Back to top

Negyedével kevesebb répa

A száraz nyár és a csapadékhiány kedvezőtlenül hatott a sárgarépa- termesztésre Európa-szerte, így Németországban is.

A hozam tavaly körülbelül 20-25%-kal elmaradt az elmúlt három év átlagától, sőt, ha a mennyiséget az egy évvel korábbi rekordhozamhoz hasonlítjuk, akkor akár 35%-os kieséssel is lehet számolni, fogalmazott Carsten Aben­hardt, a nevét viselő, Észak-Rajna Vesztfália tartományban működő termesztő-kereskedő vállalat vezetője.

Különösen augusztusban nehezítette meg a sárgarépatermesztést a csapadékhiány: igaz, hogy jó minőséget tudtak betakarítani, de a hozam elmaradt a megszokottól.

A szakember azt is elmondta, hogy a megnövekedett villamosenergia-árak­ra tekintettel három-négyszeres tárolási költséggel kell szembenézniük. A kisebb termésmennyiség miatt a vállalat import sárgarépával egészíti ki a kínálatát, amely elsősorban Spanyolországból és Olaszországból érkezik, a szezon későbbi szakaszaiban pedig francia árut is értékesítenek. A kulcskérdés azonban az lesz, hogy milyen mennyiség érhető el ezekben az országokban, mivel Dél-Európában is komoly vízhiánnyal kellett megküzdeniük a gazdálkodóknak az elmúlt évben.

A nehézségekkel és kihívásokkal teli szezon elle­nére az Abenhardt cég nem aggódik a jövőt illetően, mivel termékeikre biztos felvevőpiacuk van.

Ráadásul egyre nagyobb az igény a kínálatukban is megtalálható színes sárgarépákra, igaz, a prémium minőségű, magas értékesítési árú termékek kereslete csökkent, vélhetően a lakosság visszafogottabb költekezése miatt.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet/freshplaza.de
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Hűtő és melegítő hatásúak

Nyáron túl meleg van, télen pedig hideg, mondhatnánk, az időjárás soha nem optimális az ember számára, legalábbis így érezzük. A táplálkozásunk során ezt a kellemetlenséget tudományos alapon is korrigálhatjuk, hiszen egyes növényeknek hűtő, míg másoknak melegítő hatásuk van.

Valós értéket tükrözzön az ár

Steven van Schilfgaarde, a Royal FloraHolland virágtőzsde vezérigazgatója szerint 2022 nehéz és különösen kiszámíthatatlan év volt. A tőzsde kiadványa szerint azonban év végére így is átlépte a forgalom az ötmilliárd eurós határt, ami viszont csaknem 600 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mikor ébred a szőlő?

Sokan, sokszor tették fel a címben említett kérdést az elmúlt években az egyre változó, gyakran egészen enyhe téli időjárást tapasztalva. A szőlő ébredése, rügyfakadásának időpontja azért is fontos számunkra, mert az azt követő kedvezőtlen idő hatására az egész évi termésünk elveszhet, fagykárt szenvedhet.

Bevételek, kiadások Hollandiában

A Wageningen Economic Research éves bevételbecslésének összeállítása alapján 2022-ben Hollandiában minden mezőgazdasági és kertészeti ágazatban növekedtek a költségek. A nagyobb kiadásokat a szántóföldi gazdálkodásban és az üvegházi termesztés bizonyos ágaiban bőven ellensúlyozta az értékesített termékek ára, a dísznövénykertészetben viszont olyan mértékben zuhantak az eladási árak, hogy számottevő az érintettek bevételcsökkenése.

Valaha súlyosabban károsítottak

Több olyan károsító is van, amely tömegszaporodásával rendkívüli károkat okozott a mezőgazdaságban az elmúlt hatvan év során, mára azonban szerencsére jóval kevésbé kell tartani tőlük.

Németországban is jelölnék a hazai húst

Már idén tavasszal elkezdhetik címkével jelölni a húspultokban a német eredetű húsokat és hústermékeket, bár az agrarheute értesülése szerint még tárgyalnak az érintett gazdasági szereplők. Ennek ellenére Friedrich-Otto Ripke, a német baromfiipari szövetség (ZDG) elnökének nyilatkozata szerint már tavasszal külön jelölhetik a szupermarketekben a Németországban előállított hústermékeket.

Étel, mint gyógyszer? Közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik

A kutatások azt mutatják, hogy az egészségügyi szakemberek által javasolt ételek javíthatják a jólétet, de az étel nem egy tabletta, és a szakértők ajánlásai sokkal bonyolultabbak ennél.

A növényfejlődés irányítása, stresszkezelés

A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtötték a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.