A cikk eredetileg a 2022/12-es Méhészetben jelent meg.
Az előző év nyarának végén, amikor megjött a lehűlés, az 5 literes légfékes etetőkből vontatottan fogyott az élelem. Úgy véltem, hogy kevés élelemmel mentek telelőbe a családok. Emiatt a tél végén attól féltem, hogy a középső lépekből kifogy az élelem. Nem szoktam cukorlepényt adni a méheimnek, de ilyen előzmények után biztosabbnak láttam, ha a keretek tetejére élelempótlást teszek (1. kép). Ipari fondantkészítményt daraboltam fel, és félkilós adagokat adtam minden családnak. Először január végén, majd két hét múlva ismételten kaptak.
A felső soroknál (konténer) pontosan szemmagasságban van a fészekkeretek alsó léce. Tehát, ha hátulról benézek, látom a kijárón beszűrődő fényt. Ahol nem láttam fényt, ott a nagyon sok méh eltakarta a kijárót. Sok helyen lehetett látni, ahogy a fürt lelógott a kaptár aljára. Ezek alapján úgy gondoltam, hogy nagyon jó szezon ígérkezik. A második félkilós lepény is gyorsan elfogyott.
Márciusban, amikor már szépen hordták a családok a virágport, megkezdtem a fészkek átvizsgálását. A családok népessége fogyott a január végihez képest, de hát ilyenkor ez megszokott, gondoltam. A fiasítás néhány keretben tenyérnyi kiterjedésben indult meg. Az élelem mennyisége megfelelő volt; kiderült, hogy túlaggódtam a dolgokat. Ahogy teltek a napok, egyre több virágport gyűjtöttek a méhek, az itatóból egyre kevesebb víz fogyott. Egyértelmű volt, hogy a közeli árkokban felgyűlt belvíz jobban tetszett nekik.
Az első komolyabb átvizsgálás alkalmával, április elején kezdtem aggódni. A családok népessége igencsak megcsappant. Sok gyenge családot találtam. Az erősebb családoknál már szépen táblásodtak a fiasok (2. kép), de még nem mertem megkezdeni a kiegyenlítést, mert a fiashoz mérten kevés volt a népesség. Ebben az időszakban már hetente vizsgáltam a méheket, ami elmaradt, pótoltam a másik vizsgálatnál.
A következő hetekben próbáltam a családokat szépen kiegyenlíteni, de nagyon nehezen ment. Ilyen rosszul talán még sosem sikerült. Amelyik család kapott, azon nem látszott meg. Amelyiktől elvettem, az gyengült.
Semmi nem úgy sikerült, mint más években. Tudtam, hogy mit várhatok a családoktól, de sajnos nem azt teljesítették. Más méhészekkel is beszéltem, és ugyanazt látták, mint én. A fiasítás mennyisége már szépen alakult, de a népesség valahogy nem akarta követni. Mintha nem keltek volna fiatal méhek.
Repcén már a családom körében kongattam a vészharangot: idén nem lesz méz, mert rosszak a méhcsaládok. Kettős vándorlást kellett végeznem repcére, ugyanis közel volt a kiválasztott vándorhely. Előbb távolabb költöztem egy hétre, és utána vissza az új helyre. Nem indult meg a mérleg emelkedése. Folyamatosan a családok erősségét kifogásoltam, az fel sem merült bennem, hogy a repce mézelésével is gond lehet. A barátaim méheseiben csak úgy ömlött be a nektár. Az ő családjaik a rajzás küszöbén voltak már ekkor. Nálam meg csak dekák, a méztérben csak lézengtek a „bogarak”. Pörgetéskor meg is látszott az eredményen. A legborzasztóbb nem a kevés méz volt, hanem az, hogy maréknyi méhet öntöttem vissza a mézterekre (méhlesöprővel dolgozom). Azon járt csak az agyam, hogy végre egy jónak ígérkező akácvirágzás, az én méheim meg gyengék. Ekkor már nem is tudtam volna segíteni rajtuk.
A repcevirágzás vége felé megkezdtem az új méhanyák nevelését. Az elfogadó családokat szépen meg tudtam erősíteni, jól is fogadtak. Az anyás dajkák már vontatottabban dolgoztak. Mindent egybevéve: elegendő mennyiségű, és remélem, hogy jó minőségű 2022-es petéző anyát tudtam nevelni az állományomban. A termelő családjaim számát szeretném gyarapítani a jövőben. Ennek megfelelően ebben az évben próbáltam minél több kis családot létrehozni. Az anyanevelési szezon végén még a dajkacsaládokat is kettévettem.
