Back to top

Csak együtt sikerülhet

Szimbiózis kertésztalálkozó néven szervezett szakmai napot a Flora Hungaria Dísznövénytermesztői Egyesület a növényházi cserepes- és vágottvirág-termesztésben érdekelt közösségnek. A Siófokon tartott kétnapos rendezvény gazdag programkínálattal várta a kertészeket, és az információátadáson túl célja volt a növényházi dísznövénytermesztők közösségének erősítése is.

Az összefogás és a szakmában tevékenykedők együtt gondolkodásának jelentőségét hangsúlyozta köszöntőjében Kővári András. A Flora Hungaria Dísznövénytermesztői Egyesület elnöke felidézte, hogy amikor a rendszerváltást követően, a kilencvenes évek elején a termesztés nagy lendületet vett és túlnőtt az akkori piac kapacitásain, a kertészeket leginkább az foglalkoztatta, hol értékesíthetnék termékeiket. Akkor merült fel a szigetszentmiklósi virágpiac ötlete is, mert a hely megközelíthetősége, mérete, infrastruktúrája hosszú évtizedekre lehetővé teszi a hazai növényházakban nevelt dísznövények értékesítését.

A szakember úgy vélte, a mostani kertészgenerációk másfajta válaszút előtt állnak.

A Szimbiózis kertésztalálkozó egyszerre volt hiánypótló és hagyományteremtő szándékú, a rendezvényt nagy érdeklődés kísérte
A Szimbiózis kertésztalálkozó egyszerre volt hiánypótló és hagyományteremtő szándékú, a rendezvényt nagy érdeklődés kísérte
Fotó: Merényi Alexandra
Leginkább a hogyan tovább foglalkoztatja őket, a legégetőbb kérdéseket sorra is vette a szakember. A négy évszakos növényházi kertészetek nem tudnak termelni fűtés nélkül, a gáz magas ára miatt azonban dönteniük kell, hogy mivel fűtsenek és mennyiért. Ehhez jó lenne tudni, hogy be tudják-e építeni a megemelkedett költségeket az eladási árakba, lesz-e fizetőképes kereslet, megmarad-e a növényházi termesztés jövedelmezősége, és lesz-e elég kézi munkaerő. Kővári András arra biztatta a résztvevőket, hogy megoldási javaslataikat tárják a nyilvánosság elé, gondolkodjanak közösen a termesztési és értékesítési nehézségek elhárításán.

Áremelkedés várható

A Beppler Kft. ügyvezetője, Gaál Győző az idei termesztési szezon legfontosabb kihívásait foglalta össze nyitóbeszédében. Úgy vélte, szembeszéllel is célba lehet érni, csak sokkal nagyobb erőfeszítéssel.

A termesztés későbbi indításával energiát takaríthatnak meg, kérdés, hogy az milyen hatással lesz az értékesítés kezdetére.

A szakember szerint a termesztési költségek emelkedni fognak, és azt is megjegyezte, hogy a piacot nemcsak itthon, hanem egész Európában „reális pesszimizmus” jellemzi, ami azt jelenti, hogy a termesztők a megnövekedett költségeiket a szükséges mértékig tervezik beépíteni a tavaszi árakba. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy végzetes lenne, ha az emelkedő árakhoz túlkínálat kapcsolódna.

Gyorsabb kultúra

A Plant Alliance Hungary egyik vezetője, Tóth Laura elmondta, sokat gondolkodtak azon, hogy milyen stratégiát alakítsanak ki, és mit javasoljanak szaporítóanyagot vásárló partnereiknek. Az energiaárak emelkedése gondot okoz, de alkalmazkodni és tervezni kell. Végig kell gondolni, hogy mi éri meg a termesztőknek, vagyis melyek az alacsony hőmérsékleten nevelhető kultúrák, és mi éri meg a vásárlóknak. Nekik a forró nyarakon fenntartható kultúrákkal elért sikerek jelentik a megelégedést. A magas energiaárakra és a forró nyarakra válaszul a Psenner nemesítésű Pelargonium Dolomites sorozatot ajánlotta. A növények a hagyományos muskátlifajtákhoz képest az átgyökeresedés után 2-4 °C-kal alacsonyabb hőmérsékleten nevelhetők, amivel 30-40% fűtési költség takarítható meg. A kultúra helykihasználása is gazdaságos, mert az alacsony hőfokon törpésítés nélkül is kompakt termetűek lesznek az egyébként erőteljesebb növekedésű fajták. Akik a 9-12 centiméteres cserépben előnevelt muskátli- és balkonnövény-kínálatukkal élnek, 1-1,5 hónappal rövidíthetik a termesztési időt.

