Back to top

Kosárka József, a nagykövet, a bornagykövet

Kevesen vannak, akik ne ismerték volna a magyar bor hazai és nemzetközi szinten is elkötelezett küldöttét. Kosárka József meghatározó szereplője volt a magyar borszakmának. Alázatos és hozzáértő borszakírói tevékenységével, szakértelmével és tudásának átadásával, oktatói tevékenységével is a magyar borkultúrát szolgálta, egészen az utolsó időkig. Tavaly év végén vettünk búcsút a 71 éves korában elhunyt szakembertől.

A Magyar Borszakírók Körének alapítója és elnöke volt. Már szinte a kezdetektől, 1994-től tagja a Magyar Bor Akadémiának, és szerves részét képezte a Magyar Sommelier Szövetségnek, valamint a Tokaji Borlovagrendnek.

Munkája egész Latin-Amerikában ismert és elismert, a magyar és nemzetközi borkultúra szaklapjaiba egyaránt írt cikkeket, számtalan publikációja jelent meg spanyol nyelven. Nagykövetként is sokat tett azért, hogy a világ megismerje a magyar borkultúrát és gasztronómiát.

Barátok, ismerősök, a borász és gasztro szakma képviselői vettek végső búcsút. Álljon itt rövid kivonat Nyikos István borakadémikus búcsúztató beszédéből.

Hivatalos nyugállományba 2013-ban, 62 évesen került, nyugállományba mégsem vonult. „...akkor már régen kivívtad magadnak a magyar bor nagyköveti státuszát. Ezzel a feladattal soha, senki nem bízott meg és senki sem finanszírozta, mindent, amit elértél azt magad menedzselted.

Képviselted a magyar bort a világ minden pontján, hét nyelven kommunikáltál – a spanyol mellett angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul és japánul is. És nem a bögrecsárdák színvonalán és nem középiskolás fokon...

Idehaza sem tétlenkedtél. Szorgalmasan róttad a hazai borversenyeket és ami még fontosabb, tudósítottad róla a nagyvilágot. Szigorú bíráló voltál, tűpontos, megvesztegethetetlen és részrehajlás nélküli. Mindig a minőséget tekintetted iránytűnek.

Három borrend is a soraiba fogadott: Tokaj, Szekszárd és Csopak. A Magyar Bor Akadémiában viselt tisztséged mellett elnökségi tagja lettél a Magyar Sommelier Szövetségnek, kezdeményezted a Magyar Borszakírók Körének megalakulását, amelynek elnöki posztját is Te töltötted be….

...kineveztek Magyarország mexikói nagykövetének, és örömmel újságoltad, hogy borakadémiai tagságod a legmagasabb körökhöz nyitott ajtót Mexikóban. A Magyar Bor Akadémia mintájára – kezdeményezésedre – megalakult a Mexikói Bor Akadémia. Diplomata körökben irigykedve vegyes elismeréssel nyugtázták, hogy a bort kedvelő mexikói köztársasági elnök egyedül a magyar nagykövetséget tisztelte meg látogatásával, reménykedve, hogy ott Neked köszönhetően remek borokat kóstolhat…

Mexikóban rövid idő alatt intézmény lettél. Tiszteletbeli tagjai sorába fogadott a Szőlészek Társasága, a Kulturális Intézet, a Nemzeti PR Intézet, a Nemzetközi Jogi Akadémia, és természetesen tagja lettél a Mexikói Bor Akadémiának.

Akkreditált nagykövetként Guatemala, Costa Rica és Jamaica ügyei is hozzád tartoztak. Újabb állomáshelyeden Peruban a bolíviai ügyeket is kezelted, és a borról sem feledkeztél meg. A limai San Martin Egyetem vendégprofesszor státusszal tisztelt meg, de ugyanezt megkaptad a következő állomáshelyeden, Santiago de Chilében is, ahol az egyetemen borászati kurzusokat tartottál.

A világra nyitott magyar borászoknak számos alkalommal segítettél a szakmai kapcsolatok kialakításában és ápolásában.”

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már csak néhány napig adhatók be az egységes kérelmek

2023. június 4-ig 133.303 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 72 százalékát, 95.987 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2023. június 9-ig nyújthatók be. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést.

Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását

Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék - a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag - behozatalára vonatkozó korlátozást - jelentette be az Európai Bizottság hétfő este.

Méhészkedés háború idején

Ütött-kopott kamion áll meg az ismerős nagylucskai méhész háza előtt. A jármű ponyvája ugyancsak szakadozott, felfedezni vélek rajta néhány golyó ütötte lyukat is. Vászja, a sofőr, igazán nem mondható bőbeszédűnek. Kérdő tekintetem láttán csak annyit jegyez meg, hogy a kamiont az unokaöccsével közösen használja.

Egyetemen is oktatni kéne a küllemi bírálatot

Tőgymagasság, ágyékerősség a Holstein-fríz fajtánál, combkerekség, csontfinomság a húsmarháknál. Egyek mellett ezeket a tulajdonságokat figyelték a jövő szarvasmarha küllemi bírálói a párizsi SIA mezőgazdasági kiállításon megrendezett szakmai versenyen.

Idén mintegy kétmilliárd forint értékben nyújt tagdíjkedvezményt a NAK

2023. június 1-jén megkezdődött a tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK). A köztestület országos küldöttgyűlésének döntése értelmében a tavalyi 1 milliárd Ft-os keret után idén újabb, közel 2 milliárd Ft összegű tagdíjkedvezményt nyújt a NAK tagsága számára.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút

Idén kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölték pénteken az MTI-vel, rámutatva: ennek nemcsak esztétikai, hanem közlekedésbiztonsági szerepe is van.

Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon

Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja. 

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

Az EU megkettőzi nyáron az erdőtüzeket oltó légiflottáját

A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített légiflottáját - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.