Back to top

Támogatással bővült a szarvasmarhatelep

A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft. mintegy 10 százalékkal növeli termelését az idén, az év végére hatmillió liter tej előállítását tervezi. A Békés vármegyei családi vállalkozás addigra a jelenlegi 530-ról 800-ra növeli tehénállományát - mondta a társaság ügyvezetője pénteken az MTI-nek.

Dorcsinecz Balázs emlékeztetett, az ősszel adták át a 2,8 milliárd forintból megvalósított új, csaknem tízezer négyzetméteres istállót. A beruházáshoz az összeg felét a Vidékfejlesztési program keretéből nyerték el, a másik felét önerőből biztosították.

Illusztráció
Illusztráció
Fotó: Csatlós Norbert

Akkor vállalták, hogy a 350-es szarvasmarha létszámot 800-ra emelik. Vásároltak 130 vemhes üszőt, ettől kezdve saját szaporulatból bővítik az állományt. Most 530 tehenük van, de a nyárra várhatóan 620-ra nő a számuk.

Jelenleg napi 15 ezer liter tejet fejnek le, az év közepére reményeik szerint elérik a 20 ezer litert, így az éves tejtermelésük 5,5 millióról 6 millióra nőhet. (2018-ban még hárommillió liter volt.)

Az új 560 férőhelyes istálló korszerű, az állatok komfortérzetének növelését egyebek között elektromos patamosók, elektromos hátvakarók szolgálják, valamint az állatok alatt, a pihenő boxban elhelyezett hűtött vízágyak. A fejőrobotokat a tehenek saját szükségletük szerint kereshetik fel.

Dorcsinecz Balázs elmondta: azt remélik, hogy a nyári hőstresszt az állatok már nem fogják megérezni, ami reményeik szerint 10-15 százalékos tejhozam-növekményt, emellett a szaporulatszám-emelkedését és a tej előállítási költségének csökkenését eredményezi majd.

A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft. 1993-ban alakult. Állattenyésztéssel, szántóföldi növénytermesztéssel, mezőgazdasági szolgáltatással foglalkoznak. Éves átlagos alkalmazotti létszámuk 100 fő körüli. A szántóföldi növénytermesztést 1124 hektáron végzik, a szarvasmarháknak a takarmányt 90 százalékban saját maguk termelik meg.

Állattenyésztési tevékenységüket 1995-ben kezdték, a tejhasznú szarvasmarhatartással 2008 óta foglalkoznak. A tejet az Alföldi Tej Kft. részére értékesítik.

A termelői csoportosulásnak kis hányadban ők is résztulajdonosai.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele teljes egészében hazai értékesítésből származott 2021-ben, és meghaladta a 4 milliárd forintot, ami 700 millió forintos emelkedés a megelőző évhez képest. Adózott eredménye a 2020-as 496 millió forintról egy év alatt 527 millióra nőtt. Dorcsinecz Balázs előzetes kalkulációi szerint 2022-ben az árbevétel némiképp emelkedett.

Békés vármegyében 2022-ben 66 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdák.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Felfüggesztik a versenyszezont az egyik legismertebb amerikai lóversenypályán

Felfüggesztik a lóversenyeket az Egyesült Államok egyik legismertebb pályáján, a Kentucky Derby-nek is otthont adó Churchill Downson az elmúlt időszakban tucatnyi versenyló pusztult el - jelentette be a pálya üzemeltetője.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Az állatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz

Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…