A nedves, sivár tájairól ismert Angliában például az emelkedő hőmérséklet hatására meglepő élelmiszercsoport került a gazdálkodók fókuszába: a diófélék.
Guy Singh-Watsont egy afrikai utazás ihlette meg, ahol érdekes „agroökológiai kombinációkat” látott. 2020-ban 50 hektárnyi dió- és mogyorófát ültetett farmján, a festői Devon megyében, Délnyugat-Angliában.
Az Euronews-nak nyilatkozva azt mondja: a fő céljuk az volt a csonthéjas ültetvénnyel, hogy megpróbáljanak olyan élelmiszereket előállítani, amelyek alapvetően kisebb hatással vannak a környezetre és a talaj élővilágára, miközben növelik a biológiai sokféleséget.
A világ melegebb részeihez képest a szigetországban viszonylag kevés ehető csonthéjas terem. A mogyoró és a szelídgesztenye – amelyeket még a rómaiak vittek be –, valamint a dió a három meghatározó fajta, bár többnyire vadon nőnek, vagy kizárólag faanyagként hasznosulnak.
Mindez azonban a klímaváltozás miatt átalakulóban van, hiszen tavaly például soha nem tapasztalt, negyven fokos hőség is előfordult.
„Eredetileg azért nem volt jellemző a dió- és mogyorótermelés, mert a fák nem hoztak annyit, de az éghajlatváltozás hatására ez valószínűleg módosul – mondta a devoni farmer az Euronews-nak.
Míg az éghajlatváltozás lehetővé teszi új élelmiszerek termesztését, mint például a diófélék és a habzóbor készítésére alkalmas szőlő, ugyanakkor tönkreteszi a hagyományos növénykultúrákat. Az angol gazdálkodók a tavalyi aszály idején kiterjedt terméskiesésekről számoltak be.
Igaz, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Guy Singh-Watsont ültetvényei szállítsák az árut – a diófáknak körülbelül öt évbe telik az első termés – de ha megteszik, egyenletes éves termést biztosítanak akár egy évszázadon keresztül.
„Az évelő növények sokkal alkalmasabbak a kiszámíthatatlan időjárási változások kezelésére, mint az, amit évente ültetnek, illetve vetnek – magyarázta Guy. Ezek nagy fák mély gyökerekkel, amelyek sokkal jobban bírják az intenzív esőzéseket vagy aszályos időszakokat, mint például egy saláta.”
A diófélék gazdag fehérjeforrásnak számítanak, miközben az előállításuk jóval kevesebb széndioxid-kibocsájtással jár, mint például a marha- vagy a bárányhúsé. Ahogy nőnek a fák, egyre több széndioxidot kötnek meg, de azért akadnak aggályok.
Guy projektje ugyanis gazdaságilag kockázatos vállalkozás.
– mondja. Nem éri meg kézzel felszedni a termést.”
A kérdés szerinte az, lehet-e egyszerre környezetbarát és megtérülő módon termelni egy olyan világban, ahol a gazdálkodóknak nem kell fizetniük a gazdálkodásuk degeneratív hatásaiért, például a mezőgazdasági vegyszerek használatáért vagy a széndioxid-kibocsátásért. Mert ezeket figyelembe véve biztos lenne a saját rendszere jövedelmezőségében.
