0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nemzetközi verseny a fiatal szakképzett szakemberekért

Napjaink gazdasági helyzetében még inkább felértékelődik a képzett szakemberek jelentősége. A különféle szakmákban való kiteljesedéshez remek lehetőséget nyújtanak a kétévente induló Euroskills és a Wordskills nemzetközi versenyek megmérettetései, amik nemcsak szakmai elismerést és sikert hozhatnak, de egy életre szóló élményt is nyújtanak a résztvevőknek.

Ezúttal a kertépítő szakma kiválóságaival, Hutter Péter és Bokor Péter versenyzőkkel, illetve Gódorné Hasenauer Zita kertészmérnökkel, a fiúk felkészítőjével a verseny sajátosságairól és az ott szerzett tapasztalatokról beszélgetett Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője az MMG Direkt legutóbbi adásában.

youtube://v/M8tTEhx9ls0

 

 

Wordskills és az Euroskills intézményrendszerének megalakulása egészen 1947-ig nyúlik vissza, és azt a célt szolgálta, hogy a II. világháborút követő nehéz gazdasági helyzetben minél több fiatalnak irányt mutasson valamilyen szakma kiválasztásában és kitanulásában, ugyanis akkor (ahogyan most is) a középszintű szakképzett szakemberek hiánya megnehezítette a gazdasági fejlődést.

Az első versenyt ’47-ben rendezték meg Spanyolországban, mostanra pedig odáig fejlődött a versenysorozat, hogy váltott évben: egyszer az Euroskills-t, a szakmák Európa-bajnokságát, a következő évben pedig a Wordskills-t, a szakmák világbajnokságát rendezik meg, mindig más országban.

Összesen 87 tagország részese a rendszernek; Magyarországon pedig először 2018-ban rendezték meg az Euroskills versenyt Budapesten, a Hungexpo területén.

– Ezek a versenyek felpezsdítik a szakiskolák szakképzéseit: piaci szereplők, szponzorok lépnek kapcsolatba az intézményekkel, új, átfogóbb szakmai-oktatási anyagokat kapnak a diákok, magyarán a versenyre való felkészítés idejére felvirágzik a szakképzés. Összesen 64 féle szakma képviselteti magát ezeken a rendezvényeken, a fodrásztól az autószerelőn át egészen a kertépítőig, sokféle szakma megtalálható, köztük az asztalos szakma is, ami jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon – mondja Gódorné Hasenauer Zita.

Hutter Péter és Bokor Péter a szombathelyi Herman Ottó Szakképző Iskolában végeztek, Hutter Péter már a szakmában dolgozik, míg Bokor Péter felkészítőként segíti a fiatalabb diákokat, versenyzőket.

– Az alapos felkészítés jelentősen meghatározza később a versenyeredményt, ezúton is köszönjük szépen felkészítőnknek a segítséget és a közreműködést.

A verseny egyébként egy igen komplex bemutatókert megépítéséből állt, amit egy 6×7 méteres alapterületen kellett létrehozni.

Számos kerti elemet kellett a meghatározott módon összhangban kialakítani: burkolást, különféle famunkákat, vízarchitektúrát kellett egységessé formálni valamilyen innovatív megoldással kiegészítve, valamint az adott rendező ország karakterisztikájának kell szerepelnie a végső megvalósításban – meséli Bokor Péter.

A létrehozott kertet versenybírák értékelték, amelyben közreműködött Gódorné Hasenauer Zita is:

– A nemzetközi versenyszabályzat 250 oldalon keresztül ismereti a kritériumokat, tehát összetett bírálati rendszerről van szó. A verseny előtt a bírák átvizsgálják, hogy minden résztvevőnek ugyanolyan és ugyanannyi alapanyagok vannak kikészítve a feladat teljesítésére, magyarán egyenlő feltételek mellett zajlik-e a verseny. A versenyzők megérkezésükkor kézhez kapnak egy mintegy 150 oldalas tervdokumentációt, amiben minden, a feladat végrehajtásához szükséges információ szerepel.

A verseny kezdetétől a bírák folyamatosan figyelik a munkafolyamatokat, értékelik azokat: a munkaterület tisztaságát, az ergonómiát, a munkavédelmet, a csapatmunkát, a szerszámhasználatot és az anyaghasználatot is.

Végül a különféle folyamatokra kapott pontokból tevődik össze az összpontszám, ez határozza meg a csapatok közötti sorrendet – ismertette a szakember.

A verseny fizikálisan és mentálisan is leterhelte a fiatal kertépítőket, mégis az egyik legmaradandóbb emléküknek nevezték a rendezvényt. Ezeknek a versenyeknek abban rejlik a szépsége, hogy egy csapatnak csak egyetlen esélye van megmutatni szakmai tudását, a következő évben új csapat, új fiatalok érkeznek, lehetőséget adva ezzel szakmai tehetségük megmutatására.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu