Back to top

800 millió forintos öntözésfejlesztési-oktatási beruházást adott át Szarvason a MATE

Az Agrárminisztérium 800 millió forintos támogatásával valósult meg az a beruházás, amely demonstrációs és képzési lehetőségeket biztosít az öntözéstechnikák és a precíziós öntözésre alkalmas berendezések megismeréséhez, valamint a kapcsolódó képzések meghirdetéséhez mind a gazdatársadalom, mind pedig az egyetemi hallgatók számára.

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora elmondta,

amikor a klímaváltozás hatásai egyre inkább kihatnak a mezőgazdasági termelésre, akkor nagy szükség van egy olyan gyakorlati képzőhelyre, amely megismerteti a gazdákat a legmodernebb eszközökkel és öntözési, vízmegtartási technológiákkal.

Illusztráció
Illusztráció
Fotó: Pixabay
Emellett a beruházás azt is jelenti, hogy Szarvason megmarad és stabilizálódik az oktatás, a felnőttképzés, a szaktanácsadás - hangsúlyozta. Reményét fejezte ki egyúttal, hogy Békés vármegye így az öntözésfejlesztés hátterének "egy megerősített bázisa" lehet.

Dankó Béla országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a beruházás révén olyan tudásbázis áll majd rendelkezésre, amellyel a gazdák megszerezhetik a legújabb ismereteket; és hogy Szarvason nemhogy megmarad a felsőfokú képzés, hanem országosan is ritkaságszámba menő kurzusokat hoznak ide.

Molnár Etele alpolgármester is azt hangsúlyozta, hogy az öt telephelyet érintő fejlesztés megtartja a kutatókat, oktatókat, hallgatókat a városban és a gazdákat is segíti.

A MATE két év alatt három projektet valósított meg. Prioritási lista alapján előkészítették a harmadlagos öntözőművek felmérését, lefolytatták a műszaki állapotfelmérést és az eredményeket beépítették egy informatikai rendszerbe. Valamint elkészült a szarvasi bemutatóközpont, ahol gyakorlati és elméleti öntözési programokat, gyakorlati bemutatókat valósítanak meg; itt zajlik továbbá a január végén induló első növényvédelmi drónpilóta képzés.

Rekonstruáltak egy kéthektáros árasztásos öntözési mintaterületet, ahol egyfajta bemutató gazdaságot alakítottak ki precíziós öntözésre alkalmas konzolos öntözőrendszerrel és nagy teljesítményű elektromos öntözőszivattyúkkal.

Illusztráció
Illusztráció
A fejlesztés harmadik részeként meliorációs (azaz talajjavító) tervcsomagokat, vízjogi létesítési és üzemeltetési engedélyeket kutattak és dolgoztak fel, országos alapszintű meliorációs katasztert alakítottak ki, továbbá kidolgozták a terepi szintű műszaki állapotfelmérés módszertanát.

A beruházássorozat az egyetem Környezettudományi Intézetének szakmérnök képzését is segíti gyakorlati képzőhelyként; a gazdák képzését pedig együttműködésben végzik majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az Agrárminisztériummal.

Mindezen fejlesztések nélkülözhetetlenek a Kormány öntözésfejlesztési céljainak eléréséhez, mellyel az öntözött területek aránya növelhető, a képzésekkel az öntözési hajlandóság előmozdítható, illetve az adatbázisok kiépítése megteremti a technológiai fejlesztés további lehetőségeit.

Forrás: 
MTI/MATE

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Részben újraindult Románia legnagyobb műtrágyaüzeme

Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Átfogó kiadványt készített a NAK a hazai agrárium kihívásairól, fejlődési lehetőségeiről

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Erdőgazdasági fejlesztések Nyíregyházán

Befejeződött a NYÍRERDŐ Zrt. több fejlesztése Nyíregyházán, melyekkel a vármegyeszékhelyen élők kikapcsolódási lehetőségeit szerette volna bővíteni az erdőgazdaság. A fejlesztéseket dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Hidas Tibor, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója adta át.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.