Gaál Győző szerint nagyon fontos a termelőknek egymás közt egyeztetni, azonban mindenkinek a maga adottságait és lehetőségeit szem előtt tartva kell meghozni a megoldáshoz vezető döntéseit. A nehéz időszakokban különösen lényeges az ágazat szereplőinek összefogása és együttműködése a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével.

A szervezetnek ugyanis módja van a termesztőktől származó adatok ismeretében a dísznövényágazatot, így a növényházi termesztők érdekeit is hatékonyan képviselni.

A rendezvényen több kiállító cég termékével személyesen is megismerkedhettek a szakmai érdeklődők
A rendezvényen több kiállító cég termékével személyesen is megismerkedhettek a szakmai érdeklődők
Treer András, a Flora Hungaria Kft. szaktanácsadója szemléltető ábrán mutatta be a díszkertészeti tevékenységet végzők csoportjait és kapcsolódásukat a dísznövényágazat érdekképviseletét ellátó Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetéhez. A hazai díszkertészeti ágazat egyik meghatározó csoportja a növényházi vágott és cserepes növényeket termesztők országos szervezete, a Flora Hungaria Dísznövénytermesztői Egyesület. A szakember kiemelte, hogy a díszkertészeti tevékenységet végzők szimbiózisában a termékpálya első állomását a dísznövénytermelők jelentik. A termékpálya akkor működik jól, ha a termesztés, a nagy- és kiskereskedelem, a díszkertészeti szolgáltatás (zöldfelület-gazdálkodás, faápolás, kertépítés) és a szakoktatás kapcsolatban van egymással.

Minél szorosabb ez a kapcsolat, annál nagyobb a húzóereje az egész ágazatra nézve.

Az érdekképviseleti munkával kapcsolatban ismertette, hogy a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete egyike az Európai Unió által elismert szakmaközi szervezeteknek, ennek megfelelően az Agrárminisztériumnak rálátása van a díszkertész szakma ernyőszervezetére és annak felvetéseire, ami a tagszervezetek által megfogalmazott, képviselni kívánt ügyeket tartalmazza. A szakmaközi szervezet a Covid-járvány idején elvitathatatlan eredményeket ért el. Most ismét válságkezeléssel kell foglalkozni, de szerencsére már nem a stratégiai építkezésre, hanem arra kell koncentrálni, hogy a szakterület minél kevesebb vérveszteséggel élje túl a nehéz időszakot. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke arra biztatta a növényházi cserepes dísznövények és vágott virágok termesztésével foglalkozókat, hogy váljanak nagyon erős egyesületté, hiszen akkor befolyásolhatják a szakma jövőjét.

A tavaszi virágzó növények iránti érdeklődés töretlen
A tavaszi virágzó növények iránti érdeklődés töretlen

A körülmények váltást ösztönöznek

A szakmai programok egyik szekciója az egynyári-, balkonnövény- és vágottvirág-termesztés újdonságait, a másik a tápanyag-utánpótlással és a növényvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze.

Valamennyi előadó kitért a termesztésre nehezedő bizonytalanságokra és megosztotta ezzel kapcsolatos véleményét, gondolatait.

