Back to top

A vakond lett az év emlőse

A több mint 120 éve védett vakondot választotta 2023-ban az év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével.

A közönséges vakond (Talpa europaea) élete jelentős részét föld alatt tölti és mozgó férgekkel, csigákkal, rovarokkal és azok lárváival táplálkozik - olvasható a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. MTI-hez elküldött közleményében.

Apró szemei, bőrredővel lezárható, fülkagyló nélküli fülnyílásai, hosszú, ormányszerű orra és feltűnő mellső ásólábai mind a speciális életmódhoz való alkalmazkodás jegyeit mutatják.

A tömött, koromfekete bundájú, hengeres testű kisemlős rövid, három centiméteres farkával együtt is alig hosszabb, mint egy szokványos golyóstoll.

A mozgékony állatkával ritkábban lehet találkozni, mint jelenlétének közvetett bizonyítékaival, a vakondtúrásokkal, amelyek az akár 100 méternél is hosszabb, elágazó járatrendszeréből összegyűjtött talaj szakaszonként felszínre hozott kupacai.

Skandinávia és egyes mediterrán területek kivételével a vakond egész Európában elterjedt, a mocsaras, köves, szikes területek és az intenzíven művelt szántók kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható.

Mint írják, a kertekben megjelenő túrások olykor bosszúságot okozhatnak, de a vakondok nagyon hasznos állatok: fellazítják a talajt és több kártevő rovart elfogyasztanak.

A közleményben felidézik, hogy a földművelésügyi miniszter 1901. évi egyik körrendelete a vakondot is - több más állattal együtt - természetvédelmi oltalom alá helyezte, akkor még csak "a virágos, veteményes kertek és csemete ültetvényeken" kívüli területeken. A ma már teljes védettséget élvező rovarevő pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

A természettel való együttélés során meg kell tanulnunk a többi élőlénynek, köztük a vakondoknak is életteret adni, megosztva kertjeinket a hasznos kis állatokkal - hívják fel a figyelmet a közleményben.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

"Made in Germany"

A német kormány jóváhagyta a Cem Özdemir szövetségi élelmiszer- és mezőgazdasági miniszter által előterjesztett, az eredetmegjelölésről szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a csomagolatlan húsokon is fel kell tüntetni a származás helyét.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.