Back to top

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult bő egy év alatt

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult egy év és három hónap alatt, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar című román újság számítása szerint.

A gazdasági lap online kiadása csütörtökön azt közölte, hogy a román versenytanács által üzemeltetett árfigyelőre támaszkodva elemezték a fogyasztói kosárba foglalt élelmiszerek árának változását, amit a három legnagyobb élelmiszerüzlet-láncban alkalmazott árak alapján számoltak ki. A lap számításai szerint 2021 októberében a fogyasztói kosár 80 lejbe (6364 forint) került, míg az idén januárban 110 lejbe (8750 forint). Ez azt jelenti, hogy egy bukaresti lakos kevesebb mint másfél év alatt 40 százalékkal fizetett többet a fogyasztói kosárba foglalt alapélelmiszerekért.

Az országos nettó átlagbér 2021 októberében 3544 lej (281 686 forint) volt, míg tavaly novemberben - jelenleg ugyanis ez a legfrissebb adat - 4141 lejre (329 416 forint) emelkedett. Ez 17 százalékos növekedést jelent.

Tavaly decemberben 16,4 százalék volt a román éves inflációs ráta úgy, hogy az élelmiszerek 22 százalékkal drágultak. Az újság által a fogyasztói kosárban használt alapélelmiszerek közül a kenyér 25 százalékkal, a liszt 30 százalékkal, a tej 70 százalékkal drágult, míg az étolaj ára megduplázódott - olvasható a Ziarul Financiarban.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A bioműrágya válasz lehet a magas ásványi műtrágya árakra

A bioműtrágya előállításához többek között kommunális hulladékot használnak.

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Egyre több problémát okoznak a medvék Románia keleti részében

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.