A tájékoztatás szerint Ovádi Péter - aki egyúttal a Veszprém vármegyei 1. számú választókerület országgyűlési képviselője - a Pannon Egyetemen elmondta, hogy az állatvédelem és állatjóllét magas szintjének biztosítása Magyarországon fontos cél.
A közlemény hangsúlyozza: Dolgos Attilával, a szövetség alelnökével az együttműködési megállapodást a társadalmi felelősségvállalás és a szolidaritás értékei alapján kötik meg, amely értékek az állatvédelem területéhez és a szövetkezeti formához, így a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek működéséhez is alapvetően kötődnek.

A megállapodás eredményeként a nyugdíjasok szerepet vállalhatnak az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek mindennapjaiban is, továbbá állatvédelemmel kapcsolatos programokon, rendezvényeken vehetnek részt a jövőben. A szakmai együttműködés a felelős állattartás és az állatokkal való helyes bánásmód jegyében köttetett - olvasható a közleményben.