Varga Balázs úgy véli, a lakossági fogyasztás átalakul, de dísznövényekre szükség lesz
Varga Balázs úgy véli, a lakossági fogyasztás átalakul, de dísznövényekre szükség lesz
A szaporítóanyag és termesztés szekcióban Varga Balázs, a Szirom Kft. vezetője arra mutatott rá, hogy a tavaszi árukínálat megtermelése, majd értékesítése a legmeghatározóbb munkaszakasz az egynyári és balkonnövényeket nevelő kertészetekben. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek nagy válságai (például a Covid-járvány) után általában fellendülés volt, így a növényházi termesztés üzemmérete, termesztett kultúrái, a választék, a szállítási kapacitások, a piacok mérete és lehetőségei is mind fejlődtek. A soron következő szezonban viszont a szaporítóanyag-megrendelések visszaesése, a fogyasztás átrendeződése, visszafogottabb behozatal és áremelkedés várható. Olcsó gáz és energia nem lesz elérhető rövidtávon, sokasodnak a kihívások, a növénykultúrák és technológiák váltására lesz szükség.

A fogyasztókban a virágok és más dísznövények iránti igény rögzült, különösen a tavaszi időszakban. Olyan vásárlási szokások alakultak ki, amelyből nem hiányozhatnak a dísznövények.

Mint mondta, a jövő sikeréhez még ma meg kell határozni, tisztázni a közös vállalkozói és ágazati érdekeket, a közösen megvalósítható célokat.

A szakember szót ejtett az ármonitor-rendszer felállításáról, az árusítási feltételek kidolgozásáról, a közbeszerzési audit felépítéséről. Azt is kiemelte, hogy meg kell találni azokat a személyeket is, akik a szakma gondjait profi módon értik és képviselik.

A bevált növényeket keresik

Nagy Beáta szerint a fő kérdés, hogy mikor és mennyi növényt vigyünk a piacra
Nagy Beáta szerint a fő kérdés, hogy mikor és mennyi növényt vigyünk a piacra
Nagy Beáta, a Grünewald Kft. ügyvezetője termelésre biztatta a kertészeket. Szerinte a kérdés nem az, hogy szükség lesz-e a tavaszi termékekre, sokkal inkább az, hogy mikorra és mennyire. A spórolás egyik lehetőségének nevezte a kínálatukból az 55 mm-es Ellepot tálcán elérhető XXL-Eco típusú egyszer visszacsípett, jól fejlett balkonnövény- és muskátlidugványokat, amelyekkel nyolc héttel lerövidíthető a termesztési idő, ezáltal csökkenthető a fűtési költség.

A termesztés későbbi indítását (7-17. hét) fontolgató kertészeknek érdemes erre a termékre odafigyelni, gyorsan nevelhető velük készáru, mondta.

Bíró Zoltán szerint olyan korszakba érkeztünk, amelynek kimenetelét nem ismerjük. A Bíró Zrt. vezetője szerint a változás fő kényszerítő tényezője az energiaárakhoz kapcsolódik. Ismertette a saját szaporítóanyag-termesztő és kész­árunevelő növényházaikban felhasznált áram és gáz árának drasztikus emelkedését, ami magával vonta, hogy az orosz gáztól való függetlenedés felé tegyenek lépéseket. Átálltak a 40-50%-kal olcsóbban beszerezhető amerikai cseppfolyós gázra, illetve két biomasszakazánt is üzembe helyeznek a közeljövőben. Bíró Zoltán derűlátón tekintett a következő szezonra, hangsúlyozva, hogy megfontoltabb tervezésre van szükség, a kész­árutermesztés kapcsán óva intett a szokáson alapuló mennyiségektől. Szerinte a nehéz idők ellenére is lesz kereslet a termékeikre, noha a vásárlóerő valamelyest csökkenni fog. Indokolatlannak tartotta a szaporítóanyagok késői ültetését, mert a tapasztalatok szerint a fagyos téli időszak elmúltával az emberek tántoríthatatlanul sóvárognak a tavaszi virágzó növények után.

Az áruházláncok a virágos akcióikat ugyanakkorra ütemezik 2023-ban is, mint szokták.

Az alacsony hőigényű és évelő kultúrákkal kapcsolatban a vásárlók rugalmatlanságára figyelmeztetett, akik, ha piros muskátlit szeretnének, nem fognak kék zsályát ültetni a balkonládákba.

