Back to top

Káprázatos szépségű úszó erdő épült

Míg számunkra az utóbbi időben inkább az aszály jelentett fejtörést, a világ másik felén éppen az árvizek megszaporodása okoz nehézséget. Jellemzően mindig az aktuális problémánkat érezzük a legkomolyabbnak, mivel a megoldása meghaladja a meglevő képességeinket.

Jó példa az értékteremtésre
Jó példa az értékteremtésre
Fotó: wikipedia
Mégis van ezeknek egy különleges tulajdonságuk, mégpedig az, hogy feladják ugyan a leckét, viszont teljesíthetők. A nanchangi lebegő erdő egy szemet gyönyörködtető bizonyíték erre.

Az erdő egy olyan életközösség, amelyet fák, cserjék, egynyári és évelő lágyszárúak, valamint a hozzájuk kapcsolódó állatfajok alkotnak. Összeillő és összeszokott közösség. Amelyben meghatározó szerepet töltenek be a fák. Hiszen nélkülük nem is lehetne erdőnek nevezni.

A fák azonban még alapvető hasonlóságuk ellenére sem gyűjthetők egy kalap alá. Mivel rendelkeznek olyan sajátosságokkal, amelyek egyedivé teszik őket. A fák többszáz millió éve csiszolgatják magukat, hogy képesek legyenek életben maradni különösen szélsőséges körülmények között is. Míg néhány képes dacolni a forrósággal és sivatagi körülményekkel, mások éppen a farkasordító hideghez adaptálódtak.

Sokan közülük nem szeretnek vízben állva fuldokolni, viszont akadnak köztük olyanok, akik még kedvelik is, ha egész életük során vízbe lógathatják a "lábukat". Éppen ezért minden erdő más és egyedi.

Nanchang Fish Tail Park

Úszó erdő

Elismerésre méltó a Nanchang városban található Fish Tail Park, mégha csak egy emberek által létrehozott aprócska erdőről van is szó, és nem egy természetes társulásról. Sőt, talán éppen azért.
Ez egy olyan kezdeményezés, amely megoldással igyekezett szolgálni a monszun által sújtott régiók számára. Amelyeknek időről- időre szembe kell nézniük a hatalmas mennyiségben érkező csapadék megjelenésével és pusztításával. A tervezők ezért csupa olyan fafajt választottak, amelyek ilyen kritikus körülmények közepette is megállják a helyüket. Például a Taxodium distichum, a Taxodium distichum var. imbricatum és a Metasequoia glyptostroboides képesek elviselni az időszakosan jelentkező vízszintemelkedéseket. Rajtuk kívül, a partokon évelő és egynyári növények is helyet kapnak. A projekt része egy hatalmas vízelnyelő tó, mely szükség esetén 1 millió köbméter vizet képes befogadni.

Oázis a városban

Madártávlatból is látványos, sőt hasznos is...
Madártávlatból is látványos, sőt hasznos is...
Fotó: wikipedia
A Jangce folyó árterületén „ficánkoló” 51 hektáros, felettébb látványos park azon túl, hogy segít a víz szabályozásában, élőhelyként funkcionál vadállatok számára, és egyben rekreációs szerepet is betölt. Számos olyan zónát alakítottak ki benne, ahol a lakosság kikapcsolódhat, szórakozhat, játszhat. Hiszen sok előnye ellenére mégsem könnyű nagyvárosban élni. Mindenkinek szüksége van arra, hogy - legalább hébe- hóba - elidőzzön egy olyan helyen, ahol testközelből érezheti a természet közelségét.

Ragyogó ötlet az újrahasznosításra

A megvalósítás közben rengeteg hulladék valami értékes bölcsőjévé válhatott azzal, hogy az erőművekből származó hamut és a halastó szennyező anyagait használták fel a szigetek kialakításánál.

Reprodukálható

Kedvelt turistalátványosság lett
Kedvelt turistalátványosság lett
Fotó: wikipedia
A Turenscape tervezőcsapata által létrehozott hely mintaként szolgál azoknak a területeknek, amelyek hasonló csónakban eveznek. Kongjian Yu és kollégái a mocsárvidékeken való gazdálkodásból és az azték lebegő kertrendszerből (chinampa) merítettek ihletet.

Amivel egyébként 2022-ben megnyerték a AZ Awards-ot tájépítészet kategóriában. (Az AZURE nemzetközi építészeti és formatervezési versenye 2011 óta minden évben keresi a legkiválóbb és leginnovatívabb elgondolásokat, hogy növelje az ismertségüket és elismerésben részesítse azokat.)

Nanchangban egy sérült és elhanyagolt terület nem csupán funkciót kapott, hanem szépséggel és élettel töltődött meg.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zergegida született a Szegedi Vadasparkban

Zergegida született a Szegedi Vadasparkban, a fiatal nőstényt a látogatók is megfigyelhetik, amint sziklás-dombos kifutójában ugrándozik - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A MÚSZ elsőként csatlakozik a Sport a természetért kezdeményezéshez

A Magyar Úszó Szövetség a világ vizes szövetségei - valamint a magyar sportszövetségek - közül elsőként csatlakozott a "Sports For Nature" vagyis a "Sport a Természetért" kezdeményezéshez.

Budapesti kertbarát programok a hétvégére

Június 9-én, pénteken a Budatétényi Rózsakertben barangolhatunk szakértő idegenvezetéssel, egyúttal a gyerekeket (is) várják egy kis kertészkedésre, a becserepezett növények elvihetők. Délután ugyanott zöldtető-építési bemutatót tartanak. Június 10-én, szombaton a Füvészkertben a középkori konyha növényeit „tálalják”, vasárnap pedig két klasszikus füvészkerti sétára is várják a kertbarátokat.

Az év tájépítésze

Takács Edvárd tájépítész szerteágazó szakmai tevékenysége arról szól, hogy helyreállítsa az egységet ember és természet, ember és közösség, végső soron ember és ember között, méltatta Zöldi Anna, az Oktogon újságírója a frissen megválasztott év tájépítészét a díjátadó ünnepségen.

90 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat

A héten 13 vármegye 441 településén, több mint 90 ezer hektáron irtja a szúnyogokat a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF hétfőn az MTI-t.

Átadták a Szentkirályi Magyarország Kft. új PET-palackozó gyártósorát

Előző pénteken adták át a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű, PET-palackozó gyártósorát, a 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült meg.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

Gazdag állat és növényvilággal vár „Somogy zöld szíve”

Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. A KASZÓ Zrt. Somogy megye dél-nyugati részén mintegy 15.000 hektáros egybefüggő állami erdőt kezel, valamint csaknem 24.000 hektáros vadászterületen gazdálkodik. Az elmúlt években 41 hektár erdőt telepítettek és 765 hektárnyit újítottak fel.

Az ázsiai lódarazsak „már a spájzban vannak”

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) Délkelet-Ázsiában őshonos, társas életmódú darázsfaj. India északi területeitől Kínán és az Indokínai-félszigeten át Indonéziáig mindenütt előfordul. Nagyjából húsz évvel ezelőttig a magyarországi fauna szempontjából semmilyen szerepe nem volt ennek a fajnak...

Rétegvízzel teszik termővé a sivatagot. De meddig?

Irak elkezdett sivatagi kutakat használni az öntözésben, aminek az eredményeként idén megduplázódott az országban a búzatermő terület, elérte a 8,5 millió danamot, ami kb. 850 ezer hektár.