Mitől drágultak nálunk jobban az élelmiszerek?

Leginkább a tojás (102,9%), a kenyér (81,8%), a tejtermékek (79,0%), a sajt (78,8%), a vaj és vajkrém (77,3%), a száraztészta (70,8%), az édesipari lisztes­áru (69,1%), a margarin (60,3%), a baromfihús (54,4%), a péksütemény (54,0%) és a tej (52,9%) drágult.

A 2022. októberi Eurostat adatok szerint a magyarországi az EU-n belül a legmagasabb infláció, több mint 10 százalékponttal haladja meg a sorrendben utána következő Litvániáét és 13 százalékponttal a harmadik helyet elfoglaló Lettországét (1. ábra). A környező országokban átlagosan 20-22 százalék körül alakult az élelmiszer drágulása, tehát fele volt a mienkének, de például az olasz, a francia, az osztrák és a belga áremelkedés a magyarországi harmadát sem érte el. Mi áll ezeknek a kirívó adatoknak a hátterében? Erről kérdeztük dr. Kapronczai István agrárközgazdászt.

Mint mondta, az áremelkedés, az infláció „természetes jellemzője” a fejlett gazdaságoknak. A klasszikus közgazdaságtan szerint egyik oka a munkáltatók és a munkavállalók azon törekvése, hogy növeljék részesedésüket a realizálható jövedelemből.

Még a legfejlettebb országokban is korlátozottak azok a gazdasági stabilizáló eszközök, amelyek gátat szabhatnak az inflációnak. Ugyanakkor ez az infláció csak „kúszó infláció”, vagyis az árak folyamatos és fokozatos, de mérsékelt emelkedését jelenti. A gazdaság- és pénzpolitikának azért kell folyamatos kontroll alatt tartania, hogy – Samuelsont idézve – „elkerülhessük, hogy a kúszás ügetéssé váljon, az ügetés pedig könnyű vágtává, a vágta pedig galoppá.”

Mindezek után jogosnak tűnik a kérdés: mi állhat a már-már ügető hazai élelmiszer-infláció mögött?

A közgazdász szerint az okok összetettek és a hatások egyenként nem számszerűsíthetők. A tényadatokon alapuló logikai elemzés ugyanakkor módot ad a leginkább meghatározó hatótényezők felsorolására és elemzésére. Megítélése szerint a következő – egymás hatását is erősítő – tényezők játszottak meghatározó szerepet: a termelés egyes költségelemeinek drasztikus emelkedése, 2022. aszályos időjárása, a lakossági források 2021. év végi és 2022. év eleji jelentős növekedése, az „ársapka”, az inflációs várakozások felerősödése és az „árfelzárkózás” a fejlettebb uniós tagországok magasabb élelmiszer­áraihoz.

Ugyanakkor az agrártermelés költségeinek jelentős emelkedése és ennek áremelést ösztönző hatása nem elvitatható. Ennek legfőbb kiváltó tényezője az energia volt. A földgáz és az áram ára 2022 nyarára mintegy ötszörösére emelkedett, és bár azóta csökkenő tendenciát lehet megfigyelni, a munkacsúcsot jelentő tavaszi, nyári és őszi hónapokat drasztikusan magas árak jellemezték.

Hasonló áremelkedést tapasztalhattunk a műtrágya esetében is, amely közvetlenül a növényter­mesztést sújtotta.

Az inputanyagok drágulása az állattenyésztést sem kímélte: az energia mellett elsősorban a takarmányköltségek emelkedtek. A takarmány az állattenyésztés költségeinek mintegy 50–60 százalékát adja, és a takarmányösszetevők is jelentősen drágultak. A takarmánykukorica ára 2022 őszére az egy évvel korábbi tonnánként 75 ezer forintról 140 ezer forint közelébe emelkedett, és még nagyobb ütemű volt a takarmánybúza drágulása, 65 ezer forintról 140 ezer forint közelébe került az ára.

Az élelmiszeriparban a költségoldalról ható inflációt a nyersanyagok és az energia drágulása mellett a bérköltség emelkedése mozgatta.

Magyarországon az Agrárminisztérium számításai szerint több mint
1000 milliárd forinttal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása az aszály miatt. Ez az összeg ugyan nem közvetlen anyagi veszteség, mert a kibocsátás csökkenésének – becsülhetően mintegy – 50 százaléka lehet a tényleges jövedelemvesztés, de az 500 milliárd forint is hatalmas összeg, ami körülbelül
100 ezer hektár komplex, „zöldmezős” öntözésfejlesztést tenne lehetővé.

Az aszály szerepét nem szabad túlhangsúlyozni az élelmiszerinflációban, mivel a világ élelmiszerpiacain globális és nem regionális hatások befolyásolják az árakat. Ha azonban egy regionális piacon termékhiány van, az – ha esetleg csak időlegesen, de – jelentős áremelést indukálhat az adott régióban.

Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a hazai élelmiszerárszínvonal még mindig elmarad a fejlett, magasabb GDP-értéket realizáló uniós tarországokétól. Az árfelzárkózás az uniós csatlakozás óta megfigyelhető, és a jelenlegi gazdasági körülmények között fel is gyorsul.

A jórészt kormányzati eredetű háztartási extrabevételek – szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj, különböző prémiumok – éppen abban a gazdasági helyzetben (pandémiás válság) gerjesztettek jelentős többletkeresletet, amikor a kereslet hűtésére lett volna szükség. Nem meglepő, hogy 2022 tavaszán-nyarán drasztikus kiskereskedelmi forgalomnövekedést lehetett tapasztalni, ami kedvezett az áremelési törekvéseknek.

Ezt tetézte az úgynevezett „ársapka”, aminek bevezetése szociális okokkal egyébként magyarázható, de beavatkozva a normál piaci folyamatokba, azokat megzavarva, transzparenciájukat még inkább elhomályosítva, végeredményben a várttal ellentétes hatást okozott. Egyrészt növelte az inflációs várakozásokat, hiszen az ársapka mellet is lendületes élelmiszerinfláció azt a várakozást keltette, hogy az állami árkorlátozó intézkedés későbbi – szükségszerű – eltörlése után további drágulás jöhet. Márpedig a közgazdaságtan egyik alaptétele, hogy ha a termelők és a fogyasztók az árak (és a bérek) nagyobb ütemű emelkedésére számítanak, akkor növelik az árak (és a bérek) aktuális növekedési ütemét.

„Megítélésem szerint mindezek következtében alakult ki a hazai élelmiszer-termékpályákon az a kaotikus, átláthatatlan helyzet, amiben minden szereplő vesztesnek érzi vagy mutatja magát. Ez nem segíti az infláció mérséklését célzó törekvéseket, és ezek azok az inflációt gerjesztő hatások, amelyek az uniós országok többségét közgazdasági értelemben nem érintették.”

Ennek az inflációs spirálnak a legnagyobb vesztesei a kis- és közepes vállalkozások, mivel rendszerint tőkeszegények és nem tudják saját forrásból biztosítani a termelés, feldolgozás és készletezés megemelkedett költségeit. A banki források pedig oly mértékben megdrágultak, hogy azt a megtermelt jövedelmük nem fedezi. Az infláció nyertesei lehetnek ugyanakkor a globális élelmiszerkereskedelmi láncok, amelyek megemelkedett költségeik ellenére – még az árrés emelése nélkül is, csupán annak szinten tartásával – növelhetik jövedelmüket.

Mégis, mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban, években az élelmiszerárak tekintetében? Bár sok a bizonytalansági faktor, akár a globális klímahelyzetet, akár az orosz-ukrán háborút, akár a (humán és állat) pandémiát, akár a tömeges migrációt vesszük figyelembe, vannak olyan tényezők, amelyek zsinórmértéket jelenthetnek a kérdés megválaszolásához. Az első ilyen a világpiaci élelmiszerárak jelentős volatilitása, amely az elmúlt két évtizedet jellemezte.

A globális élelmiszerárak alakulását leghitelesebben a CRB élelmiszer-alindex – ami lényegét tekintve árindex – alakulását figyelve követhetjük nyomon (2. ábra). Ez a mutató a búza (Kansas City, Minneapolis), a cukor, a hízómarha, a hízósertés, a kakaó, a kukorica, a szójaolaj, a vaj és a sertészsír áralakulása alapján számítja a globális árindexet.

Az index alakulásának 30 éves idősorát elemezve megállapíthatjuk, hogy 2006–2007-ig az élelmiszerárak enyhén volatilisan változtak, de tendenciájukban alig emelkedtek. Jelentős élelmiszerár-növekedést az Egyesült Államokból induló ingatlanpiaci válság okozott, ami 2008-ban, illetve 2011-ben érte el csúcspontját. 2011-ben a CRB élelmiszer-alindex duplája volt a válság előttinek.

A kiváltó tényezők itt is komplexek voltak, hiszen a távol-keleti, indiai és kínai fogyasztásnövekedés, valamint a világpiaci kukoricakínálat bioetanol-gyártás miatti szűkülése is gerjesztette az árrobbanást.

A 2011-et követő közel egy évtized a konszolidáció jegyében telt a világ élelmiszerpiacain, a kereslet-kínálati egyensúly, a nyugodt piaci környezet az árak mérséklődését eredményezte. A CRB-index 2020-ra a 2007-es szintre esett vissza. 2021-ben és 2022-ben viszont megduplázódtak a világ jellemző élelmiszerárai, a növekedés meredek és lényegében egyenletes ütemű volt.

A CRB-alindex bizonyítja: van példa arra, hogy az élelmiszerárak visszarendeződnek – de ez a megállapítás jobbára a tőzsdei, a világpiaci, a termelői árakra vonatkoztatható. A fogyasztói árak esetében – talán kivételt jelentenek a regionális kínálat hatásainak jobban kitett zöldség- és gyümölcsfélék – ilyen markáns visszarendeződéssel nem igen találkozhatunk. Az áfakulcsok 2004. januári növelésének és 2006. januári csökkentésének tapasztalata is azt bizonyítja, hogy míg emeléskor a növekmény nagy része rövid idő alatt megjelenik a fogyasztói árakban, a csökkentés jóval kisebb mértékben mérsékli azokat. Míg a 2004-es 3 százalékpontos áfaemelés átlagosan mintegy 2,5 százalékkal növelte, addig a 2006-os 5 százalékpontos áfacsökkentés csupán kevesebb, mint 1 százalékkal csökkentette az érintett termékek árszínvonalát.

Figyelembe kell azonban venni, hogy a legtöbb termék ára hosszabb távon emelkedik. Ha egy üzlet kevésbé csökkenti egy termék árát, azzal egy esetleges későbbi áremelést spórolhat meg. Ez a magatartás különösen akkor jellemző, ha a termék áremelkedése viszonylag magas, ami napjainkban az élelmiszerek esetében jellemző.

Kapronczai István szerint az élelmiszerek fogyasztói árának növekedési üteme elérte a csúcspontját, és egy árstabilizációs időszak következik. Az árszínvonal csökkenésére nem számíthatunk, de az élelmiszerek termelői árának mérsékelt visszaesése valószínűsíthető, és ugyanez vonatkozik majd néhány inputtermékre is. A termékpályán így keletkező többletjövedelmen a termékpálya szereplői – elsősorban a mezőgazdasági termelők és feldolgozók – fognak osztozni.