Bíró Zoltán szerint a szakma változás előtt áll, de annak kimenetelét nem ismerjük
Bíró Zoltán szerint a szakma változás előtt áll, de annak kimenetelét nem ismerjük
A szakember összevetette a termesztők és a vásárlók elvárásait. A termesztők jól eladható, gyorsan, egyszerűen, alacsony költséggel felnevelhető, rövid tenyészidejű, magas áron értékesíthető kultúrára vágynak. A vásárlók olcsó, tartósan díszítő, gondozást nem igénylő, ellenálló növényekre. A kettőt nehéz összhangba hozni. A vevők biztonságra törekednek, amikor kevesebb a pénzük, a jól ismert, bevált növényeket keresik. Nem mernek kísérletezni, arra számítanak, hogy amit megvettek, abban egész nyáron át örömüket lelik. A városi kertek, balkonkertek szerepe egyre nagyobb lesz. E tekintetben a szárazságtűrő (Canna, Dipladenia) és többhasznú növényekre (ehető, illatos, részben zöldség, részben balkonnövény, zöldség- és fűszernövény, mikrozöldség) érdemes hangsúlyt helyezni, mert a Covid-járvány alatt a lakosságban kialakult az önellátásban rejlő biztonság igénye.

Javasolta továbbá a korai, kompakt növekedésű, visszacsípést nem igénylő kultúrák nevelését.

Tudatos fajtaválasztással, a késői törpésítő kezelés mellőzésével a termesztési idő lerövidíthető.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/2 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb burgonya, alma

A berlini Nemzetközi Zöld Hét alkalmából a Türingiai Statisztikai Hivatal összesítette a tartomány tavalyi mezőgazdasági teljesítményét.

A cuki gyümölcs jobban fogy

A spanyol SanLucar zöldség-gyümölcs nagykereskedő cég a 101 kiskutyával pörgeti fel az eladásait, egyelőre csak Németországban és Ausztriában. Ráadásul spanyolországi narancsültetvény-látogatást is nyerhetnek a dalmatás csomagolású termékek vevői. Az ötlet nem rossz.

Változott a fogyasztói magatartás

A magyar zöldség-gyümölcs árakat a globális hatások mellett az idényjelleg és az időjárás is erősen befolyásolja. A kereskedelmi láncok törekednek arra, hogy minél több magyar eredetű terméket kínáljanak és kiegyenlített legyen a forgalom, derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Még mielőtt feledésbe merülne

Egy sor olyan zöldséget ismerünk mi is, amelyek nélkül egy generációval korábban még elképzelhetetlen volt a téli étrend, most pedig az adja a folyamatos témát az ágazatnak, hogy miként lehetne a forgalom visszaesését megállítani. Nyugat-Európa tradicionális téli zöldsége, a halványított cikória is ezzel küzd, a Belgiumban másodszor megrendezett cikóriahét fogyasztásélénkítő hatása azonban úgy tűnik, meggyőző.

Kevesebbet vásároltunk decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Januártól a Nébih felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót

A Nébih elektronikus gazdálkodási napló (e-GN) rendszerébe integrálódik az elektronikus permetezési napló. A felületen január 1-jétől a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről.

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

A türelem orchideát terem

Csak nagyon kevesen vállalkoznak orchidea termesztésére üzemi körülmények között, mégis a tordasi Botta Kertészet egy különleges szépségnek, a cymbídium orchidea (csónakorchidea) termesztésére szakosodott. A családi kertészet az orchideát vágottvirágként és cserepes dísznövényként is értékesíti, évről évre igyekeznek gazdag szín- és fajtaválasztékkal kielégíteni a piaci igényeket.

Az újrahasznosított műanyag művészete

Szobrot állítottak az újrahasznosított műanyagnak. A szobor mi másból is készülhetett volna, mint újrahasznosított műanyagból. A különleges művészeti alkotással a Desch cég a műanyag újszerű értelmezésére szeretné felhívni a figyelmet.

Tudatos Vásárlók Családi nap – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.