott törzsfelületet feltétlenül zárjuk le gélszerű sebkezelővel.

Nagyobb tőszámú szőlőskertben a permetezéssel kijuttatható készítményeket helyezzük előtérbe. A biológiailag aktív szervezeteket a forgalmazó előírásait pontosan betartva használjuk, lehetőleg a metszést követő 6 órán belül.

Idősebb tőke törzsének az egészséges részig történő visszavágását követő helyes sebkezelésnek is köszönhetően gyorsan, jól regenerálódik a szőlőtő. Újabb éveket, akár évtizedeket nyerhetünk így.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az év tájépítésze

Takács Edvárd tájépítész szerteágazó szakmai tevékenysége arról szól, hogy helyreállítsa az egységet ember és természet, ember és közösség, végső soron ember és ember között, méltatta Zöldi Anna, az Oktogon újságírója a frissen megválasztott év tájépítészét a díjátadó ünnepségen.

Válság és munkaerőhiány tehet pontot az brit bogyósgyümölcs-termesztés végére

Egy 75 éve bogyós gyümölcsökkel foglalkozó családi gazdaság a növekvő költségek miatt kénytelen leállni a termesztéssel. A brit nottinghamshire megyei Southwell közelében található Starkey's Fruit már nem talál a termesztéshez elengedhetetlen idénymunkásokat.

Növényvédelmi Szakmérnöki képzés indul Keszthelyen, a Balaton fővárosában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.

Magas a páratartalom, minden fertőz – növényvédelmi előrejelzés 23. hét

Az időjárási körülmények a betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedveztek. Külön ki kell emelni a levéltetűfajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint, de védekezni kell egyebek között a varasodás és a gyümölcsmolyok, valamint a rózsalisztharmat ellen is.

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

A legszebb standok Fehérvárcsurgón

Hatalmas érdeklődés övezte az idei Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényeit Fehérvárcsurgón. A színvonalas kiállítás és vásár záró eseménye a közönségdíj és a szakmai díj átadása a legszebb standok készítőinek.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Növényvédőszer-piac 2022

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre volt.

Átadták az abdai vásárteret

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.

Meghódította a világot

Éppen tíz éve alapították a Gremon Systems Zrt.-t, hogy döntéstámogató rendszerekkel könnyítsék az üvegházi kertészek munkáját. A két alapító, Lóczi János és Ujszászi András saját tapasztalataik alapján tervezték meg, milyen korszerű számítógépes megoldásokkal tudnák eredményesebbé tenni a termesztést.