
Gheorghe Suciu szóvivő szerint a csökkenés leginkább Tusnádfürdőn érezhető, ahonnan eddig a legtöbb riasztás érkezett. Míg 2021-ben 150 esetben kellett beavatkozni, tavaly csupán 27 alkalommal riasztották őket.
A szóvivő elmondta: egyetlen esetben sem kellett fegyvert használni a nagyvadak elűzéséhez, többnyire fény- és hanghatásokkal zavarták őket vissza az erdőbe. A csendőrök szükség esetén vaktöltényt is bevethetnek.
A nagyvadak mellett a "kíváncsiskodók" jelentenek gondot a csendőrség számára, akik a RO-ALERT rendszeren értesülnek a medve jelenlétéről és kijönnek a helyszínre fénzképezni, filmezni. Így a medvék elűzése mellett az ő biztonságukra is vigyázniuk kell - mondta Suciu.
A Hargita megyei csendőrség vezetése a sajtóreggelin úgy értélkelt: a riasztások száma annak köszönhetően csökkent, hogy tavaly megjelent a sürgősségi kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi hatóságok azonnali beavatkozását.

A jogszabálynak tulajdonítja a tusnádfürdői medvék számának csökkenését Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is. A tárcavezető a napokban Facebook-bejegyzésben azt írta:
Emlékeztetett, hogy Romániában egy Európában egyedülálló projekt zajlik a medveállomány felmérésére, melynek végén fenntartható vadgazdálkodási stratégiát dolgoznak ki. Így az emberi élet és az anyagi javak biztonságban lesznek, és a medveállomány sem hal ki - hangsúlyozta.
Románia egyes hegyvidéki megyéiben, elsősorban Székelyföldön évek óta fokozott veszélyt jelentenek a medvék, amelyek bejárnak a településekre. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma, az optimális egyedszám 4000 lenne.