A repceméz kipörgetése után indultunk tovább. Vasárnap este szállítottam akácra a konténereket, tehát hétfő reggel indulhattak a méhecskék, begyűjteni az akácvirág nektárját. Csodálatosan szép volt az akácerdő. Mindenhol csak a fehérben pompázó fürtök lógtak. Az erősebb mérleges családom szép mérlegelési adatokat mutatott. Szerda este vittük a barátom méheit ugyanarra a tisztásra. Éjjel egy óra körül végeztünk a pakolással. Gondoltam, belenézek a konténereimbe. Néhány szellőzőn bekukkantottam, hogy szaporodnak-e a méhecskék a mézterekben. Több családnál is csillogott már a méz a hátsó lépekben (meleg építményű kaptár, (3. kép). Egyből eszembe jutott, hogy ennél a kaptárnál, ha az utolsó keretben csillog a méz, akkor pörgetni kell, mert tele van. Csütörtök reggel mentem vizsgálni a családok méztereit. Jól éreztem, a legjobb családoknál már nagyon nehéz volt a méztér. A pörgetéssel még várnom kellett néhány napot, hogy érleljék a nektárt.
Nagyon csodálkoztam a méhcsaládjaimon. Azt hittem, olyan gyengék, hogy nem nagyon várhatok tőlük akácmézet. És tessék, pár nap alatt tele lettek a mézterek.
Ez talán az egyik előnye a 12 keretes fészektérnek. Bent van a 8-10 tábla fiasítás, és napokon belül „robbannak” a családok. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a 12 keretes méztér ekkora hordásban szerintem kicsi. A legerősebb családok már le álltak a hordással, mert nem volt helyük.
A mai napig nem értem, hogy hol volt az a gyűjtő korú méhtömeg, amely behordta ezt a szép mennyiséget. Talán a fiasból kikelt fiatal méhek előbb indultak gyűjteni, mint ahogy az életkorukból következett volna. A méhek nagy alkalmazkodóképessége meghozta a gyümölcsét. Azt talán mondanom sem kell, hogy egyetlen családom sem rajzott meg. A pörgetés jó hangulatban telt. Mindenki jól elfáradt estére.
Akác után indultunk facéliára. Indulás előtt még délután elkocsikáztam megnézni a 75 kilométerre lévő vándorhelyet. Ugyanis történt egy kis gond.
Nem akartam a nyakára pakolni, ezért 200 méterrel visszább raktam ki a táblákat. A fura csak az volt, hogy az eltűnt tábláimtól néhány méterre ki volt ütve egy másik méhész foglaló táblája. Először azt gondoltam, hogy a szél fújta le a tábláimat. De talán a 80-as szeget nem tudta volna a szél kihúzni az akácfából. Újra meg kellett kérdeznem a tulajdonost, hogy szállíthatok-e arra a helyre. Ismételten kaptam engedélyt. Ezért kocsikáztam fel közvetlenül a szállítás előtt. Meg akartam győződni arról, hogy nem pakolt-e már oda méheket valaki. Szerencsére aztán minden rendben zajlott. Megismerkedtem a helyi méhésszel, jó kapcsolat alakult ki köztünk.
Az elhúzódó akác, valamint a csapadékhiányban szenvedő és korán nyíló tábla miatt már csak a virágzás derekára értünk oda facéliára. A növényállomány gyengének mutatkozott. Tíz nappal korábbi látogatásomkor még alig hagyta el a földet, de már néhol nyílni kezdett. Nagyon meglátszott a tavaszi csapadékhiány. Hamarosan megjött aztán az özönvíz, de az már csak a konténerek lábát süllyesztette a földbe. A megszokott 4-5 hét helyett ebben az évben 2,5 hetet töltöttünk a facélia vándortanyán.
A megérkezés után, amikor a méhek szorgalmasan gyűjtögették a virágport és nektárt, én megkezdtem a kétéves anyák lecserélését. Mindegyik konténerben csak a 2020-as anyák közül a rosszabbul teljesítőket cseréltem le.
A családok azonnal kapták szoktatós zárkában az új anyákat (4. kép). A fészkek átvizsgálásakor nagyon sok mézet láttam a lépekben. Kevés volt a fiasítás, jól le voltak szorítva az anyák. A gyenge, de folyamatos hordás láttán abban reménykedtem, hogy újra kiterjed majd a fiasítás. A 2022-es anyák visszaellenőrzéskor egy kivételével mind petéztek. Sikeres volt a facéliavirágzás alatt elvégzett anyacsere.
A rövid ideig tartó virágzás és a gyengén fejlett növény kevés elvehető mézet eredményezett. Természetesen ezt a korábbi évek pörgetési eredményeinek ismeretében mondom. Én elégedett lennék minden évben ennyi facéliamézzel. A családonkénti méz mennyisége már nagyobb szórást mutatott, mint akácon.
A pörgetés itt is jó hangulatban telt, de a végére már kezdtek matatni a méhek, be kellett költözni a konténer zárt folyosójára.
(Folytatjuk)
Szabó Krisztián,
Pápadereske
