Az idén élesedik az EU 2019/1009. rendelete a termésnövelő anyagok tanúsításáról, ugyanis 2022. július 16-án megszűnt az EK műtrágya kategória, az idén már csak a korábban gyártott készleteket lehet forgalomba hozni. Amit azóta készítenek, már ennek a rendeletnek kell megfelelnie. A Magyar Növényvédelmi Társaság növényvédelmi klubjában Tőkés Gábor ismertette az engedélyezéssel kapcsolatos újdonságokat.
A termésnövelő anyagok körében párhuzamosan érvényesül az eddigi engedélyezés és az új, tanúsításon alapuló szabad forgalmazás lehetősége.
A nemzeti engedélyezést a
36/2006 FVM rendelet, az EU termésnövelők piacra kerülését pedig a
2019/1009 EU rendelet szabályozza. Az EK műtrágyák forgalmazását a
2003/2003 EK rendelet kivette az engedélyezés alól, így a hatóság csak tudomásul vette a hazai forgalmazásukat, amit először évente, később ötévente be kellett jelenteni a Nébih-nek vagy jogelődjének. A többi termésnövelő anyag, beleértve a különféle szerves és ásványi trágyákat, komposztokat, talaj- és növénykondicionáló anyagokat és termesztőközegeket, tagállami engedély alapján kerülhetett forgalomba.
Ennek során a fizikai és kémiai vizsgálatok mellett ellenőrizték a toxikus anyagok és szerves szennyezők jelenlétét, gyomosító hatását, a termék hatékonyságát.
Mindezek alapján csak valóban működő, a környezetre és a felhasználóra nem káros termékek kaptak engedélyt hazánkban, és ezt az engedélyt más tagországokban is elfogadták a hatóságok.
Az új szabályozás szerint a termésnövelő anyagok többsége tanúsítás után, CE címkével is forgalomba kerülhet, aminek elég bonyolult előírásai vannak. A termékeket kétféleképp is csoportokba kell sorolni, mégpedig funkció szerinti termékkategóriákba és összetevő anyagok szerinti kategóriába. A címkén fel kell tüntetni mindkét kategóriát és a termék összetevőit is. Ezt a tanúsítást az EU és a tagállam által elismert megfelelőségvizsgáló szervezet (notified body) végzi el, de sok terméknél a gyártó saját maga is minősítheti a termékét.. A CE címkével a termékek szabadon forgalmazhatók az unió területén. Mindezzel az EU célja a szabványosítás és a körforgásos gazdaság előmozdítása, ugyanis könnyebben forgalomba kerülhetnek például különböző melléktermékből készülő anyagok. Ha azonban a gyártó úgy dönt, hogy nemzeti engedélyt szeretne nálunk, mert az magasabb minőséget garantál, akkor eljárhat a hazai szabályozás szerint is.
Ez a szabályozás az engedélyezési folyamaton már átment termékeknél nem nagy változás, viszont az EK műtrágyáknál van tennivaló. Az idén már csak a raktárkészlet forgalmazható a nem tanúsított vagy engedélyezett készítményekből, és a 2022. július 16. után gyártott tételeket végig kell futtatni a rendszeren. Tőkés Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a toxikus elemekre az EK műtrágyáknál nem volt megfelelő korlátozás, így egyes műtrágyák a magyar határértéknél több krómot vagy kadmiumot tartalmazhattak. Az EU termésnövelő anyagok esetében már beépültek a határértékek, de a króm és a kadmium esetében ezek magasabbak, mint a hazai előírás. Ugyanakkor kadmiumra Magyarország derogációt (egyedi engedélyt) kapott, hogy a szigorúbb határértéket érvényesíthesse még az EU termésnövelők esetében is.
Piaci zavart okozhat, hogy több szervezet is kiadhatja a termésnövelők tanúsítványát vagy engedélyét, ezért nem lesz egységes nyilvántartás róluk.
A lazább szabályok miatt olyan termékek is szabad utat kapnak, amelyek káros anyagokkal szennyezettek, illetve jóval gyengébb minőségűek, mint a hazai rendszerben engedélyezettek.
Új szereplők
A magyar engedélyező hatóság a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növényvédő szer és Termésnövelő Anyag Engedélyezési, illetve Értékelési Osztálya, mindkettő a Nébih Növényvédelmi és Borászati Igazgatóságához került 2022. szeptember 1-től. Ehhez az igazgatósághoz tartozik a karanténintézkedésekért felelős Növényvédelmi Osztály is.
A termésnövelő anyagokat 2022. július 16-tól tanúsítvánnyal is lehet forgalmazni, amit Magyarországon a CerTrust Kft. ad ki, mint az EU által elismert és a magyar hatóság (NAH) által akkreditált megfelelőség-értékelő szervezet (notified body). Európában egyelőre tíz ilyen testület működik.
A Nevex Institute Kft. a növényvédő szerek és termésnövelők értékelésére alakult, és tavaly decemberben megkapta az akkreditációját is. Egy másik cég még vár erre a hivatalos elismerésre.