0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tanúsítás után forgalmazhatók a termésnövelő anyagok

Az idén élesedik az EU 2019/1009. rendelete a termésnövelő anyagok tanúsításáról, ugyanis 2022. július 16-án megszűnt az EK műtrágya kategória, az idén már csak a korábban gyártott készleteket lehet forgalomba hozni. Amit azóta készítenek, már ennek a rendeletnek kell megfelelnie. A Magyar Növényvédelmi Társaság növényvédelmi klubjában Tőkés Gábor ismertette az engedélyezéssel kapcsolatos újdonságokat.
A termésnövelő anyagok körében párhuzamosan érvényesül az eddigi engedélyezés és az új, tanúsításon alapuló szabad forgalmazás lehetősége.

A nemzeti engedélyezést a 36/2006 FVM rendelet, az EU termésnövelők piacra kerülését pedig a 2019/1009 EU rendelet szabályozza. Az EK műtrágyák forgalmazását a 2003/2003 EK rendelet kivette az engedélyezés alól, így a hatóság csak tudomásul vette a hazai forgalmazásukat, amit először évente, később ötévente be kellett jelenteni a Nébih-nek vagy jogelődjének. A többi termésnövelő anyag, beleértve a különféle szerves és ásványi trágyákat, komposztokat, talaj- és növénykondicionáló anyagokat és termesztőközegeket, tagállami engedély alapján kerülhetett forgalomba. Ennek során a fizikai és kémiai vizsgálatok mellett ellenőrizték a toxikus anyagok és szerves szennyezők jelenlétét, gyomosító hatását, a termék hatékonyságát.

Mindezek alapján csak valóban működő, a környezetre és a felhasználóra nem káros termékek kaptak engedélyt hazánkban, és ezt az engedélyt más tagországokban is elfogadták a hatóságok.

Az új szabályozás szerint a termésnövelő anyagok többsége tanúsítás után, CE címkével is forgalomba kerülhet, aminek elég bonyolult előírásai vannak. A termékeket kétféleképp is csoportokba kell sorolni, mégpedig funkció szerinti termékkategóriákba és összetevő anyagok szerinti kategóriába. A címkén fel kell tüntetni mindkét kategóriát és a termék összetevőit is. Ezt a tanúsítást az EU és a tagállam által elismert megfelelőségvizsgáló szervezet (notified body) végzi el, de sok terméknél a gyártó saját maga is minősítheti a termékét.. A CE címkével a termékek szabadon forgalmazhatók az unió területén. Mindezzel az EU célja a szabványosítás és a körforgásos gazdaság előmozdítása, ugyanis könnyebben forgalomba kerülhetnek például különböző melléktermékből készülő anyagok. Ha azonban a gyártó úgy dönt, hogy nemzeti engedélyt szeretne nálunk, mert az magasabb minőséget garantál, akkor eljárhat a hazai szabályozás szerint is.

Ez a szabályozás az engedélyezési folyamaton már átment termékeknél nem nagy változás, viszont az EK műtrágyáknál van tennivaló. Az idén már csak a raktárkészlet forgalmazható a nem tanúsított vagy engedélyezett készítményekből, és a 2022. július 16. után gyártott tételeket végig kell futtatni a rendszeren. Tőkés Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a toxikus elemekre az EK műtrágyáknál nem volt megfelelő korlátozás, így egyes műtrágyák a magyar határértéknél több krómot vagy kadmiumot tartalmazhattak. Az EU termésnövelő anyagok esetében már beépültek a határértékek, de a króm és a kadmium esetében ezek magasabbak, mint a hazai előírás. Ugyanakkor kadmiumra Magyarország derogációt (egyedi engedélyt) kapott, hogy a szigorúbb határértéket érvényesíthesse még az EU termésnövelők esetében is.

Piaci zavart okozhat, hogy több szervezet is kiadhatja a termésnövelők tanúsítványát vagy engedélyét, ezért nem lesz egységes nyilvántartás róluk.

A lazább szabályok miatt olyan termékek is szabad utat kapnak, amelyek káros anyagokkal szennyezettek, illetve jóval gyengébb minőségűek, mint a hazai rendszerben engedélyezettek.

Új szereplők

A magyar engedélyező hatóság a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növényvédő szer és Termésnövelő Anyag Engedélyezési, illetve Értékelési Osztálya, mindkettő a Nébih Növényvédelmi és Borászati Igazgatóságához került 2022. szeptember 1-től. Ehhez az igazgatósághoz tartozik a karanténintézkedésekért felelős Növényvédelmi Osztály is.

A termésnövelő anyagokat 2022. július 16-tól tanúsítvánnyal is lehet forgalmazni, amit Magyarországon a CerTrust Kft. ad ki, mint az EU által elismert és a magyar hatóság (NAH) által akkreditált megfelelőség-értékelő szervezet (notified body). Európában egyelőre tíz ilyen testület működik.

A Nevex Institute Kft. a növényvédő szerek és termésnövelők értékelésére alakult, és tavaly decemberben megkapta az akkreditációját is. Egy másik cég még vár erre a hivatalos elismerésre.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu