Back to top

Idén is tovább zöldül Budapest

Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések: a tervek között szerepel egy újabb, Miyawaki-kiserdő telepítése, valamint nagyjából 12 ezer új tő cserjét ültetnek el és újabb komplett fasorok újulnak majd meg Budapesten - közölte a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió kedden az MTI-vel.

Illusztráció
Illusztráció
Közleményük szerint idén folytatódnak a munkálatok a közösségi költségvetés nyertes pályázataival kapcsolatban is: megújul a Szent István park kisparkjának északi része, növénykazettáktól lesz zöldebb a Mester utca; padokkal, piknikasztalokkal lesz gazdagabb a Rákoscsabai- és a Pesterzsébeti-erdő.

A megújuló fasorok között az egyik legnagyobb léptékű a kispesti Ady Endre úti fasor lesz - írták.

A BKM tájékoztatása szerint a Miyawaki koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amely a facsemeték természetes versengésén alapszik. A 2021-ben elhunyt, kiváló japán növényökológus, Miyawaki Akira fejlesztette ki ezt a módszert.

A múlt évről beszámolva arról írtak, hogy

a Főkert munkatársai 6 millió négyzetméter zöldfelületet kezelnek Budapesten, ezeken tavaly, saját telepen termesztett 145 ezer tő egynyári, 120 ezer tő kétnyári és 30 ezer tő évelő virágot ültettek el. Emellett további 13 ezer cserjét és örökzöldet is kihelyeztek a budapesti közparkokba, zöldterületekre.

A főváros parkjaiba és fasoraiba 1520 koros, iskolázott fa került ki, megújult az Andrássy úti és a Fiumei úti fasor, továbbá a Szilágyi Erzsébet fasor; 14 500 erdészeti facsemete elültetésével tovább nőtt Budapest erdeinek ökológiai értéke. Két új, forgalmasabb helyen is gyorsan növő Miyawaki-minierdő létesítésével a Főkert hozzájárult a város további zöldítéséhez: az Andor utcában és a Zsigmond téren alakítottak ki erdészeti csemeték elültetésével kis erdőfoltokat - olvasható a közleményben.

Illusztráció
Illusztráció
Egy teljesen új szakmai-városfejlesztési koncepció alapján 2022-ben készült el a 7 hektáros Pünkösdfürdő park, ahol több mint 600 fát, 6000 cserjét és 10 ezernél is több évelőt ültettek el. Sportpályák, játszótér, piknikterület, fitneszeszközök, és egy városi gyümölcsös is része a komplex szabadidős-rekreációs létesítménynek. A Főkert a parkot idén a lakossági visszajelzések alapján teszi majd még vonzóbbá és élménydús kikapcsolódási hellyé - áll a közleményben.

Kitértek arra is, hogy

2022-ben 40 millió négyzetméter zöldfelületet kaszáltak le a Főkert munkatársai, továbbá folytatódott a városi méhlegelők kialakítása és bővítése is.

A második éve tartó Vadvirágos Budapest program keretében 2022-ben olyan különleges és védett növények jelentek meg ezeken a méhlegelőkön, mint a budai imola, a gyapjas gyűszűvirág, a méhbangó vagy a ligeti csillagvirág.

A Gellért-hegyen és a Népligetben két újabb rovarhotel várta a városi vendégeket. Idén is létesülnek újfajta rovarhotelek, és folytatódik a múlt év egyik sikeres projektje, az odútelepítési program is.

A kommüniké szerint 2022-ben 430 madárpár rakott fészket a Főkert odúiban, egyikben egy fokozottan védett kisemlős faj, az erdei pele is otthonra lelt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Antraknózis: meggy után már dión is?

A meggytermesztők számára jól ismert a Colletotrichum nemzetségbe tartozó gombafajok által okozott betegség, a meggy antraknózisa. Szüret előtt vagy szüret után az érett termésen gyors lefolyású rothadást idéz elő, járványos években súlyos a termésveszteség.

Budapesti kertbarát programok a hétvégére

Június 9-én, pénteken a Budatétényi Rózsakertben barangolhatunk szakértő idegenvezetéssel, egyúttal a gyerekeket (is) várják egy kis kertészkedésre, a becserepezett növények elvihetők. Délután ugyanott zöldtető-építési bemutatót tartanak. Június 10-én, szombaton a Füvészkertben a középkori konyha növényeit „tálalják”, vasárnap pedig két klasszikus füvészkerti sétára is várják a kertbarátokat.

Az év tájépítésze

Takács Edvárd tájépítész szerteágazó szakmai tevékenysége arról szól, hogy helyreállítsa az egységet ember és természet, ember és közösség, végső soron ember és ember között, méltatta Zöldi Anna, az Oktogon újságírója a frissen megválasztott év tájépítészét a díjátadó ünnepségen.

Válság és munkaerőhiány tehet pontot az brit bogyósgyümölcs-termesztés végére

Egy 75 éve bogyós gyümölcsökkel foglalkozó családi gazdaság a növekvő költségek miatt kénytelen leállni a termesztéssel. A brit nottinghamshire megyei Southwell közelében található Starkey's Fruit már nem talál a termesztéshez elengedhetetlen idénymunkásokat.

Rosália Borpiknik tizenkettedszer: óriás kerti parti Budapest szívében

A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat. A Rosalia Borpiknik nem egy fülledt tömegrendezvény a város közepén, hanem egy borillatú, láblógatós piknik a Városliget árnyas fái alatt.

Növényvédelmi Szakmérnöki képzés indul Keszthelyen, a Balaton fővárosában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.

Magas a páratartalom, minden fertőz – növényvédelmi előrejelzés 23. hét

Az időjárási körülmények a betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedveztek. Külön ki kell emelni a levéltetűfajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint, de védekezni kell egyebek között a varasodás és a gyümölcsmolyok, valamint a rózsalisztharmat ellen is.

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

A legszebb standok Fehérvárcsurgón

Hatalmas érdeklődés övezte az idei Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényeit Fehérvárcsurgón. A színvonalas kiállítás és vásár záró eseménye a közönségdíj és a szakmai díj átadása a legszebb standok készítőinek.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.